Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)

1993-02-05 / 8409. szám

Erdélyi Magyarság, 1993.február

40

“Ai »utondmii u tfyeOen kibontikoilii teheiAt<(. men most mii nem hagy Uuigei • romin halak» afelől hogy alapvetően nem Villonon a politikiya.*

TŐKÉS LÁSZLÓ

Egyetlen út: az önrendelkezés

Pecze Ferenc a jogtudomány akadémiai doktora, a Hunyadi Szövetség elnöke. Szakmája és társadalmi munkája egyként arra készteti dt, hogy a kisebbségi jogvédelem, az autonómia kérdéseivel foglalkozzék. Szülőhelye a vajdasági Péterréve: elszakíthatatlan kötés ez a most 70 éves jogtudósnak a délvidéki magyarsághoz, múltjához, jelenéhez és jövőbeli terveihez. A vajdasági magyarság, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének bátor fellépésével nyíltan megfogalmazta önkormányzati követeléseit, a területi, kulturális és személyi autonómia elvét, és ezt következetesen hirdeti odahaza, valamint nemzetközi fórumokon egyaránt.

— A második világháború után a Kárpát-medence magyarok lakta vidékein kél autonóm terület alakult ki. Egyik 1952-ben Romániában, Magyar Autonóm Tartomány néven, amelyet aztán az 1956-os ma gyár forradalom után lényegesen átalakítottak, eredeti jellegét megszüntették, majd 1968-ban Maros-Magyar Autonóm Tartomány alakjában is felszámolták. A másik autonómia a Délvidéken volt, a Vajdasági Autonóm Tartomány, amelyben a magyarság számbeli kisebbségben élt, igen sok más népcsoporttal együtt. Milyen volt e kél “autonóm " alakzat jellege, szerepe a kisebbségek életében, egyáltalán a kisebbségi kérdés alakulásában ? Különösen azért fontos a két “autonómia" összehasonlítása, mert mindig érezhető volt, hogy a román és a szerb nacionalizmus igyekezett aláaknázni a kisebbségek önrendelkezését, fejükfölött titokban, láthatatlan új Kisanlanlot hozva létre.

— A két szomszédos állam, Jugoszlávia és Románia kormányai jó ideig hivalkodtak a világ előtt a maguk területi autonómiáival. De végül a tartományok közjogi pilléreit a román és a szerb egypárti rendszerek rombolták le. A jogtudomány dicséretére válik, hogy többnyire segítette az autonómiák létrehozását, elpusztításukat pedig a szerzők legjava nem volt hajlandó igazolni. Kevés volt azonban az esélye annak, hogy fellépjék a múlt etnikai intézményeire borult tabu-leplet. Ez a tiltás ismerős számomra, a nemzeti(ségi) kérdést tárgyaló tanulmányom szamizdat fedezékbe kényszerült. A pártállami szócsövek szerint állítólag szüntelenül bővülő “kisebbségi jogok" fonákját jól példázza a határon túli magyar nemzetrészek megtizedelésének huzamos ideig való eltagadása. Emiatt csak az utóbbi

években jelenhettek meg az 1944-es magyarellenes genocídiumról szóló irodalmi művek és dokumentumok, mint amilyen Cseres Tibor könyve, a Vérbosszú Bácskában, valamint Matuska Márton és Illés Sándor kötetei. .

— A magyarellenes vádáradatban ugyanakkor a jogtörténetírás nem utalhatott a kárpátaljai 1939-1944-es három közigazgatási kirendeltség jogállására sem. Nem kellően ismert, hogy a történelmi Magyarországon számos nemzeti(ségi) jogosultságot élvező területi' részegység létezett. Korántsem csupán az erdélyi szászok emlékezetes nemzeti szervezettségére (Universitas Saxorum, Szász Univerzitás) vagy a vajdasági Tisza-torkolat községeit felölelő Sajkáskerületre kell gondolnunk. Ez utóbbi vidék parlamenti képviseletéről az 1848 évi követválasztási törvény külön is rendelkezett. A jelenlegi Vajdaság területén Nagykikinda, a környékével együtt, a 18. század végén kiváltságos körzetet képezett. E sajátos kikindai distriktus belső kormányzatra, törvényhozási tanácsra és helyi bíróságra tagolódott. Ettől nyugatra két törvényben nevesített koronajószágként a tiszai kerületet határolták körül. E bácskai “Kalotaszeg" települései (Mohol.Magyarkanizsa, Ada) Zenta, PéterTéve, Óbecse, Martonos, Bácsföldvár a Gyöngyszigettel) a mostani területi autonómia-terv egyik változatának