Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)

1992-04-22 / 8244. szám

Népszava, 1992.ápr.16 nem is annyira az embert, mint inkább a beosztást. Gyakran szoktam mondani, hogy ha a miniszter azt mondja: négykézláb indul­junk el Debrecenbe, akkor el kell indulni négykézláb. A katonának a honvédelmi miniszter parancsa szent és sérthetetlen. Ezek fényében a hivatásos tisztek hogyan fogadták Für Lajost, aki mégiscsak civil­nek számít ebben a körben? — Eleinte én is azt hit­tem, hogy nehéz helyzetbe fog kerülni, mert a tisztikar és a tábornoki kar a maga módján kasztot alkot, s ne­hezen jogad be bárkit is, fő­leg civileket. Für Lajos be­csületére legyen mondva, kezdettől fogva tudta, mi­ként kell ezzel a kaszttal kapcsolatot létesíteni. Ami­kor átvette a tárcát, nem kezdett el vagdal kozni, nem osztogatott isteni ítéleteket, hanem türelmesen várt, ta­nácsokat kért, s így hamar elfogadtatta magát legköz­vetlenebb munkatársaival. Nem érték támadások a minisztert, hogy járatlan a katonai ügyekben? — Nagyon gyorsan megis­merkedett a hadsereg belső dolgaival, ugyanis modern ko­ri Mátyás királyként, igaz, nem álruhában, elkezdte sor­ra látogatni az alakulatokat. Sehol nem jelentkezett be előzetesen, hanem beült a so­főr mellé, és irány az egyik vidéki laktanya. Hallottam olyan helyről, ahol a kapus nem akarta beengedni, mert nem ismerte fel. Ezek a láto­gatások általában jól sikerül­tek, mert nem a parancsnoki irodákban ült le, hanem az emberek közé ment, felkeres­te a telephelyeket, saját sze­mével nézte meg a technikát, és azoknak a véleményét hallgatta meg, akik ezeket az eszközöket használták. Első kézből szerezhetett tapaszta­latokat, hogy az alakulatok­nál lévő tisztek miként véle­kednek a fegyverzetről. Más dolog a minisztériumi véle­mény ezekről a fegyverekről és egészen más a kezelő tiszté. : , . 00 ; . A rendszerváltozást meg­előzően leváltja .miniszté­riumról a parancsnokság. Mi tette szükségessé ezt az intéz­kedést? — Az átszervezés 1989 nya­rán teljes mértékben indokolt volt, hiszen lényegében azt a célt szolgálta, hogy a politi­kai vezetést leválasszák a ka­tonai vezetésről. Az akkori körülmények között ez min­denképpen helyes döntés volt. Amikor Kárpáti Ferenc az átszervezésről beszélge­tett Lőrincz Kálmán leendő hadseregparancsnokkal, ak­kor azt mondta neki: ön lesz a felelős azért, hogy ebben az országban egyetlen puskalö­vés se dördüljön el! Végered­ményben ennek az átszerve­zésnek is köszönhető, hogy a rendszerváltozás zökkenő­­mentesen zajlott le. Mostanában kevés szó esik erről az átszervezésről, ami talán azzal is magyarázható, hogy vannak törekvések az akkori szétválasztás vissza­fordítására, azaz hogy ne le­gyen külön a minisztérium és a parancsnokság ... — Kétségtelenül megoszla­nak a vélemények abban, hogy melyik a jobb megoldás. A megváltozott körülmények ezt a szakmai töprengést tel­jes mértékben indokolják is. Ugyanakkor 1989-ben ez he­lyes lépés volt, akkor is, ha a hadsereg egyébként sem tett volna semmit a rendszer-i változás ellen. A tárca és a “ parancsnokság szétválasztá­sát, illetve egyesítését nem tartom központi kérdésnek, ahány ország, annyi megol­dás. A döntő kérdés az al­kotmány. Ha az alkotmány és az alkotmányos garanciák megakadályozzák a hadsereg felhasználását az ország szu­verenitásának megvédésétől eltérő célokra, akkor nem tartom fontos kérdésnek, hogy az irányítás miként va­lósul meg. Már csak azért sem, mert az Alkotmánybíró­ság döntése egyértelműen tisztázta a köztársasági el­nök, a miniszter, pontosab­ban a miniszter személyén keresztül a kormányzat jog­körét. Hogyan élte meg a tiszti­kar a rendszerváltozást? — A hivatásos állomány köztudomásúan elég nehezen fzerzett információkat az el­lenzéki kezdeményezésekről. Ebben szerepet játszott az is, hogy a tisztek elkülönült la­kótelepeken éltek, s ez elzár­ta őket a társadalomtól. Nyil­ván nem véletlenül építették ezeket a lakótömböket, ahol a tiszt csak tiszttel találko­zott, talán a rokonság volt az egyetlen kapocs a külvilág felé. Ezen az elszigeteltségen Pozsgay Imre lakitelki sze­replése, illetve a Magyar Nemzetben megjelent, vele készített interjú ütött rést. A hadseregben ezt követően hoztak néhány olyan intézke­dést, amely a katonaságon belüli propagandát és agitá­­ciót érintette. Meghatározták például azt a kört, amely po­litikai tájékoztatót tarthatott a laktanyákban. Nyilván ki akarták szŐtoiníacífcéW éz elő­adókat, akiktől meglepetésre lehetett