Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)
1993-02-12 / 8413. szám
Népszabadság, 1993.febr.8. ó miért késik a kisebbségi törvény? Több mint két esztendeje készül a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény. Nyiluánvaló, hogy ez nem csupán másajkú és más etnikumú polgártársaink számára fontos. A kisebbségek egyéni és kollektív jogainak tényleges biztosítása, azonosságuk, kultúrájuk, hagyományaik megőrzése fontos érdeke a magyar többségnek is, mert e kultúrák semmivel nem pótolható értékekkel gazdagítják az országot, összekapcsolva hazánkat közvetlen és távolabbi szomszédokkal. Tehát nem „kegyet" gyakorol a többség, nem (csak) számításból, a határon túli magyarok kedvéért tesz jót, amikor a kisebbségi sors hátrányait kedvező jogi és anyagi, lélektani és intézményes kedvezményekkel próbálja enyhíteni. A hazai nemzetiségek jogegyenlősége, sőt: amiben kell, kedvező megkülönböztetése alapérdeke a demokráciának is. Ebben szerencsére nincs vita az érintettek és az érdekeltek között. A törvény mégis késik, hiszen a konkrét részletek mögött súlyos elvi és gyakorlati különbségek rejlenek. Hogy milyenek, erről kérdeztük Wolfart Jánost, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnökét, Doncsev Tosót, a hazai kisebbségek kerékasztalának elnökét, valamint Németh Zsolt országgyűlési képviselőt, a Fidesz kisebbségpolitikai szakértőjét. Wolfart: Lélektani hátrányok, anyagi biztosítékok Wolfart János, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke szerint a kisebbségi törvény elhúzódása tükrözi azt az ellentmondásos helyzetet, amelyben a hazai nemzetiségek élnek.- A rendszerváltozás után nem kevés ideig tartott, hogy maguk a nemzeti és etnikai lúsebbségek tisztázzák elképzeléseiket, önmeghatározásuk szervezeti és gyakorlati vonatkozásait. A kormány legfontosabb kiindulási pontja az volt, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségekkel kapcsolatos minden rendelkezést velük, az érintettekkel egyeztetve kell meghozni. Alapelv az is, hog>- senkit nem szabad etnikai hovatartozása kiválasztásában és megvallásában akadályozni vagy befolyásolni. Magyarországon a nemzeti és etnikai kisebbségek legtöbbje szórványban él, tehát nincsenek nagyobb területek vagy települések, ahol egy-egy adott kisebbség többséget alkotna. A szó szoros értelmében vett területi autonómia ilyenformán nem megoldás, arra azonban mindenképpen szükség van, hogy a kisebbségek működőképes, tényleges önkormányzatot élvezzenek. A készülő kisebbségi törvény biztosítja azt a jogot, hogy minden egyes nemzeti és etnikai kisebbség létrehozzon egy demokratikusan megválasztott országos önkormányzatot. A kulturális és oktatási autonómia már olyan terület, ahol a kisebbségi hivatal feladata egyre inkább az államigazgatás ezzel kapcsolatos teendőinek összehangolása. A kisebbségi szervezeteket tömörítő kerékasztal - a törvény előkészítése során a hivatal partnere, Antall József kétszer is találkozott a szervezetek vezetőivel - többször szóvá tette a valóságos jogi és anyagi biztosítékok kérdését. Ez azonban már több törvényt érintő terület, amit az önkormányzatok, a kulturális és oktatási intézmények kihagyásával nem lehet rendezni. A törvény-előkészítés elhúzódásának újabb oka, hogy nem a kisebbségi, hanem a választójogi törvénynek kell rendeznie a nemzeti és etnikai kisebbségek parlamenti képviseletét. A helyi önkormányzat vagy részönkormányzat alkotmányos garanciája adott, inkább jogtechnikai kérdéseket kell tisztázni. A legvalószínűbb megoldás az lehet, hogy az adott települési önkormányzaton belül vagy mellett, külön megválasztva jön létre a kisebbségi autonómia helyi testületé. Wolfart szerint a jogi és törvényes keretek kitöltésekor nagyon fontos a társadalmi és lélektani hátrányok leküzdése. Több magyarországi kisebbségnek az elmúlt évtizedekben „tanácsos” volt „visszafogottnak” lennie. A hazai németséget 1945 után kollektív megbélyegzés érte. A Rákosi-korszak Jugoszlávia-ellenes politikája kihatott a délszláv csoportokra. A románok, szlovákok esetében is lényeges hangsúlyozni - s ezt a hivatal, maga Wolfart is gyakran megteszi -, hogy a szomszédban élő magyar kisebbségek helyzete, az országok viszonyának problémái miatt a hazai kisebbségeket nem érheti hátrány. A hazai zsidóságnak csak egy kis része igényli, hogy etnikai kisebbségként szerveződjék. Még összetettebb a helyzet a cigányság esetében. A kormány - a szabad identitásválasztás elvéből kiindulva - természetesnek tartja és elfogadja kettős kötődését' is. A lényeg az, hogy sem az erőszakolt asszimilációt, sem pedig a mesterséges „kisebbséggyártást” nem lehet elfogadni. A pozitív megkülönböztetésnek az a célja, hogy a kisebbségi lét hátrányait, nehézségeit ellensúlyozva minden érintett megőrizhesse és fejleszthesse nyelvi, művelődési és kulturális örökségét. Wolfart a kisebbségpolitika egyik legfontosabb eredményének tartja a nemzetiségi sajtó fejlődését. Sokkal több lap, rádió- és tévéműsor van most, mint akár két évvel ezelőtt. Ez meghatározó lehet több hazai nemzetiség számára, hiszen az egyik legnagyobb problémájuk a saját értelmiség hiánya vágygyengesége. Hosszabb ideig tart viszont a nemzetiségi oktatási hálózat kiépítése - ebben is nagyon különböznek az igények. Wolfart szerint a hazai kisebbségek esetében a legnagyobb igény nem a saját, külön, kizárólag anyanyelvű oktatási hálózat, hanem a kétnyelvű óvodák és iskolák iránt van. Mindenesetre a kormány törekvése az, hogy biztosítsa a kollektív nyelvhasználat jogát az oktatásban és a közigazgatásban egyaránt. A német kisebbséghez tartozó elnök kiemelte, hogy a hivatalban a legtöbb kisebbség „képviselteti” magát, hiszen a munka- 1 társak zöme maga is valamelyik nemzetiség tagja. Wolfart fontosnak tartja, hogy a hivatal - a kormány nevében - állandóan és szakszerűen működő intézményként partnere legyen a kisebbségi szervezeteknek és a magyar közvéleménynek egyaránt.
