Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)
1993-02-09 / 8411. szám
Népszabadság, 1993.febr.4. 23 KIFULLADÁSIG? A privatizációról - indulatok nélkül Az utóbbi hetekben ismét fellángoltak a politikai és szakmai viták a privatizáció körül. A hiteljegy-konstrukció eltérő megítélése és a privatizációs miniszter álláspontjának módosulását jelző anyag napvilágra kerülése újabb politikai fordulatot sejtetnek. Az események hátterében lévő gazdasági folyamatok elemzésére vállalkozik közgazdasági szerzőnk. A magyarországi tulajdonváltási folyamat válaszúthoz érkezett. Ez a tény szoros összefüggésben van a gazdaságpolitika válságával. Látható, hogy az eddig folytatott visszafogó kurzus a leszakadás gyorsulását eredményezte. A nyolcvanas évek végén kezdődött hazai privatizációs folyamat játékszabályai a külső adósság menedzselését szolgáló gazdaságpolitikának voltak alárendelve. A legfontosabb elemek: az úgynevezett piaci privatizáció elve, azaz az adásvételen alapuló tulajdonosváltás, valamint a külföldi tőkebefektetések vonzását szolgáló preferenciák érvényesítése. A privatizációs politika ezen elemei az elmúlt években viszonylag stabilan érvényesültek. Az instabilitás eddig azzal volt összefüggésben, hogy a privatizáció - a dolgok természetéből adódóan - hatalmi kérdés is. A rendszerváltást megelőzően a korábbi elit, azt követően a hatalomra jutott koalíció igyekezett a tulajdonátalakítást saját érdekében végrehajtani. A kormány rendkívül kényes helyzetben volt, mivel - a külső adósság miatt - gazdasági hatalmának megteremtésében nem szakíthatott a piaci privatizáció elvével, és el kellett utasítania a reprivatizációt is. Ennek ellenére az eltelt csaknem három év bővelkedett sikeres és kevésbé sikeres olyan kísérletekben, amelyek a koalíció gazdasági, politikai hatalmának megszilárdítását szolgálták. Á -Sikeresek kŐzéíWolható a közben ellenzékivé lett területi Önkormányzatok kiszorítása a folyamatból vagy a kárpótlás. A kevésbé sikeres próbálkozások közé a privatizálás központosítási kísérletei, illetve a mezőgazdasági termelőszövetkezetek felszámolására irányuló törekvések sorolhatók. Mindenesetre a szociális piacgazdaság megteremtésének jelszava nem akadályozta meg a koalíciót abban, hogy kiterjedt államgazdaságot hozzon létre, ezzel is erősítve saját hatalmát. Gazdasági kényszerek és politikai meggondolások egyaránt tényezői annak, hogy az államháztartás centralizálja a GDP 65 százalékát, és hogy tulajdonosi államhatalma nagyobb legyen, mint az elmúlt húsz évben valaha. Az ÁV Rt, és az ÁVÜ az «lám vállalkozói vagyonának intő része felett gyakorolja a tulajdonosi jogokat, határoz - az érintetteket teljesen kizárva - a privatizációról. Az írás elején említett válaszút a piaci privatizáció kifulladásával tudatosult a kormányzó politikai erőkben. Ez ugyanis a kliensrendszer kiépítésének kezdeti sikerei ellenére sem szilárdította meg megnyugtatóan az új politikai elit gazdaság-hatalmát, ráadásul egy sor „beépített destabilizátort” képes működésbe hozni. E hangsúlyozottan gazdasági feszültségpontok közül itt négyet említünk. 1. A privatizáció és a külső adósság kezelésének összefüggése. Az eredeti elgondolások szerint a privatizációból befolyó bevételeknek a belső államadósság törlesztését kell szolgálniuk. Mivel ezen államadósság döntő része technikai-elszámolási tétel, egy ilyen eljárásnak csak akkor van tényleges közgazdasági értelme, ha a külső adósságok után fizetett kamatok fedezetéül szolgáló kiviteli többletek nyomán a gazdaságban keletkezett és itthon „maradt” pénzek semlegesítését, azaz a forgalomból való kivonását szolgálja a belső adósság törlesztése. Mivel a folyó fizetési mérleg ezen aktívumok nélkül is fedezte a külső kamatterheket, ezért lehetővé vált a privatizációs bevételek más irányú, döntően folyó fogyasztásra való felhasználása. Míg a belső adósságot törlesztő variáns egy adósságtulajdoncsere-ügylet (mivel a privatizációs bevételek zöme valuta), addig a folyó fogyasztásra történő felhasználás akyan vagyonfelélést jelent, anw^f^^W'is éhérf maracT és a káposzta is elfogy. Az adósságszolgálati ' terhek" ugyanis később jelentkezni fognak, és a teljesítésükhöz szükséges beruházások elmaradtak. A központi költségvetés krónikus hiánya miatt 1991 óta a bevételek egyre nagyobb hányadát használják nyíltan vagy burkoltan állami bevételként. 2. A piaci privatizáció bevételcentrikussága kedvezőtlenül hat az államháztartás nem központi szféráira, úgymint a helyi önkormányzatokra és a társadalombiztosításra. E két szféra valódi önkormányzó működése megkövetelné ennek gazdasági (vagyoni) alapjainak megteremtését. Nem megfelelő mennyiségű és összetételű vagyon juttatása esetén törvényszerűen ezeken a területeken-iK elkezdődik (ahogy az önkormányzatoknál ez ma már látható) a vagyonfelélés. 3. A privatizáció eddigi módja több ponton akadályozta a piacgazdaság kulcsfontosságúnak tartott intézményének, a tőkepiacnak a kialakulását. A részvények piacának tényleges kialakulását a bevételcentrikusság azzál "gátolja, hogy a részvények névértékét irreálisan magas áron állapították meg, s így azok hozama nem teszi őket piacképessé. A tőzsde működése ellen hat, hogy a legjobb részvények tulajdonosai, a multinacionális vállalatok, a szigorú információs kötelezettségek miatt nem szívesen jelennek meg a tőzsdén. A helyzet ezen a téren akkor változna érzékelhetően, ha a privatizációban a szakmai befektetők dominanciája enyhülne, és több pénzügyi befektető jelentkezne. Eddig ilyen változásnak semmi jele nincs. 4. A külföldi tőkének a privatizációban betöltött szerepe is ellentmondásos. Az elemzések azt mutatják, hogy a tényleges privatizáció zöme külföldi pénzből történt. Az így megvásárolt vagyon a „hab” a tortán. A külföldi töke az eszközök két százalékának megvételével megszerezte a magyar tiszta jövedelem húsz százalékát. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy e befektetések nem termelési feltételekre, hanem adózási kedvezményekre, belső monopolhelyzetek megvásárlására alapozódnak. A külföldi tőke „megszállta” a belső piac monopolpozícióit és a jövedéki ágazatok egy részét. A lezajlott privatizációk alapján a ■frftiffliditőlo? t«taika-techn®-lógia fejlesztő és beruházó hatása nem várható :1 * Az 1992-es év a piaci privatizáció megtorpanását mutatja. Egyfelől felgyorsulj, ugyan - és ez várhatóan folytatódik ez évben - az állami vállalatok társaságokká alakulása, de ezen belül a ténylegesen magánkézbe került vagyon részaránya lényegesen csökkent. Az átalakulások leglényegesebb motívuma a vállalati szféra rossz pénzügyi helyzete, az előremenekülés kényszere. Az állami vállalatok a társaságokká történő átszervezésüktől remélik fojtogató likviditási problémáik megoldását. A
