Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)
1992-04-22 / 8244. szám
Figyelő, 1992.ápr.9. II Derűre ború Az 1990. áprilisi választások megteremtették a független, demokratikus Magyarország fejlődésének politikai alapjait. A parlament a lakosság nagy többségének bizalmát élvezte. Sokak optimizmusát a koalíciós pártok azon ígérete is növelte, hogy a kormány viszonylag gyorsan felszámolja az állampárt által teremtett gazdasági válságot, és hamarosan elkezdődik a Magyarországot az európai országok színvonalára emelő fellendülés. E derűs jövőképet az elmúlt két év eseményei igencsak borússá tették. Ennek most öt gazdasági elemét emelem ki. Tovább csökkent a nemzeti jövedelem, a gazdaság teljesítménye 13 százalékkal kisebb az 1987. évi csúcsnál. A munkanélküliség már eléri a 9 százalékot. Az árak állandóan emelkednek és a reálbérek — nem beszélve a reálnyugdíjakról — egyre gyorsabb ütemben csökkennek. Az elmúlt rendszer által teremtett — rossz hatásfokú — állami és szövetkezeti gazdaság felszámolása az állampolgárok számára áttekinthetetlen folyamatokat indított el. Ezek nem a hatékony gazdaság kialakulásának reményét keltik, hanem indokolatlan és visszatetsző jövedelem-differenciálódást okoznak, aminek vesztese általában az egyszerű ember, míg a változásból gyakran a múlt és a jelen politikai ügyeskedői kerülnek ki nyertesen, összeomlóban van a közszolgáltatások — az egészségügy, az oktatás és a kultúra — elmúlt évtizedekben sok elégedetlenséget kiváltó, de jól-rosszul mégis működő rendszere. POLITIKAI FELHANGOK A mindenki számára meglepetést okozó kedvezőtlen gazdasági jelenségeket két, a kormányhoz közel álló körökből eredő, nehezen érthető politikai felhang kíséri. Az első szerint a bajok oka a kormánnyal szembeni bizalmatlanság, amelyet az ellenzék és a sajtó gerjeszt, kétségbe vonva a kormány irányítási képességeit. E vélemény szerint e bizalmatlanság okozza, hogy a megválasztott parlamenti többség nem képes érvényesíteni akaratát. A másik felhang szerint az ország általános helyzete — az előzőekben ismertetett kedvezőtlen jelenségek ellenére — jó, amit a Nyugat Magyarországról kialakult elismerő véleménye is tükröz. Tény, hogy a nyugati politikusok és újságírók a magyar viszonyokat most is — mint az 1960-as évek óta bármikor — általában valóban dicsérik és a kormányról nagy elismeréssel írnak. Mai érvelésüknek az az alapja, hogy nálunk nyugodt a társadalom, nincs polgárháború vagy az ország egységéi veszélyeztető nemzeti ellentét. Az infláció kézben tartott, a külföldi tőkének az országba való beáramlása viszonylag gyors. A gazdasági visszaesés mértéke nem haladja meg a szovjet- és a KGST-piac szétesése által okozott objektíve is elkerülhetetlen mértéket. Szerintem az előbbiekben ismertetett : két vélemény alapjában téves. Az ország | helyzete valóban rossz, a társadalomnak súlyos válsággal kell szembenéznie. A nehézségek alapvető oka az elmúlt rendszertől örökölt társadalmi és gazdasági szerkezet, de a bajokat a kormány politikája lényegesen növelte. Az állampárt öröksége miatt számolni kell azzal, hogy a kommunista diktatúra szétverte a társadalom önszerveződésének a két világháború között és előtt sem túlságosan erős, de mégis működő intézményrendszerét, melyre az állampolgári jogok gyenge érvényesítési lehetősége és a társadalom vagyoni és származási tagoltsága volt jellemző. Az egypártrendszer a piacgazdálkodás alapját képező magántulajdont az 1950-es években úgy visszaszorította, hogy a Kádár-korszak enyhe diktatúrájának 20 évét követő átalakulás időszakában sem tud könnyen uralkodóvá válni. Olyan gazdaság épült a diktatórikus módszerekkel kikényszerített állampolgári erőfeszítésekből, mely