Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)

1993-02-08 / 8410. szám

Szlovákok és magyarok

A keresztutak összefutnak

Magyar Nemzet, 1993.febr.2.

közép-európai térben élő nemietek elé - írja Emil Boleslav Lukác az Elán című szlovák folyóirat 1939- es főfolyamában - a Gondviselés fontos feladatot tűzön ki: életüket a lehető legjobban és legcélszerűbben kell összehangoltok. Bármennyire is kereszteződjenek politikai útjaik, akárhogyan is alakuljanak a politikai j helyzetek által megteremtett rokon- J vagy elenszenvek, a szomszédság megyálloztathatatlan ténye megmaradt, és ezzel együn az egymásrautaltság is, minden következményével. A keresztutak nemcsak eltávolódnak egymástól, nemcsak érintik egymást, hanem egy fontos pontban össze is futnak, s itt olyan teret alkotnak, ahol a közös érdekek találkoznak -ez a tér < senkinek sem tulajdona és mégis min-1 derűdé.”

Elgondolkodva idézem fel most: a szlovák állami önállóság másnapján a szlovák nemzeti öntudatáról és őszinte magyarbarátságáról egyaránt nevezetes pozsonyi író jó fél évszázada és | ugyancsak nyugtalanító történelmi körülmények közepette lejegyzen szavait. Vajon most lesz-e, lesznek-e a határ túlsó oldalán olyan írók, tudó- ' sok, netán politikusok' (Emil Boleslav Lukác mind a három „szakmában” figyelemre méltó képességeket árult el), akik hasonló gondolatokat vetnek fel a nemzeti függetlenség és önmegvalósítás most ismét eufórikus napjaiban? Mert, hogy a pozsonyi kormányfő nem tartozik közéjük, az sajnos mindinkább nyilvánvaló.

Igen, szlovákok és magyarok: miként alakul a két nép, a két ország, a két kultúra közötti viszony most, hogy a szlovákok elhagyták a csehszlovák integrációt, s ha nem fordítottak is hátat Csehországnak, kétségtelenül eltávolodtak tőle, következésképp meg kelle. ne találniok azokat az utakat, amelyek más szomszédaikhoz, mindenekelőtt a magyarsághoz visznek közelebb.

A magyar-szlovák viszony alakításában elsősorban a történelem és a politika játszotta és játssza a fő szerepet. Vannak kedvező és kedvezőtlen I hagyományok, s e kenő együttese egy I nagyon érzékeny mérleg serpenyőihez hasonlatos. A számunkra (és meggyőződésem szerint: a szlovákok számára i is) kedvező serpenyőbe a két nép együttélésének sok évszázados történelmi, kulturális és hogy így mondjam: telki hagyományai tartoznak. j

A magyarok és a szlovákok múltbéli együttélése (és állami közössége) sokkal kedvezőbb tapasztalatokkal szolgált, mint a magyarság és a történelmi ország más népeinek közös élete. A szlovákok és a magyarok közön

nem voltak vallási ellentétek, lévén hogy a szlovákság is a római katolikus vagy az evangélikus egyházhoz tartozott, s ezért nem is leheten külön szlovák klerikus réteg és egyházi hierarchia. A szlovákság, hozzánk hasonlóan, a nyugati eszmék, a nyugati civilizáció és a nyugati politikai kultúra vonzáskörében vált nemzetté. A szlovák és a magyar szellemi élet közön mindig igen szorosak voltak az intézményes és a személyi kapcsolatok. Ma is, ha valaki becsöppen egy pozsonyi, nyitrai vagy besztercebányai szlovák társaságba, a viselkedési kultúra, a dalok, a társalgási formák révén szinte otthonos világban érezheti magát.

De lássuk a kedvezőtlen fejleményeket: a történelmi mérleg ama másik serpenyőjét. A szlovák-magyar együttélést a múltban kétségtelenül megterhelte a dualizmus kései korszakának hivatalos magyar nacionalizmusa, amely nem akarta nyilvánosan elfogadni a szlovák nemzet létezését, s képtelen volt számot vetni a szlovák nemzetté válás következményeivel. Sajnos ennek a néhány évtizednek az emlékeit tartja fenn, sőt helyezi el egy nemzeti mítosz középpontjába a mai szlovák politika, publicisztika és oktatás.

A szlovák-magyar megbékélés és együttműködés ügyének azonban a

legtöbbet alighanem a trianoni rendezés következményei ártottak. Csehszlovákia, illetve Szlovákia ugyanis mind az első, mind a második világháború után igen jelentékeny magyar lakosságú területeket kapott, és a korábbi „csehszlovákizmus”, majd a későbbi szlovák nacionalizmus egyaránt a magyar lakosság megfélemlítésében, nemzeti korlátozásában, végül asszimilálásában látta az új állam politikai konszolidációjának, a szerzett terület védelmének lehetőségéi.

Ez vezetett oda, hogy a szlovákiai magyarság, amely 1910-ben a szóban forgó terület lakosságának egyharmadát adta, a harmincas években csak egyötödrészét, és ma már csupán valamivel több mint tíz százalékát jelenti. (Miközben a szlovák lakosság számaránya 57 százalékról 86 százalék fölé emelkedett.) Ugyanezt mutatják a terület déli részén található egykori magyar városok: Érsekújvár, Léva, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó és Kassa mind elveszítette magyar többségét, ma csupán Dunaszerdahely, Komárom és Ipolyság tekinthető magyarnak. Mindez a legkevésbé sem lehet a természetes (azaz elfogadható) asszimiláció következménye, ellenkezőleg, az anyanyelvi oktatást, az anyanyelvi jogokat erősen korlátozó állami politikára utal.