Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)
1993-02-12 / 8413. szám
18 lan álláspontot képviseltek, ahelyett, hogy elutasítottuk volna a törvénytervezetet, tartózkodtunk. Hadd tegyem még hozzá, hogy talán a taxisblokád idején sem a legszerencsésebb álláspontot foglaltátok el. Én ezt máshogy látom. Volt egy pillanat, amikor az akkori belügyminiszter azt nyilatkozta, hogy ha a résztvevők adott határidőre nem számolják fel a blokádot, akkor minden rendelkezésükre álló eszközzel fellépnek ellenük. Miután abban a pillanatban még nem mutatkozott tárgyalási szándék a kormány részéről, és miután a benzináremelés bejelentésekor nagy baklövést követtek el, magát a blokádot pedig rettentő ügyetlenül kezelték, feltételezni lehetett, hogy ez az ügyefogyott kormány - ne felejtsük el, hogy Antall József ekkor kórházban volt - egyszerűen felelőtlen lépést követ el. Ebben a pillanatban adott ki az SZDSZ egy olyan nyilatkozatot, amelyik ha tetszik politikai, ha tetszik, adminisztrációs értelemben olyan rossznak látta a kormány konkrét ügybeli tevékenységét, hogy ebből azt a következtetést lehetett levonni, hogy alkalmatlan a feladata ellátására. Én ezt a nyilatkozatot igaznak gondolom arra a pillanatra, amikor megjelent. A probléma abban állt, hogy utána, mikor a kormány leült tárgyalni, nem adtunk ki hasonló nyilatkozatot, amelyik helyre tette volna a taxisblokádhoz való viszonyunkat. A párt ziláltságát érzékelői lehetett a tavalyi elnökválasztási kampányt, illetve küldöttgyűlést kísérőjelenségekből is... Ez a vázlatosan ismertetett belső elégedetlenség tavaly elvezetett odáig, hogy ennek a hullámán lehetett Tölgyessy Péter pártelnök. Ehhez persze több megjegyzés kívánkozik. Először is: a belső elégedetlenség mértékét azért jelzi, hogy többek szerint, ha én tavaly elindulok elnökjelöltként, akkor is lett volna esélyem az elnökségre. Csak éppen soha nem derült volna ki, hogy Tölgyessy valódi alternatívát képvisel-e, vagy csak hiszik róla. Másodszor: én nem azt állítom, hogy Tölgyessy egy az egyben vállalta volna az elégedetlenek képviseletét, de akarva-akaratlanul ő volt az a személy, aki az elégedetlenkedők reményeit megvalósítani látszott. Ezt azért érdemes tudni, mert az elmúlt egy évben az SZDSZ-ben nem történt semmi olyasmi, ami az elégedetlenkedők elképzeléseivel egybevágott volna. Röviden: a tagság döntő része kénytelen volt megtapasztalni azt, hogy az egyetlen lehetőség az, hogy belső békét teremtve minél hatékonyabb pártként működjünk, és ez most már tapasztalati úton megszerzett politikai ismeret. Ennek persze feltétele volt az is, hogy részben elhagyták az SZDSZ-t azok, akik egy általános elégedetlenségben élik ki a politizálási hajlamukat. Amikor a tavalyi küldöttgyűlésen a „veteránok” nem vállaltak ügyvivői tisztséget, sokan állították, hogy az SZDSZ a pártszakadás szélére sodródott Ez egy szokványos politikai eszköz alkalmazásának következménye: nem létező veszélyek elhárításával nagy eredményeket lehet felmutatni. Ha valaki azt mondja, hogy sikerült elkerülni a pártszakadást, akkor ez abban a pillanatban jelentős teljesítménynek tűnik. Igaz, mellékesen elhitethető, hogy létezett ilyen veszély. Valójában azonban a pártszakadás veszélye nem állt fenn soha. Az, j hogy bizonyos emberek nem vállaltak szerepet az ! ügyvivői testületben, egyebek között éppen a szakadás veszélyének elkerülését jelentette, hiszen gondoljuk meg, ha bekapcsolódtak volna a vezetésbe, akkor a jelentős véleménykülönbségek sokkal inkább vezethettek volna élesedő konfliktushoz, mint így, hogy volt egy vezetés, amelyiknek szuverenitása, felhatalmazása volt, és tette azt, amit tenni tudott, vagy amire képes volt. Most az egységnek, az egységes fellépésnek a feltételei megvannak, de nyilvánvaló, hogy a politikában létezik személyes rivalizálás, vannak egyéni ambíciók, amelyek akkor képviselhetőek hatékonyan - megint jelezni szeretném, hogy ebben vannak tudatos és nem tudatos elemek -, ha ezeknek politikai látszatot teremtenek a szereplők. Ez a késztetés nem múlik el egyik napról a másikra, s így nyilván jelen van az SZDSZ-ben. Nagy önfegyelemre van szüksége minden közvéleményt formáló - már az SZDSZ-en belül közvéleményt formáló - embernek ahhoz, hogy vélt vagy valós sérelmeit félretéve tudjon együttműködni, ami a hatékony politizálás elemi feltétele. Ézért találtuk ki és fogadtuk el egységesen azt, hogy két évre legyen a vezetés megválasztva. Hiszen ha az országgyűlési választások után válik aktuálissá a tisztújítás, akkor ezeknek a személyes ambícióknak, esetleges sértődöttségből adódó konfliktusoknak ma nincs igazi tétje, ami persze nem jelenti automatikusan azt is, hogy a sér( tődöttek ezt meg is értik. Én bízom az ész fegyelmező erejében, de tudomásul kell venni, hogy természetesen léteznek i egy politikai párton belül érzelmek is, és ezzel számolni kell. Ezért gondoltam én azt a kezdet kezdetén, amikor elnökjelöltként megjelentem, hogy olyan helyzetet kell teremteni, amely ezeknek a konfliktusoknak elejét veszi, tehát bele kell venni a vezetésbe, ha tetszik, részben irányított választás révén is, azokat az embereket, akik között konfliktus lehet. Ezzel az utolsó félmondatoddal elébe vágtál a következő kérdésemnek, hiszen, amint elmondtad, volt a pártban belső rivalizálás, és tény, hogy a „veteránok” tavaly nem vállaltak szerepet a vezetésben, akkor most elég sajátos összetételű, mondhatni, pacifikilódott ez i
