Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)
1992-04-22 / 8244. szám
Népszava, 1992.ápr.16. * í % ' „1974-ben felvételiztem a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiára, s ez annyira jól sikerült, hogy egy bizottság elé hívtak, ahol nagy örömmel közölték velem: felvételi eredményeim alapján a Szovjetunióba, a Lenin Katonai Akadémiára kerülök. Igen megdöbbentek, amikor közöltem velük, hogy én magyar akadémiára szeretnék járni. Tudtam, persze, hogy a kinti tanulmányok később előnyökkel járhatnak, de döntésemet azóta sem bántam meg” — emlékezik viszsza Keleti György nyugalmazott ezredes katonai pályafutásának egyik sorsdöntő eseményére. Középiskolás korában környezete aligha gondolta, hogy tiszti pályára adja a fejét. Renitens gyerekként tartották számon, sok volt vele a gond, három gimnáziumot is elnyűtt, míg végre leérettségizett. Járt a Toldyba is, de Antall József nem tanította. Bár egykori osztálytársai szerint jelenlegi kormányfőnk időnként helyettesített, de erre nem emlékszik pontosan Keleti György. Édesapja azt gondolta, hogy a laktanyai fegyelem majd „embert farag” a renitens gyerekből, ezért elintézte a bevonulást. Zalaegerszegre került, ahonnan váratlanul tiszti iskolára jelentkezett. Kiszámolta, hogy a sorkatonai szolgálat miatt három évet kell várni a továbbtanulásig, ugyanakkor a tiszti iskolára azonnal felvételizhet. Na és a katonaságnál töltött idő alaposan megváltoztatta: elfogadta a rendet, s fegyelmet.'» ■ SjZSla^erszegért1 hír Adósként szolgált, s ehhez a fegyvereimhez került 1969-ben történt tisztté avatása után is. Az ő évfolyama volt az első, amely a Parlament ’előtti Kossuth téren tette le a fogadalmat. Ezt követően Vácra vezényelték, ahol a híradós alegység parancsnoka, majd az ifjúsági szervezet titkára lett. Közben három éven át masírozott a Felvonulás téri díszszemléken. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát 1977-ben végezte el, s még abban az évben a Honvédelmi Minisztérium ifjúsági alosztályára került, majd 1980-tól a nevelési osztályra. A HM sajtóosztályának vezetőjévé 1986-ban nevezték ki..„ A csehszlovákiai invázió idején ön főiskolás volt. Hogyan élte meg azokat a napokat? — Éppen Vácott voltam csapatg.vakorlaton, amikor az ottani híradós ezrednek riadót rendeltek el. Márianosztra környékére, az erdőbe vonultunk ki, persze senki sem tudta, hogy miért. Vezetési pont híradását kellett kiépítenünk, de tényleg nem tudtuk, mire megy ki a játék. Igaz, a közelünkben volt a cseh határ felé vezető út, s egyszer cseh rendszámú autókból röplapokat szórtak ki. Nem értettük, hogy miért írják: „Magyar testvéreink! Legyetek velünk, ne támadjatok meg minket!" Újsághírek sem jutottak el önökhöz? — Természetesen hallottunk az ágcsernyői találkozóról, meg a többi tanácskozásról is, de nem gondoltuk volna, hogy katonai beavatkozásra is sor kerülhet. Aztán augusztus 18-a környékén a főiskolásokat hivatásos tisztekkel váltották fel, minket visszavezényeltek a laktanyába, majd elküldték szabadságra. Visszatekintve miként értékeli az akkori eseményeket, főként a magyar hadsereg szerepvállalását? — A rendszerváltozás idején voltak, akik a katonák ■felelősségét firtatták a csehszlovákiai bevonulást illetően. Én ma is azt mondom, hogy nem a katonák a felelősek, hiszen a hadsereg minden rendszerben politikai döntéseket hajt végre. Azt meg lehet kérdőjelezni, hogy jól vagy rosszul végezte-e feladatát, de nem a tisztektől