Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. január (8400-8401. szám)
1993-01-20 / 8400. szám
Népszabadság, 1993.jan.16. ÍO ügyi 'bizottság álláspontja között összesen 115 alkalommal volt eltérés. A kormány ebből 105 esetben a kulturális bizottságban konszenzussal kialajítiötf változatot támogatta ' igazából cSak egy ponton, a Rádió Televízió Hivatal elnökének kinevezésében volt komoly nézetkülönbség, ahol a kormány által elfogadott verzió szerint, ha adott határidő elteltéig nem jön létre kétharmados testületi megállapodás, akkor a működtetésért felelös mimszterelnök kinevezi a hivatal I vezetőjét. Az ellenzék azért utasította el a „diktátumot”, mert „a kormány olyan törvényt akart, amely neki magának döntő befolyást biztosít” - állítja Vitányi Amit az ellenzék elfogadhatatlanul soknak tartott, azt a kormány a még éppen hogy elfogadható minimumnak tekintette. Hol az igazság? Melyek a lehetséges és a szükséges kormányzati szerep normálisnak mondható arányai? Ennek megítéléséhez az egyetlen lehetséges mérce a nemzetközi gyakorlat. A mértékadónak tekinthető nyugateurópai szabályozás szerint a műsorszórási engedélyeket kiadó előbb említett Rádió Televízió Hivatal vezetőjének kinevezése kivétel nélkül mindenütt kormány kompetencia. Még az abszolút liberális Egyesült Államokban is az elnök nevezi ki az FCC-hivatal vezetőjét és mind az öt tagját! A hivatal természetesen a hatályos törvények szerint, nyilvános pályázatok keretében, megfelelő kontroll és jogorvoslati lehetőség mellett osztja ki a frekvenciákat, ahogyan ezt a magyar törvény is szabályozta volna. Az ellenzék azon érve, hogy ha vezetőjét a miniszterelnök bízza meg. akkor kormányhatáskörbe kerül az egész média, körülbelül annyira vehető komolyan, mintha azt követelnék: az elektromos müvek igazgatóját is kétharmados konszenzussal kell megválasztani, hiszen. ha a kormánynak nem tetszik a műsor, bármikor kikapcsolhatja az áramot! Vagy: a belügyminisztert is csak az. ellenzékkel egyetértésben lehet kinevezni, hisz különben bármikor bevetheti a rendőrséget politikai célok érdekében Nem is beszélve a hadügyminiszterről! Svédországtól Spanyolországig, Hollandiától Görögországig mindenütt azt mutatja az európai médiaszabályozás, hogy a legkevésbé sem veszélyezteti a sajtószabadságot a tévé- és rádióelnökök kinevezésének kormányzati hatásköre sem. A meghatározott pontokon érvényesülő kormányzati jelenlet nem eredményez egyoldalú politikai befolyást: garanciák egész rendszere gondoskodik a megfelelő ellensúlyokról. Ahogyan ez - a nyugati szabályozást felülmúló mértékben - be volt építve a magyar törvénytervezetbe is— A közelmúltban egy olasz újságíró hitetlenkedő csodálkozással, fejcsóváló derűvel álmélkodott el, amikor megismertettem vele azokat a biztosítékokat, amelyek garantálták volna a kormány esetleges politikai befolyásának kiiktatását. Az előkelő étterem pincérének ironikus mosolyát láttam az arcán, amellyel a tapasztalatlan vidéki vendég aránytalanul nagy borravalóját nyugtázza. Nem véletlen, hogy ellenzéki oldalon nemigen szoktak a nyugati példákra hivatkozni! A törvény megszületésének esélyeit kétségkívül folyamatosan rontotta az MDF jobboldalának médiaügyben tanúsított militáns magatartása. Az ellenzék azonban ahelyett, hogy a megegyezés törekvő és a kulturális bizottságban döntő pozíciókkal rendelkező, ráadásul a kormány támogatását is mindvégig élvező liberálisokkal megkötötte volna a konszenzust, szüntelenül Csurkáékra mutogatott, mondván: az MDF nem akar törvényt, úgy fogja megszavazni a megállapodásokat A végkifejlet tökéletesen rácáfolt erre, éppen az ellenkezője történt. Ha az egyik oldalon Csurka Istvánt terheli a felelősség a kudarcért, a másikon egyértelműen Haraszti Miklóst. Az előbbi régóta nyíltan vállalja a sajtórendész visszataszító szerepét, az utóbbi folyamatosan a sajtószabadság bajnokának pózában tetszeleg. Ideje kimondani: az elmúlt években talán többet ártott a sajtószabadság ügyének, mint bárki más ebben az országban. Ahogy együk pártbeli társa mondta: tevékenysége erősen kontraproduktiv. A maximalista. a doktriner, a fanatikus „kompromisszumkötö", aki csak a mindent vagy semmit végleteit ismeri, s aki mellesleg fontosabb célnak tartotta az MDF szétzilálását és a kormány lejáratását. mint a működőképes médiatörvény meghozatalát Aki addig feszítette a húrt, amíg jóvátehetetlenül elszakadt. A liberálisok sajtópolitikája vereséget szenvedett az MDF-en belül. Az illetékes miniszter a hatályos 1986. évi sajtótörvény szerint heteken belül a tenyeréből fogja kiosztani a frekvenciákat. Hankiss és Gombár lemondott. Az elektronikus média területén nem lesz hosszú távra szóló, konszenzusos szabályozás, és nem lesz európai közszolgáiatiság. Háború lesz, ahol a kormány élni fog saját pozícióival. És élni fog a következő kormány is. Magyarország elveszíti a demokrácia szempontjából e kulcsfontosságú területen kialakult kecsegtető lehetőségeit. A Nyugat felé haladás helyett a nyomorúságos kelet-európai médiaviszonyok közé csúszunk vissza. Az ellenzék pedig eheti a Haraszti föztjét. Mi meg a Csurkáét... Debreczeni József országgyűlési képviselő (MDF)
