Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)
1993-02-01 / 8406. szám
Ring, 1993.jan.27. 23 Gyűlöletek Kelet-Közép-Európában Hazánkban s határaink körül tenyészik a szeretetlen vélemény és gyűlölködő magatartás. A népek közötti ellentétek korunk és életünk tagadhatatlan tényei. Az ellenszenvek nem messze tőlünk vérre mennek Emberek öldösik egymást a huszadik század utolsó évtizedében, mintha elveszítették volna életük, rendeltetésük földi értelmét. Nem tagadhatjuk, hogy sors adta meghatározott körülmények között minden ember ellenséget láthat, a sajátjától eltérő csoportbeli személyekkel szemben, bőrszín, nyelvhasználat vagy a vallás különbözősége szerint. Nagyon nehéz nézeteket és hiedelmeket szóbeli meggyőződéssel megszüntetni, ha az előítélet-hordozó személy vagy nép számára az ő hite előnyt kínál vág)’ éppen nyilvánvalóan hasznos. Ezt a körülményt, saját közösségbeli helyzetét megismerve a téveszme viselőjéről jó előre tudhatjuk, megjósolhatjuk ellenségválasztását. Noha az emberi alkalmazkodás nagy vívmánya, hogy a meztelen valósággal találkozva általában változtat, módosít hamis vélekedésén, különös, hogy ezzel a képességével nem tud élni legtöbbször, ha a sajátjától különböző emberi csoportokkal találkozik. Ez a testbe-lélekbe oltott végzetes renyheség véres, rettenetes bűnhalmazok eszmei alapját teremtette meg korunkban és termi napjainkban. E magatartás gyatra és gyötrő filozófiáját keresve a kezdetleges, de viruló gondolkodás rákos daganatára az előítéletes vélekedésre tapinthatunk mindig. S meggyőződésünk róla, újra és újra, hogy az ember nem pusztán értelmes lény - bármely egyéb és józan törekvései és téteményei ellenére nem tud csak az lenni, s gondolkodásában, viselkedésében minduntalan helyet nyit a vak gyűlöletnek. Mert a vak gyűlölet anyja a más embert sújtó előítélet. A tőlünk különböző nemzetiségű, fajtájú, viselkedésű emberekkel szemben szerzett vagy öröklött ellenszenv. S ennek az ellenszenvnek a következménye a támadó hajlandóság a leplezett vagy kinyilvánított agresszív indulat, amely akkor válik igazán élessé, sőt véressé, ha saját kudarcélmény táplálja. Valamely etnikai csoport akkor válhat legkönnyebben s leghamarabb a tettleges ellenszenv megvalósulásának célpontjává, amikor olyan tulajdonságokat vagy törekvéseket képvisel, amelyeket az előítéletre hajlamos emberek a saját körükben, közegükben nem ismernek s ezért nem is fogadnak el. Ez a magatartás odáig fajulhat, hogy az idegen csoport tagjainak elütő vagy éppen kedvezőtlennek minősített tulajdonságait óriásivá duzzasztják, s egyidejűleg a saját vonatkozó jellemvonásaikat,. szokásaikat kicsinyítik vagy jótékonyan torzítva éppenséggel rokonszenvessé változtatják. S a más népcsoportra vonatkozó ellenszenv kifejezése és érvényesítése rendszerint általánosító jellegű. Ezért aztán,* értelemszerűen, ha valamely módon kárt akarunk okozni egy tőlünk különböző embercsoportnak, törekvéseink igazolása végett mindenekelőtt csepüljük, böcsméreljük, lekicsinyeljük őket Ha elhisszük, mert az előbbiek szerint könnyen meggyőzhettük magunkat, hogy' a velünk szembekerülő, szembenálló csoport tagjai értéktelenek, ostobák, erkölcstelenek, s számunkra mindezeken túl is rosszindulatúak, kártékonyak lehetnek - akkor megfoszthatjuk őket jogaiktól, sőt alkalom érkezvén még az életükhöz való joguktól is, akár meg is gyilkolhatjuk őket, és nagyon fölösleges akár előtte, akár utána fontolgatnunk, hogy az effélék miau erkölcstelenek lennénk A faji, nyelvi előítélettel terhes szemlélet lényegéhez tartozik, hogy a más etnikum ellen irányuló megvetést s a hozzá kapcsolódó haragot helyénvalónak, sőt igazságosnak tartja, ehhez pedig feltétlenül szüksége van arra a meggyőződésre, mely szerint a megvetés és harag célpontjaként szembenálló idegen csoportnak saját rossz, utálni való tulajdonságai miatt kell szenvednie, elszenvednie, amit rámért a sors, közös sorsunk: hogy az áldozat maga az oka balvégzetének. Azt a hajlandóságunkat, hogy „ellenszenves” áldozatunkat hibáztassuk,-amivel és amiért magatartásával kivívta pusztulását, pusztulandóságát, az a kétes örömteljesülés öregbíti, hogy cselekedetünkkel valamiképpen helyére billentettük a megbolygatott erkölcsi világrendet. Fejtegetéseinket leginkább többes szám első személyre próbáltuk kibontani, mintegy jelzéseként annak,