és a sorkatonáktól függ a feladat tartalma. Ezt azokon a katonai vezetőkön lehet számon kérni, akik részt vettek a politikai döntéshozatalban, ha egyáltalán beleszólhattak az ügyekbe. Szerencsére Csehszlovákiában nem voltak véres összecsapások, pedig lehettek volna. Az éles lőszert is kiosztották a bevonuló alakulatoknak. Végeredményben az. a katonák érdeme is, hogy elkerültek a súlyosabb konfliktusokat, pedig voltak' kritikus 'pilla'-'' natok: egyszer például eltorlaszolták a felvonulási útvonalat. A katonák mindvégig józanul gondolkodtak, s közben persze féltek is: nem a feladatok teljesítésétől, hanem attól, hogy esetleg használniuk kell a fegyvert. A fenti érvelésben a katona fegyelme egyértelműen tetten érhető. Valóban enynyire fontos ez? — Az egyik legfontosabb emberi tulajdonságnak tartom a fegyelmet. Ez egyrészt a munkában való fegyelmet, másrészt a kollégák iránti tiszteletet jelenti. Továbbá - pontosság az életben s a fogalmazásban is. A hadseregnél mindez fokozottabban igaz. Ha valaki erre a szol- 1 gálatxa adja a fejét, akkor számolnia kell a fegyelemmel. _ . I Az ön bírálói gyakran I mondják, hogy Keleti György Czinegétöl kezdve minden honvédelmi minisztert kiszolgált ... — Czinegével csak egyszer találkoztam, egy rádióműsor kapcsán, amikor kérdéseket lehetett neki feltenni. Ez valamikor a nyolcvanas évek elején történt, a stúdiót a minisztériumban rendezték be. Többekkel egyetemben nekem az volt a feladatom, . hogy a telefonon érkező kérdéseket leírjam. Ezt mi átadtuk, s természetesen alaposan megszűrték az anyagot, úgyhogy mire a miniszterhez kerültek a kérdések, addigra érdektelenekké váltak. Nos, a rádióműsor alatt Czinege átment azon a helyiségen, ahol dolgoztunk, de #ránk se hederített, még csak nem is köszönt. Az ő minisztersége alatt ennyiből állt a vele való kapcsolatom. Czinegét Oláh István követte a miniszteri székben. — Egyéves ténykedéséről nagyon jó emlékeket őrzök, de azt hiszem, így van ezzel a tisztikar többsége is. Akkoriban még nagy szónak számított, hogy ilyen magas beosztású ember vállalta a magyarságtudatot. Az például az ő nevéhez fűződik, hogy a katonai ünnepélyeken a Himnusz mellett a Szózat is elhangzott. Egy szőkébb társaságban mondta egyszer Oláh' István, hogy a hivatásos tisztnek kétszer játsszák el a Szózatot: először, amikor felavatják, másodszor pedig a temetésén. Emellett olyan szervezeti í újításokat is bevezetett, amelyeknek egyáltalán nem örült a szovjet hadvezetés. Nagy csatákat vívott a szovjetekkel, hogy a magyar viszonyoknak megfelelően dandárok legyenek a hadosztályok helyett. Nem túlzás a csata kifejezés, hiszen a Varsói Szerződésben egységes irányítás volt, s nem szerették, v ha valamelyik, ország kilóg a , - Arra a széles körben elterjedt vélekedésre mit válaszol, hogy ön volt Kárpáti ; Ferenc kedvence? ' — Valószínűleg ez a vélemény azért alakulhatott ki, mert én is ahhoz, a miniszter körül kialakult szűkebb stábhoz tartoztam, amely késő estig, gyakran hétvégeken is bent maradt a minisztériumban. De hát ez nem volt csoda, elég talán a sorsfordító 1988—89-es évekre utalni, valamint a romániai történésekre. Ami a miniszterekhez való . viszonyomat illeti, fontos megjegyezni, hogy a hadseregben a mi'•niszter „nagy ember". A polgári életben talán nem is tudják értelmezni, hogy mek, kora tiszielet veszi körül: A.& alakuló demokrácia „áldozata99 vagyok \ hadsereg vezetésében az alkotmány a «Iont» Keleti l»yőrgy
