Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)
1993-02-12 / 8413. szám
21 zék méltatlan bánásmódját hozta fel okként saját kudarcára, a taxisblokád idején pedig megfogalmazott MDF-es állítás volt, hogy ezt a megmozdulást az SZDSZ szervezte, s mintha még mindig azt hinnék, hogy azért rossz, mondjuk médiapoli- i tikájuk külföldi sajtója, mert ezt a gonosz SZDSZ szervezi így. A kormányzó pártban mindig is volt hajlam arra, hogy összeesküvés-elméleteket gyártsanak, a kudarcaik, be nem váltott ígéreteik magyarázataként. Szélsőségesebb körökben még szélsőségesebb ! magyarázatokat találnak ki ezekre a dolgokra, és ez szükségszerűen vezet a politikai normák vagy a konszolidált politizálás normáinak kiiktatásához, szükségszerűen vezet a kritika elfojtásának igényéhez, tehát mindahhoz, ami Magyarorszá- ' gon egyre inkább elvadítja a politizálást. A választásokhoz közeledve, az időközi választások eredményének ismeretében, közvélemény-kutatások alapján - bármennyire is manipuláltnak tartják kormánypárti körökben az utóbbiakat - a hatalmon levők kénytelenek szembenézni azzal, hogy sikertelenségre vannak ítélve. Ezt a kudarcot egy olyan mentalitással megáldva, hogy mi vagyunk a nemzet felkentjei, nem lehet megmagyarázni másként, mint a gonoszok összeesküvésével. Véleményed szerint erre az ellenségkereső, bűnbakképző radikalizmusra mennyire fogékony a magyar lakosság? Magyarországon - és nem a magyar nép különleges lelke miatt, hanem azért, mert ez mégis csak egy európai civilizációjú ország - nincs igazán széles körű támogatottsága a jobboldali radikalizmusnak. A veszélyességét abban látom, I hogy összefonódik a kormánnyal, az MDF-fel. Az emberek józan mérlegeléséből adódik, hogy a társadalom nagyobb része nem szereti a felfordulást, még azok sem, akik lecsúszóban vannak. Ráadásul a jobboldali radikalizmust figyelve azonnal kitetszik, hogy nem konzekvens, hiszen például azokat a mondjuk így, hatalomátmentőket, akik neki tetszenek, mert kiszolgálóivá váltak, másként kezeli, mint mondjuk azokat, akik nem támogatják, nem is beszélve arcól, hogy azokkal szemben, akik az előző rendszerben is és most is ellenzékbe szorultak, brutálisabb, mint saját volt kommunistáival. Propagandájuk kiindulásában is irracionális, hiszen Magyarországon a hetvenes, nyolcvanas években már nemcsak a kommunista ideológia feltétlen elkötelezettjei kerültek jobb helyzetbe, minimális mimikrivel viszonylag sikeres emberek keveredtek ki ebből az erodálódó politikai rendszerből. Ha ma valóban létezik a letűnt rendszer iránti nosztalgia veszélye, akkor ebben számottevő szerepe van a szélsőjobbnak, amely egyszerűen másként kívánja láttatni az elmúlt évtizedeket, mint ahogy arra az emberek emlékeznek. Aztán az is világos, hogy a szélsőjobboldal permanens forradalmi igénye nem tud mit kezdeni azzal, hogy ma már a gazdaságra nézve leginkább veszélyes jelenség nem az, hogy az előző rendszer által hatalommal megáldott emberek korábbi pozíciójukat felhasználva gazdasági hatalmat szereznek, hanem az az igazán irritáló jelenség, hogy az új rendszer által politikailag támogatott emberek jutnak méltatlanul gazdasági hatalomhoz. Erre a jobboldali forradalmi szemlélettel persze egyeztethető jelenségre természetesen nem kíván reagálni a szélsőjobboldal. Ennek a jelenségnek a léte és veszélyessége hogyan alakítja az ellenzéki politizálást? Szükségesnek tartod-e a szorosabb együttműködést? Van ugyanis olyan ellenzéki vélemény, amelyik egyenesen óva intene attól, hogy az ellenzéki pártok közelebb húzódjanak egymáshoz, valamiféle antifasiszta népfrontot alkossanak. A verbális megnyilatkozásokat és a konkrét cselekvéseket érdemes különválasztani, hiszen intenzív ellenzéki együttműködés létezik, és ez tény. Médiaügyben például, amelyik ma a demokrácia egyik alapkérdése, az ellenzéki pártok nyíltan is vállalva az egyeztetést, együtt lépnek fel. Az antifasiszta népfront ügyét én puszta verbális megnyilvánulásnak gondolom. A Charta semmiképpen sem egy antifasiszta népfront, nem egy olyan szervezett politikai erő, mint amilyen az antifasiszta népfront volt, hiszen az SZDSZ vezetése számára világos, hogy a szélsőjobboldallal szembeni együttes fellépés nem mindenekfölött való, mindent elrendező szempont. A népfront gyakorlatilag arra épült, hogy egyetlen fő politikai cél van, a fasizmus elleni harc. Ennél azért a magyar közélet, a magyar politizálás, a magyar parlament összetettebb és bonyolultabb. Tény ugyanakkor, hogy vannak szélsőjobboldali törekvések és a kormány vagy az MDF-en belüli konfliktusok, ezekkel az ügyekkel kapcsolatban meglehetősen zűrös helyzetei teremtettek, ekként itt van ez ügyben közös teendőjük az ellenzéki pártoknak. Ez azonban nem egy automatikus és generális rendező elv. Ezek a konfliktusok politikai kérdések mentén húzódnak, s egyre több ilyen akad. Mindebből az átlagpolgár azt a következtetést vonja le, hogy a pártok mindenféle avítt eszmei torzsalkodásokba, fontatlan ideológiai harcba bonyolódva fecsérlik el az időt, s nem az ország jövőjét illető kardinális kérdésekkel foglalkoznak. Gondolom, ismerős számodra ez a vélemény. Miközben sok tekintetben valóban a politizálás és az éles politikai konfliktusok határozzák meg a pártok tevékenységét, aközben, ha nem is nekem tetsző módon, de azért gazdasági döntések is születnek. Én természetesen nagyon elégedetlen vagyok a kormány idevágó tevékenységével, de azért az tiszta kosárlabdaidőben mérve sem igaz, hogy a parlament ténykedésének zöme politizálással megy el, nem, az Országgyűlésben egy rossz kormány, rossz elképzelésre épülő gazdasági, szociális kezdeményezéseit vitatjuk meg, tehát ebben az értelemben azért nem állt teljesen feje tetejére a világ. Mindebből persze óhatatlanul adódik az a kérdés, hogy milyenek ezek a törvények, amelyeket a kormányzati többség vezényletével a parlament megalkot? Vagyis, hogy ha netán új összetételű kormány kerül hatalomra, nem kell-e majd újratárgyalni ezek zömét, megaka-
