Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)

1992-04-23 / 8245. szám

Népszabadság, 1992.ápr.18 Hitbeli infláció ______ , ^■'ii • . l'l'i! Nem csekély bátorságra, netán fantasztikus humorérzékre vall, hogy az elmúlt hét vé­gén rendezett második MDF gazdasá­gi konferenciának a Stabilizáció után címet találta ki valaki. E jelmondat alatt hangzottak el a hajdani balaton­füredi SZOT-szállóban az egyébként valóban színvonalas és szakmailag korrekt előadások, miközben 1038 öncsődbejelentés érkezett a Fővárosi Bírósághoz 908 felszámolási eljárás kíséretében, mintegy csatlakozva a pillanatnyilag folyamatban lévő 2045 felszámolási hercehurcához. Mindehhez szerény adalékként még oda lehetne biggyeszteni: a költség­­vetés első negyedévi, tervezett hiánya 36 milliárd helyett 46^8 milliárd fo­rint, ami éves szinten a kormány szá­mított 70 milliárdjával szemben 100-120 milliárd forint lesz. De hát itt is lehet optimistának maradni, hi­szen a pénzügyminiszter szerint az állami kintlevőség 200 milliárd fo­rint. Be kell szedni a törvény adta le­hetőség keretein belül a vámokat, adókat - az APEH-nek 55-60 mil­­liárddal tartoznak a gazdálkodók, a társadalombiztosításnak is mintegy hatvannal, a vám- és pénzügyőrség­nek több mint százzal és máris egészen másképpen fest a helyzet. * A helyzetet sokan és sokféleképpen festik le. Az ország legkülönbözőbb helyein tartott vitaesteken, pártren­dezvényeken, vállalkozói fórumokon, újságíró-olvasó találkozókon szinte annyi fajta Magyarország jelenik meg, ahány előadó fellép. A Magyar Demokrata Fórum második gazdasá­gi konferenciája előtt alig egy héttel, Pápán a vállalkozók fejtették ki: az ő bajuk nem az, hogy a kormány vál­lalkozásellenes. politikát folytat, ha­­hem az, hogy gazdaságelleneset. Nem a vállalkozók lehetetlenülnek csak el, hanem az egész gazdaság. Alig het­ven kilométerrel távolabb, egy hét múlva, az ipari és kereskedelmi mi­niszter arról beszélt, hogy az év má­sodik felében nulla és két százalék közötti növekedés várható; a magyar gazdaság ezek szerint túljutott a holtponton. Magyarországon infláció van, és - úgy vélem - ez az ország legnagyobb baja. Hosszú-hosszú ideje tart ez az inflálódási folyamat, s minden gon­dunkat megelőzi, mintegy szinteti­zálja is. Az infláción pedig nem csupán azt, vagy nem elsősorban azt értem, hogy mennyit ér a forint, mennyit veszített értékéből, milyen nagyságú az inflá­ciós ráta. Milyen számokkal, adatok­kal és ígéretekkel lehet újból és újból előrukkolni. Az értékvesztés, a saját és a társadalmi lehetősegeinkbe ve­tett bizalom, a jövő iránti reményke­.!! •. dés leértékelődése je­lenti az igazi inflációs veszélyt. A mai magyar ha­talmi és politikai elit­ből mindmáig hiány­zik annak felismerése, hogy kormánykoalí­ciónak és ellenzéknek egyaránt a legna­gyobb felelőssége: ne hagyja elértéktelened­ni a rendszerváltozás­ból adódó lélektani muníciókat. Bár ezek máris vészesen ve­szendőben vannak. A közgondolkodás és a közhangulat, a kor­mánykoalíció és ellen­zék sok esetben kímé­letlen, kultúrálatlan és helyenként öncélú politikai vitáinak ör­vényében sodródik egyre mélyebbre, da­rabokra tört freskó­kon lát Magyaror­szág- és jövőképszeg­menseket, miközben egyik oldalról rózsa­szín holnapot és holnaputánt ígér­nek, másik részről pedig apokalipti­kus összeomlást prognosztizálnak. Költői túlzással mondva: tombol az infláció, a szavak, a politikai progra­mok, az előrejelzések, a változásban, és a sorsok jobbrafordulásában bízó hitek elértéktelenedése. Ha így hala­dunk, lassan-lassan megkérdőjelező­dik a rendszerváltozás mibenléte, és egészen furcsa - a társadalmi köz­­gondolkodás tengelye körüli dupla csavarral -, hamis nosztalgiával fel­értékelődik a múlt, a letűnt rendszer, amely legalább a mindennapok biz­tonságát, a létezés fennmaradásának elemi feltételeit szavatolta. * A mai inflálódási folyamat legfőbb forrásvidéke éppen e múlt. Ha azok a mondatok, amelyek Balatonfüreden a Kádár-rendszer gazdaságpolitikájá­val kapcsolatban hangzottak el, he­lyet kaptak volna az MDF választási kampányában, lehet, hogy néhány százalékkal csökkentették volna a le­adott szavazatok arányát, de nem in­dítottak volna el inflálódási lánc­reakciót. A Magyar Demokrata Fórum má­sodik gazdasági konferenciáján Sza­bó Tamás tárca nélküli miniszter mérföldkőnek nevezte az 1968-as gazdasági reformot, az akkori új me­chanizmust, amely - mint mondotta - a lenetőségek szerint eltávolította a gazdaság szféráját a politikától es az. államigazgatástól. Mellesleg, mintegy a privatizáció előfutáraként említette a hatvanas évek háztájigazdaság-po­­litikáját és a kereskedelemben beve­zetett gyakorlatot, amikor a vendég­látásban tízezrek ismerkedhettek meg a vállalkozás fogalmával és hét­köznapi buktatóival. Ez a kijelentés nem kevesebbet mond, minthogy az ország lakossága visszakapta a múltjából a ma hivata­los politikától azt a szeletet, amelyre büszke lehet. Továbbgondolva: egy­két mondat erejéig helyreállt a foly­tonosság. Még tovább folytatva a gondolatsort: a letűnt rendszer ön­maga legitimációs buktatói és a külső nemzetközi tényezők kényszerétől vezérelve is, megpróbált alkalmaz­kodni a gazdasági racionalitás köve­telményeihez. Ez, saját és nemzetközi korlátái miatt, csak részlegesen és el­lentmondásosan sikerülhetett. Az el­lentmondások egyik, máig ható örök­sége a felhalmozott államadósság. A leváltott rendszer politikai és gazdasági alaptétele az úgynevezett létező szocializmuson belül nem le­hetett más, minthogy: a rendszer mindig jó volt, de a sok jó után még jobban fog működni. A rendszervál­tozás kimondhatta: az alapvetően rossz rendszer után egy másfajta, jobb rendszer fog működni. E kijelentésből két fontos elem ma­radt ki. Az egyik: ez a jobb rendszer

Next

/
Thumbnails
Contents