Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)

1993-02-12 / 8413. szám

Kritika, 1993/2. február dálvozandó, hogy az ország rossz fejlődési pályára kerüljön? Azt gondolom, hogy annál veszélyesebb dolog kevés van egy párt vagy egy kormány számára, mint hogy állandóan az örökségére hivatkozzon. Men bár az örökség valóban meghatározó lehet és az erre vonatkozó tények közlése szükséges dolog, de valljuk meg, ez az embereket nem na­gyon érdekli. A tények adottak, ezekkel kell vala­mit kezdeni. Szerintem tehát nem lenne szeren­csés, ha a mostani kormányzat rossz munkájára hivatkozna állandóan a következő kormány. De ez is csak egy praktikus megfontolás. Ami a té­nyek kezelését illeti: örök problémája minden de­mokráciának, ahol egymást váltják a kormányok mondjuk négyévente, hogy mindig meg kell fon­tolni, mit folytatnak az előző kormány tevékeny­ségéből és mi az, amiben gyökeresen szakítanak. Nyilvánvaló, hogy nem teheti meg egy következő kormány sem, bármilyen lesz is az összetétele, hogy mondjuk a kárpótlás vagy az egyházi ingat­lanok ügyét újratárgyalja, mert ez teljesen elbi­zonytalanítaná a magyar társadalom működését, hiszen a képlet szerint majd megint jön egy kö­vetkező kormány, amelyik napirendre tűzi ezeket a kérdéseket és így tovább. Ugyanakkor a gazda­ságpolitikában, a privatizálásban nyilván lehet új korszakot kezdeni, ezeken a területeken nem élet­re szóló döntések születtek: ha egy következő kormány intenzívebb és más technikájú privatizá­lással kísérletezne, az állami tulajdon körét más­ként határozná meg, mint ez a mostani kormány, ez nem jelentene megrázkódtatást. Ha a közigaz­gatási ügyekben más elképzelést vallana egy kö­vetkező kormány, akkor is ugyanez mondható el, ami persze nem jelenti a teljes közigazgatási-ön­kormányzati rendszer felülbírálatát. Nyilván az oktatáspolitikában, az oktatás tartalmi és szerve­zeti kérdéseiben is elképzelhető jelentős változás, de ez például már egy olyan terület, ahol konti­nuitásnak kellene létezni a különböző kormányok egymást váltó tevékenysége ellenére is. Ezért len­ne jó nagyobb konszenzussal hozni oktatási tör­vényt - oktatási törvényen értve az iskolarendszer struktúráját meghatározó törvényt vagy például az igazságszolgáltatás rendszerének intézményeit meghatározó törvényt. A kétharmados törvények köre arra az elképzelésre épült, hogy esetünkben olyan törvényekre van szükség, amelyek kor­mányról kormányra haladva is nagyjából élő tör­vényként működnének: ilyen lenne a médiatör­vény, a sajtótörvény is, hiszen nem szerencsés, ha ezekbe az egymást követő kormányok saját poli­tikai ízlésüknek megfelelően belenyúlnának. Most arról beszéltél, mi lesz, mi lenne, ha egy <y kormány kerülne hatalomra, amiben nem is olyan burkoltan benne foglaltatik, hogy a mai koalíció elveszíti a választásokat és ty formáció jön létre, amelyben az SZDSZ-nek jelentős szere­pe lesz. Mások viszont vehemensen bi­zonygatják, hogy a mi történelmi hagyo­mányaink alapján képtelenség, hogy egy liberális párt kormányzati szerephez jusson, szerintük az SZDSZ funkciója nem több, mint egy polgári radikális párté. Ha nem érjük el a várt eredményt, akkor is ér­demes elemezni, hogy az SZDSZ egy rossz kép­let volt, és ahogy mondani szokás, eleve bele volt kódolva az, hogy nem lehet sikeres ez a párt, vagy pedig egyszerűen rosszul vezetett párt, ame­lyik képtelen volt kihozni magából azt, ami felté­telezésem szerint benne van. Ha a különböző pa­ramétereket nézzük, akkor az SZDSZ ma is az or­szág első két-három pártja között van mindenféle szempontból, helyi szervezeteinek számát tekint­ve, még a népszerűséget tekintve is, mert a Fidesz kiugró és szerintem sok tekintetben látszatra épü­lő teljesítménye mögött hol az MDF, hol az MSZP, hol az SZDSZ áll különböző közvéle­mény-kutatások szerint a második helyen. Ami a polgári radikalizmust illeti, én ezt eleve egy szerencsétlen billognak gondolom, mert egy­részt Magyarországon ez olyasfajta címke, mint a népi vagy az urbánus, hogy mindenféle nemtelen dolgokról ne is beszéljünk. Ha valaki az SZDSZ- szel kapcsolatos aggodalmait úgy fogalmazza meg, hogy a szomszédos országokban az egykori demokratikus ellenzék pártként nem volt sikeres, és ezért az SZDSZ esetleges sikertelenségét erre a tapasztalatra építve jövendöli meg, akkor ebben a fogalmi rendszerben talán lehet erről beszélni. Erről viszont azt gondolom, hogy az SZDSZ, szemben mondjuk a szomszédos országok hason­ló politikai törekvéseivel, már kiindulásában is i más, mint azok voltak. Azok valóban emberjogi ! elképzelésekre épülő protestáló mozgalmak vol­tak, amelyeknek nem volt totális, belső koheren­ciát adó világképük, elsősorban is az emberi és a polgári jogok védelmét képviselték. Nálunk viszont megalakulása pillanatában már, a demokratikus ellenzék gyakorlatilag egy párt koncepciójához hasonló programmal jelent­kezett, volt kialakított véleménye a világról, az emberi és polgári jogok védelme mellen koherens gazdasági elképzelést is magáénak tudhatott. Ez eleve olyan feltételeket teremtett az ellenzék szá­mára, hogy később majdnem kész programmal rendelkező pártként bújt ki a tojásból. Nem vélet­len, hogy ennek a pártnak volt először a rendszer­­váltásra vonatkozó programja, és részben a vélet­lenek, részben pedig a jó politizálás eredménye­ként, ekként az SZDSZ pillanatok alatt tömeg­párttá tudott válni. Gondolok itt a Dunagate-ügy­­re, az Ellenzéki Kerekasztal és az MSZMP közöt­ti megállapodás alá nem írásának aktusára, ami a népszavazásba torkollt bele. Ez a párt abban a pillanatban született meg, amikor még lehetett nagy pártot csinálni, s most, túljutva a nagy belső megosztottságon, meggyőződésem, hogy a ma­gyar politikai élet meghatározó szereplője marad. Az interjút készítette: MÁTYÁS GYÓZÓ

Next

/
Thumbnails
Contents