Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)
1993-02-01 / 8406. szám
Kovács Kristóf 4 Andrásfalvy Bertalant nem az eszéért szerettük, hanem azért, mert délceg, eszemadta magyar ember. A kormányban ét környékén a viszonylag szobatiszták közé volt vámítható, ami ugyan nem sokat jelent, ha meggondoljuk, kikkel kellett összehasonlítani, de azért mégis. Volt valaki, aki nem járt médiatüntetésre, nem emlegetett kötelet a parlamentben, befejezetlen rendszerváltást az MDF-piacon. Épp ellenkezőleg, faron volt ő, az elfogulatlan szakértelem Dodonája, még ha talán a maga kissé szűkecske területén is. De azért szívet melengető volt a ludat, hogy a néptánc sorskérdéseivel akár a legmagasabb fórumhoz is fordulhatunk: akit nem hagy nyugodni a kétség, hogy vajon a kalotaszegi varrottas hetykébb-e a rákoshorzasziói csűrdöngölősnél, annak kormányszinten meg lesz magyarázva. Egy kormányszintű matyóbaba tehát, aki egyszer csak, amikor már kezdtük azt hinni, hogy nem, az eddigiek már überolhatatlanok, amikor már kínjában röhög az ember, amikor már csak azt élvezi, hogy nem tartozik ezek közé, nem vett és vesz részt ezeknek a cirkuszában, ahogy mindazokból az álmokból és politológiai abutrakciókból, amelyek végül lapátra tették az egypárti diktatúrát, ezek paródiát csinálnak: a parlamentből szavazógépei, az eszmék versengéséből skinheadbocskort, az enciklopédiáitól imamalmot, a sajtószabadságból macskaduettet vagy mit; amikor már csak ezt élvezi, és lassacskán hozzáfog, Tulajdonképpen nincs min csodálkozni, ennek előbb vngy utóbb meg kellett történnie. Az ostobaság, ha - egyébként jogos - kisebbrendűségi érzéssel, némi adminisztratív hatalom birtoklásával és a hatalom etveszthetőségének riasztó tudatával párosul, előbb vagy utóbb mindenkiből kihozza a virtuális fasisztát. savanyú szőlő leendő ínyence, hogy kialakítsa a maga kívülálló-életét, ercáiiek hagyva a politikai hatalom és a megbízható alkalmazottnak kijáró Irotdogulás posványízű gyümölcsét; akkor megszólal a matyóbaba, és • amit mond, annak ugyan értelme nincs sok, «le egy csapásra a semmibe katapultálja a kívülállás már-már megszeretett lehetőségét. Nem tudóin, olvasta-e Amlrásfalvy Bertalan Salman Rushdie könyveit, legalább a magyarul megjelent Az éjfél gyermekeit, a Szégyent, vagy a Uárun, avagy a mesék tengerét;' szerintem néni. Mindegy, az. ő baja. Rushdie azonban nemcsak író, hanem halálra ítélt író; halálra ítélői nemcsak politikusok, sőt, nem elsősorban azok, hanem egy eltorzult, ostoba, primitív diktatúra főkolomposai, olyanok, akik szent hálxmíról rikoltozva tizedelik saját népüket, miközben valamiféle gengszterpragmatizmus alapján fapofával képesek seftelni, túszul ejtett embereket csereberélni fegyverekre a halálosnak kikiáltott ellenséggel. És ezzel a priusszal sem gondolták, hogy a Rtishdie-ra kimondott, általános undorba fulladó halálos ítéletúk olyan erkölcsi abszurdum, hogy t, legalábbis hosszú távon - mindenképpen rájuk útvissza, az ítélkezőkre. A görény hattyúdala.... Andrásfalvy Bertalan, akit nem az eszéért szerettünk, hanem azért, mert délceg és eszemadta, és mert ezek közül idáig a viszonylag szobatiszták közé tartozónak mutatta magát, mostani alakításával, azzal, hogy „kijelentette: a művészeteket nem lehet rombolásra felhasználni, ám mégis vannak ilyesfajta törekvések. Ezért érti meg a muzulmánok kampányát, amelyet Rushdie ellen indítottak" (Népszabadság; január 11.); ezzel a marhasággal nemcsak azt bizonyította be, hogy úgy van otthon a reszortjául kijelölt művés--tek között, mint majom a köszörűkövön. Nem: a lényeg az. hogy minőségileg új háditettet. nevezzük nevén: bűnt követett el az ezektől már megszokott bakik, ostobaságok, műveletlenségből, tudatlanságból, jogos kisebbrendűségi komplexusltól elkövetett ízlésficamok tetejébe. • Andrásfalvy nem bratyizott skinheadekkel, sem nyíltan, Krafft-F.bingl)ől kicsöppent tigrisanyakénl, mint Király B. Izabella, sem föpincéri konspirációkkal, politikai zsetonokra átváltható jattot szimatolva, mint Boross Péter; nem zsidózott, legalábbis nyilvánosság előtt néni, mint Csoóri vagy Csurka, hogy most aztán bosszút álljanak azért, hogy hiába volt egyikük jó drámaíró, másikuk viszonylag elfogadható szintű esszéista, esélyük nem volt ar-Mägyar Narancs, 1993.jan.14.
