Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)

1992-04-22 / 8244. szám

Magyar Hírlap, 1992.ápr.16. A fegyelmi eljárás lefolytatása A fegyelmi eljárást a Magyar Televízión belül folytatták le, anélkül, hogy engem megkérdeztek volna. Örömmel álltam volna egy fegyelmi bizottság elé azért, hogy meg­magyarázzam: miért fontosak intézkedé­seim az MTV számára. A fegyelmi határo­zatot nem vettem át, hiszen eljárás sem folyt. Azonban erkölcsileg rehabilitálva ér­zem magam, mert valamennyi intézkedése­met más vezetői szinteken, tartalmilag csaknem azonosan később elrendelve az MTV-ben végrehajtották, illetve az elnök úr az alelnöki jogkörbe utalta. Ezért sem tar­tottam fontosnak, hogy később bíróság előtt megtámadjam, hiszen az alelnöki állást is erkölcsi indíttatásból vállaltam, és az intéz­kedéseim is erkölcsi rehabilitációt kaptak. Szervezeti és működési szabályzat Az MTV szervezeti és működési sza­bályzatának korábbi variációját mint terve­zetet nemzetközi tapasztalatokkal rendelke­ző szakmai és szakszervezeti kollektívák több ízben véleményezték, elutasították. A fő probléma az, hogy ez a szabályzat el­sősorban a hatalmi viszonyokat rögzíti, de ugyanakkor a működés folyamata nem re­konstruálható, mert a döntési jogkörök tisztá­zatlanok. Megkíséreltem kompetenciadiag­rammokban ábrázolni a műsortervezés, a költ­ségvetés és a gyártástervezés folyamatait. Bár nagyszerű számítógépes szoftver áll rendelke­zésre. sem én. sem mások nem jártak sikerrel, Nem működnek a döntéshozó testületek, hi­szen nem érdemi döntéshozatal céljára hívják őket össze, ily módon elmarad a vélemények ütköztetése, a viták házon kívül, az írott sajtó­ban zajlanak. A produceri irodák létéről ho­zott döntések alapja a producerek számára is ismeretlen. Létbizonytalanságuk feltűnő. Az alkotói irodák munkatársait egy televízión kí­vüli szervezetbe kívánták áthelyezni. Az MTV elnöke ezeket a kritikai észrevételeket akceptálta, és felkért a szervezeti és működési szabályzat továbbfejlesztésére. Bízom benne, hogy rövid időn belül olyan változat kialakítá­sa lehetséges, amely alkalmas a társadalmi szervezetek által is értékelve az MTV működ­tetésére. Ez a szabályzat semmiképpen sem tartalmazhatja azt, hogy a szürkeállomány, az alkotók, az utcára kerüljenek. A két csatorna teljes autonómiája sem tartható fenn. A Ma­gyar Televízió egységes és oszthatatlan, amelyben meg kell találni a szervezetek auto­nómiájának és kölcsönös függőségének a né­zők számára optimális viszonyát. Meddig szeretnék ' a Magyar Televízióban dolgozni? Amikor kineveztek, tisztában voltam az­zal, hogy egy konfliktus kellős közepébe csöppenek. Azzal is tisztában voltam, hogy sajtószabadság van. és bármit teszek vagy nem teszek, az nem mindenkinek fog tetsze­ni, és ezt meg is írják. Nagyon sokat tanultam az Olyan cikkekből is, melyek hangvétele támadó volt vagy félreértésen alapult. Azon­ban mindegyik cikknek volt olyan részlete, amely továbbgondolkodásra serkentett. Meg­tanultam bosszankodás nélkül kihámozni a ' legszélsőségesebb kritikából is a később hasznosítható elgondolásokat. Tisztában kell lennem azzal, hogy az MTV autonómiájának védelme valaki számára mindig sértő lesz, és ennek az érzésnek valamilyen formában han­­! got fog adni. Éppen ez segít majd abban, hogy az egyenlő távolságtartást elősegíthes­sem. Amíg az életcélom elérését, a távoktatás hazai elterjesztését és az előbb említett egyenlő távolságtartást, a médium semleges­ségét emberséggel tudom szolgálni, addig le- i hetőséget látok az esküben vállalt kötelezett­ségem teljesítésére. Ennek lényege pedig a ! Magyar Köztársaság fejlődésének elősegíté­se. Természetesen az MTV semleges hír­­szolgálati, kultúraápoló, közművelődési, is­meretterjesztő, sportközvetítő, oktatótevé- i kenysége egy összehangolt stratégiára épü­lő műsorpolitika szolgálata semmiféle parti­kuláris érdek előtérbe helyezését nem enge­di meg. Azonban az általam értelmezett i autonómia politikai semlegességet jelent el­­j sősorban, ugyanakkor nagyfokú függőséget és nyitottságot, a 10 millió magyar és nem­zetiségi néző irányában. Ugyanakkor nem­csak a költségvetésnek, de a szponzoroknak sem lehet kiszolgáltatottja sem a műsor­struktúra, sem pedig egyetlen műsorszám. • Nahlik Gábor /

Next

/
Thumbnails
Contents