Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)
1993-02-05 / 8409. szám
HVG, 1993.jan.16. Ar: Vi VJ RENDSZERVÁLTÁS-RENDSZERMEGVÁLTÁSII. A párttalan néppel... Még négy évre, vagyis egy újabb választási ciklusra van szüksége ahhoz az MDF-nek, hogy programját végigvigye - derült ki a múlt hét végi demokrata fórumos tanácskozáson. A legnagyobb kormánypárt politikai két szélének és közepének képviselői ebben az egy kérdésben egységesnek bizonyultak. Ez újólag azt erősíti meg, hogy az ország - részben szociális, gazdasági krízisre visszavezethető - közérzeti válságának oldására az MDF-nek nem nagyon van más receptje, mint önmaga egységének kikényszerítése, de legalább demonstrálása. Alighanem nagy sikert aratott volna egv politikai show-ban Pozsgav Imre, a viszonvlag újsütetű párt. a Nemzeti Demokrata Szövetség (NDSZ) elnöke ama legújabb .műsorával", menmire van tisztában a mai magvarországi árakkal. A Reform című hetilapban a múlt héten azt válaszolta, hogv egv villamosjegy Budapesten 6 forint (valójában 18), egy kiló lecsókolbász 70-80 forint (valójában bolttól függ, de jóval 200 fölött). Mindebben persze nem az a baj. hogv árakból finoman szólva nem naprakész, hanem az, hogv a volt MSZMP-reformer politikus, nyilatkozataiból kivehetően, egvebek között éppen azért kárhoztatja a kormánvt. sőt érezhetően nem-kormánvpárti parlamenti padtársait is, hogy nem eléggé érzékenvek szociális problémákra. Az természetesen az NDSZ-elnók dolga, ilven közismeretek birtokában hogyan sikerül majd megszólítania, magához tántorítania a .csendes többségnek" - nagyjából a választópolgároknak az 1990-es választásoktól magát távol tartó ama többször emlegetett 40 százalékának -, illetve a parlamentbe beválasztott pártok választóhívei kiábrándult részének tetemes hányadát Azt lehetne azonban gondolni, aligha hiheti komolyan, hogy látvánvos kívülállása - mármint rendszeres elmaradása a parlamenti ülésekről - elegendő muníciót kínál nemcsak a .minden gyanú felett álló" politikus státusának megszerzéséhez. hanem annak feledtetéséhez is, hogy szemmel láthatóan nincs tisztában a mindennapokkal. Az .én vagvok az igazi" politikusi attitűdöt persze nem csak a volt MSZMP-MSZP-. ma NDSZ-vezető kísérli meg kijátszani aduként - alig egv év. s nyakunkon az országos választások -, bőven kiveszik ebből részüket más parlamenti és parlamenten kívüli, pán- és pártonkívúli politikusok is. Az sem ritka, aki azt hiszi, valóban lehet Magyarországon választásokat nyerni azzal, ha a - főleg parlamenti - politikai huzavonában egy-egv pán kitartóan mondogatja, hogv ő természetesen választói, sőt egvenesen az egész nép érdekeit képviseli (lásd előző számunkban e cikk első részét a messianizmusról). E betegségtől egyébként nem mentesek más társadalmi szervezetek sem. hiszen nem lehet véletlen, hogy a most népszavazás-szervező LAÉT-től a többé-kevésbé titkos TÉSZ-ig hirtelen előbukkannak olvan szervezetek, amelyekről - kijelentéseik alapján - az az ember benyomása, hogy a Duna jegén s rögtön milliók választották őket képviseletükre. Ebben az összefüggésben teljességgel érthető, ha - mint az MDF nép-nemzeti körének múlt hét végén tartott tanácskozásán - Csurka István, az MDF-elnókség tagja nem pusztán arról beszél, hogv az ellenzék ma Magyarországon már ellenség (mert egvebek között őt is szerepelted egy .gyűlöietpolidkusokat" kipellengérező könw. a Kirekesztők), s hogv nem történt meg a rendszerváltás, hanem - a Népszabadságnak nyilatkozva - arról is szót ejt, hogv .akár az idők végezetéig" az MDF a nemzet hivatott vezető ereje. Nem ez volna az első eset. hogv mai poliukusok a legújabb .átkosból" kölcsónzik megfogalmazásaikat. A társadalom vezető ereje szófordulat ugvanis - eddig azt lehetett hinni - amolvan kommunista hitbizománv, s íme. most í megjelenik ugvanaz nemzeti .köntösben", í Körülbelül annvi hitellel ! is, amennyivel a szóköl- i csönző elődöknél. Úgy tű| nik fel ugvanis, hogv nem' csak a hazai politikában i szélsőségesnek számító po- 1 litikusok -jellemzően, parlament .háttérrel" kormánypártiak -, hanem az ilven-olvan centrumokhoz tartozók sem ménék fel igazán, a szabályosan .szent úggvé" tett, vagyis a ma adott formájában érinthetetlen, bírálhatatlan rendszerváltáson kívül mit, kit is képviselnek. Antall József j miniszterelnök például a múlt hét végi MDF-tanácskozáson ugvan rosszallólag I említene fel, hogv Kis Jánosnak. az SZDSZ főideológusának véleménye szerint a mai poliukai rendszer, ad absurdum a rendszerváltás tulajdonképpen illegitim, jóllehet, hitelesíti a legiti-