számítani. Akkoriban azonban már a tisztikaron belül is megjelent a reform­kommunista mozgalom, amelynek több szárnya is lé­tezett a hadseregben. Az egyik a nemzeti jelleget hangsúlyozta, s így bizonyos értelemben szovjetellenesnek volt tekinthető. Meg akarták változtatni az egyenruhát és a rangjelzéseket, a magyar katonai hagyományokhoz ra­gaszkodtak — ennyiben vol­tak szovjetellenesek. Egy má­sik szárny pedig az MSZMP vezetési stílusát, a kialakított irányítási rendszert bírálta. Hol helyezhető el ebben a képletben Sebők János ve­zérőrnagy szereplése a rend­szerváltozás előtti parla­mentben, illetve Bokor Imre leleplező könyve a hadsere­gen belüli kiskirályokról? — Sebők János vezérőr­nagy azt a szárnyat képvisel­te, amelynek viszonylag ke­vés követője volt, de bátor­ságban talán a legmesszebb ment. Radikalizmusával Se­bők időnként még az akkori ellenzéket is meglepte. El­kezdte feszegetni a hadsere­gen belüli pártirányítás kér­dését, és a Varsói Szerződés­sel kapcsolatban is merész kijelentéseket tett. Ez akkor sokakat megdöbbentett. Ami Bokor Imrét és a nevével fémjelezhető vonulatot illeti, ez kevésbé politikai jellegű kritika volt, inkább a vezeté­sen belüli visszaélésekre hív­ta fel a figyelmet. Politikai következtetést azonban nem vont le. Amikor 1989. október 23-án kikiáltották a köztársaságot, a hivatalos állománynak tisz­ti fogadalmat kellett tenni. Ekkor közel ezer tiszt kivált a hadseregből. Politikai okok ■ miatt? j — Egyáltalán nem. Szinte « kivétel nélkül így .találtak le­hetőséget a pályamódosításra. ' Többségükben fiatal tisztek, friss diplomások voltak, akik az élet más területein is ér­vényesülni tudnak. Alapve­tően egzisztenciális okok miatt távoztak, s ezen nincs csodálkoznivaló, hiszen a tisztek jelentős része a hiva­talos létminimum alatt vagy akörül él. Egyébként a tisz­tikar átlagéletkora 36 év, ami arra is újabb bizonyíték, hogy ez a korosztály nyitott i a változásokra, és érdekelt az ország átalakításában. « On a távozása előtti napok­ban szép kis bombát robban­tott a HM-ben. A miniszter­hez eljuttatott egy bejelen­tést, amely lényegében meg­kérdőjelezi a hivatásos kato­nák nyugdí jkiszámitásának helyességét 1982-től vissza­menőlegesen. Ezért a politi­kusi körök egy része támad­ja, mások, az érintettek áld­ják és drukkolnak, mi lesz a végeredménye a vizsgálat­nak. Csak a saját pénze miatt aggódik? — Először is nem aggódom. Másodszor a jogsértés eldön­tése nem az .én dolgom. & akik most élcelődve mondo­gatják, mi az, a tábornokok j nyugdíját akarod felemeltet - 1 ni, a legfontosabbról elfeled - köznek. Mert nem az 50 vagy a 100 tábornok érdekes itt, hanem az a tízezer, csapatnál dolgozó tiszt és tiszthelyettes, aki szolgálata során végig­! költözködte az országot, ci­pelve magával a családját; akinek a statisztikák szerint az átlagéletkora 59 év; aki­nek még ahhoz is engedélyt kellett kérnie, hogy elvehes­­se szíve választottját; akinek az utóbbi évek számításai szerint a gyakorlatok idejére 2 forint T0 fillér órabér ju­tott, s akit ugyanúgy az el­múlt rendszer károsított meg, bár kétségtelenül más mó­don, mint az ’56-osokat, a po­litikai üldözötteket. Nyilván felkészült rá, hogy épp amiatt éri majd a legna­gyobb támadás, hogy a volt kommunista hadsereg volt kommunista tisztjeinek a pénzéért emel szót akkor, amikor a politika kárvallott­jainak anyagi rehabilitálása még nem történt meg. — A két dolgot nem sza­bad összekeverni, és a szem­­beállítás ellen is tiltakozom. Egyetértve a politikai üldö­zöttek anyagi kárpótlásával» kijelentem, akikről én be­szélek, azoknál a leírt jogo­kat csorbították meg. Többször nyilatkozott már arról, hogy miért kellett tá­voznia a minisztériumból. A rendszerváltozás áldozatának érzi magát? — A rendszerváltozást 1990- ben elfogadtam, és ma is egyetértek azzal, hogy ennek így kellett lennie, tehát nem érzem magam a rendszervál­tozás áldozatának. De ha már mindenképpen áldozat­nak akarnak nevezni, akkor pontosabb úgy fogalmazni, hogy az alakulófélben lévő demokrácia áldozata vagyok, de igazából ezt is túlzásnak tartom. Az én munkám sok támadási felületet adott, vol­tak, akik megirigyelték a népszerűségemet, illetve túl­zottnak találták a hatáskörö­met. Mivel Für Lajossal jó kapcsolatot alakítottam ki, talán attól is tartattak, hogy ez még szorosabbá válhat. Távozásom tehát nem a rendszerváltozással, hanem sokkal inkább az emberi gyarlóságokkal függ össze. Kőszegi Ferenc—Szabó Iréné

Next

/
Thumbnails
Contents