Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)

1993-02-08 / 8410. szám

Magyar Nemzet, 1993.febr.2. Nem mondhatnék, hogy ez az et­­nocentrikus, a kisebbségek fejlődését, sőt fennmaradását korlátozó politika a szlovák függetlenség kikiáltása után változni fog. Sőt az együttműködést újabban a bősi erőmű megnyitása, a Duna vizének elterelése is igen meg­terheli. Egyelőre súlyosak az aggodal­maink, a fenntartásaink és balsejtel­meink. Holott az etnocentrikus és et­­liokratikus nacionalista kurzus nem­csak a magyar-szlovák kiengesztelő­­dés és együttműködés történelmi kö­vetelményét és reményét borítja ár­nyékba, a szlovákság számára sem ígér igazán előnyöket. Legfeljebb ér­zelmi, retorikai látszatokat. Hiszen az új Szlovákiának előbb-utóbb Magyar­­ország felé (is) kell fordulnia: Csehor­szág látható módon abban a gazdasági térben kíván elhelyezkedni, amelynek a német nagyhatalom jelölte ki határa­it, ebben a térben kíván eljutni a fejlett nyugati gazdasági rendszerek közé.- Vagyis be akaija tölteni a saját geopo­­• litikai helyzete által megszabott kere­teket, Csehország nem fog ott állni, miként a múltban, Szlovákia mögött, és Pozsonynak a jövőben nemcsak Prágával, hanem Béccsel, Varsóval, Kijewel - és elsősorban Budapesttel kell együttműködést keresnie. Addig pedig? Addig a szellem embereinek kell a politikusok által megterhelt szlovák-magyar kapcsola­tokat fenntartaniok és ápolniok, első­sorban a talán nem is távoli jövő szá­mára, midőn a közép-európai régió valódi integrációjának régi reménye közelebb jut a megvalósuláshoz. Ma­gyar és szlovák íróknak, tudósoknak, művészeknek kell egymás kezét ke­resniük, ahogy ez a legutóbbi időkben is történt, például a budapesti cseh­szlovák vagy a pozsonyi magyar kul­turális központok munkája nyomán. Hogyan is folytatta Emil Boleslav Lukác az imént idézett gondolatot? Azoknak a nemzeteknek, amelyek egymás mellett élnek, egyszer csak meg kell találniok a modus vivendit ' éspedig nemcsak politikai szempont­ból... A:tanósaa össécbangolUpMl- i '-csönös tiszteletre és megértésre épí- I tett rokonszenv csak a szellemi, kuhu­­; rális énékek kölcsönös kicserélésével lehetséges, a lehető legalaposabb- megismerésükkel, tanulmányokkal, amelyek ezeket az értékeket megénik és elterjesztik és a saját értékeink közé sorozzák be." Igen, a szellemi értékek kölcsönös cseréjében és birtokbavéte­lében rejlenek a mindkét fél számára . előnyös és történelmileg szükségsze­­tű magyar-szlovák együttműködés 4 reményei. Pomogáti Béla

Next

/
Thumbnails
Contents