Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)
1993-02-12 / 8413. szám
Kritika, 1993/2., február 17 M .*!■ ; i »•*. v A «| / %.<• / /||i világ meg nem állt .*A a feje tetejere \ Z!: Beszélgetés Pető Ivánnal Korábban a tagság létszámának zsugorodására, a párt népszerűségének csökkenésére, az áthidalhatatlannak látszó személyi ellentétekre hivatkozva többen vészharangot kongattak az SZDSZ fölött. Tóled, mint új elnöktől, mindenki azt várja, hogy konszolidáld a viszonyokat, vezetéseddel a párt szerezze vissza korábbi helyét a politikai életben. A tagság létszámának apadása, illetve a közvélemény-kutatások szerinti népszerűségcsökkenése, ami most megfordulni látszik, következmények. Nyilván arról érdemes beszélni, hogy minek a következményei. Az SZDSZ-tagság jelentős része akkor szocializálódott párttagként, politikai szervezethez tartozó emberként, amikor nagyon világosak voltak a frontvonalak, világos volt, hogy itt rendszerváltásra van szükség. Egyértelmű volt, hogy az egypártrendszert föl kell számolni, és egy demokratikus szisztémát kell alkotni a helyébe. Bonyolultabbá akkor vált a világ, amikor ez az egyértelmű cél megvalósult, amikor a demokratikus választások nyomán létrejött egy annak eredményét tükröző parlament. Ámde az SZDSZ ellenzéki párttá vált, és hogy a demokráciában az ellenzéki szerep mennyiben különbözik az összeomlóban levő diktatórikus politikai berendezkedés ellenzékiségétől, az nem mindenki számára volt világos. Nem mindenki számára volt átlátható, hogy miként kell ellenzéki politikát folytatni, ha egyszer az MDF-kormány olyan, amilyennek az SZDSZ politikusai leírták, vagyis hogy sok olyan megnyilvánulása van, ami valójában idegen a demokráciától, hatalma alkotmányos korlátáit kellemetlenségnek tekinti, gazdasági programja rossz irányba viszi az országot. Mindebből következően az SZDSZ tagjainak nem jelentéktelen része két ok miatt vált pártjával elégedetlenné. Az egyik ok az, hogy az SZDSZ választási, illetve választás előtti fellépése az előző rendszerrel szemben sokakban azt a tévhitét keltette, hogy az SZDSZ a szónak leszámolást jelző értelmében antikommunista párt. Én persze nem nagyon emlékszem olyan megnyilatkozásra, amelyek szerint mi leszámolást emlegetve lettünk volna antikommunisták, de tudomásul kell venni, hogy a tömegpolitizálás nem teljesen kontrollálható, és bizony az SZDSZ-bcn is elég nagy számban voltak olyanok, akik az antikommunizmust másképp értelmezték, mint a szövetség vezetői. Sokan azt látták, hogy álmuk, miszerint itt a régi elit teljesen eltűnik és a helyükre előre lehet nyomulni, nem valósul meg. Ehhez jött, s ez a másik ok, hogy közben az SZDSZ ellenzéki pártként, szerintem reálisan, olyannak minősítette a kormányt és az MDF-et, amilyen. Ebből a két dologból körülbelül az a képlet keveredett ki az SZDSZ-tagság egy része számára, hogy ha ilyen rossz a kormány, ha nem azt csinálja, amit csinálni kell, ha ennyire nem valósulnak meg az álmaink, akkor az SZDSZ is hibás abban, hogy a dolgok így mennek tovább, mert az SZDSZ nem elég kemény, nem elég következetes, hol van a régi SZDSZ, amelyik világos célokat tudott kijelölni, megfelelő eszközöket tudott a rendelkezésünkre bocsátani. Az SZDSZ másként reagált ezekre a kérdésekre, mint az MDF, holott a kormányzó pártban nagyjából ugyanezek a folyamatok lezajlottak, hiszen az MDF-tagság egy részének elégedetlenségét hasonló okok motiválták. A különbség a két párt között a tartalmi kérdéseken túl az volt, hogy az SZDSZ vezetése ezt a türelmetlenséget soha nem akarta kielégíteni, inkább szembefordult ezzel, míg az MDF-ben a Kónyadolgozat, a különböző igazságtételi tervezetek, Csurka megnyilatkozásai éppen ezeket az úgymond alulról jövő igényeket próbálták kiszolgálni. A következmény az SZDSZ-ben az lett, hogy azok nagyobb része, akik a frakcióból kiléptek, zavaros nézeteket valló figurákhoz, mint Mózs József, Balogh János voltak hasonlóak, eltűntek az SZDSZ-ből, miként a szimpla karrieristák is, mert ilyenek is akadtak a frakciót elhagyók között. A helyzet tisztázódása közben azonban azt kell mondanom, az SZDSZ zavarosabb párttá vált, mint amilyen korábban volt, ennek parlamenti szereplésbeli következményei is voltak. Két komolyabb ilyen tényezőt említenék, ami maradandó károkat okozott az SZDSZ-nek. Ebből a belső konfúzióból eredt az, hogy a kárpótlási ügyben az SZDSZ ellentmondásos álláspontot foglalt el. Az elégedetlenkedő tagságot és részben az SZDSZ-szel feltételezhetően szimpatizálókat próbálta megnyerni, amikor nem utasította el ab ovo a kárpótlást. Rosszul mértük fel a helyzetet, a kárpótlást követelők hangosságát összetévesztettük a valóságos igénnyel. És ugyanez áll a Zétényi-Takács igazságtételi törvényre is. Ott világosan láttuk a tennivalót, de a belső béke megőrzése érdekében, miután a frakcióban többen is voltak, akik igazságtételi ügyben meglehetősen bizonyta-