csak a külső versenytől elszigetelt piacon képes érvényesülni, és ahol az infrastrukturális szolgáltatások — út- és vízhálózat, telefon, iskolarendszer, egészségügy stb. — nem tartottak lépést a politikai okok miatt gyorsan fejlesztett iparral. Az ország súlyosan eladósodott, az adósságállomány megközelíti a bruttó társadalmi termék értékét, az adósságszolgálati teher pedig meghaladja az exportbevételek 40 százalékát. Az ország működőképességét az állampolgárok túlélési vágya és teherbíróképes-sége mellett az elmúlt évtizedekben maga a diktatúra tette lehetővé. Ahogy gyöngült, illetve felszámolódott a diktatúra, úgy omlott össze a KGST és a szovjet piac, úgy vált nyitottá az ország belső piaca, úgy lett működésképtelenné a centralizált hatalmon és állami tulajdonon nyugvó, gyökeres átalakulásra képtelen úgynevezett szocialista irányítási rendszer. Mindez szükségszerűen kaotikus állapotokhoz és a termelés visszaeséséhez vezetett. A KUPA-PROGRAM VEGEI Az örökölt nehézségeket nem kis mértékben tovább növelte az, hogy a kormány az objektív és szubjektív bajok mélységét nem ismerte fel idejekorán, és a bajokból kivezető utat mindeddig nem volt képes elég világosan kijelölni, és így nem sikerült az országot a megoldáshoz szükséges erő összpontosítására ösztökélni. Az Antall-kormány megalakulásakor, 1990 április—májusában még megalapozatlan illúziókat táplált a közvéleményben a nyugati segítséggel kialakuló gyors fellendülésről. Rabár Ferencet, a kormány első pénzügyminiszterét — aki az év második felére kezdte el kidolgozni a KGST és a szovjet gazdaság szétesésének és a belső piac liberalizálásának részben kedvezőtlen következményeihez való alkalmazkodás politikáját — lemondásra késztették, mert javaslatai szembekerültek a derűlátó MDF-esek vágyaival. Ekkor Kupa Mihályt emelték a váliukra, akinek sikerüli programjában az objektív nehézségekkel való küszködést a megkívánt harsány optimizmussal összehangolni. A Kupa-program azonban 1991-ben összeomlott. A költségvetési reform elmaradt, ehelyett tovább erősödött és erősödik az adóprés. Folyamatosan kapkodó és megszorító intézkedésekre kerül sor. A kormány privatizálási erőfeszítései gyengék. A bel- és külföldi magántőke üzleti próbálkozásai elsősorban a telek- és üzlelházpiacra irányulnak. A magánberuházók fontos célja az a nyereség is, amit a belföldi kereslet nyugati vagy nyugati licenc alapján gyártott termékekkel való kielégítése révén lehet megszerezni. Előfordul az is, hogy a privatizáció nem jár a termelési technológia korszerűsítésével és a termelés növelésével, hanem éppen ellenkezőleg, a termelés csökkenésével jár. Nincs vagy alig van célirányos, hazai munkahelyet teremtő, a hazai ipari stratégiát alátámasztó privatizációs erőfeszítés. Hiányzik maga az ipari stratégia is. ‘Alig történnek lépések a vállalkozói kedv fokozására. Az átmenetileg állami tulajdonban lévő vállalatokkal szembeni-hatékonyságig, követelményeket meg sem fogalmazták. Minden korábbinál nagyobb a bizonytalanság falun. Csökken a yetésterület és az * állatállomány,- mert az átalakulás .vezér- ! motívuma nem a célszerű mezőgazdasági szerkezetátalakulás, a fizetőképes kereslet-; hez való igazodás, hanem olyan politika,’ * amely az agrártermékek értékesítési lehe-_ tőségeivel kapcsolatos illúziókra épít és a kárpótlásra jogosultak állítólagos érdekeit - kívánja elsősorban kielégíteni. így sem a belső piac ellátási biztonsága, sem a földet nem, vagy csak szerény mértékben_ igénylő mezőgazdasági dolgozók százéireinek érdekérvényesítése nincs megoldva. SIKERES, VE VITATOTT A pénzügypolitika az Antall-kormány leginkább sikeresnek mondható, de mindezek ellenére nem kevésbé vitatott eleme. A pénzkibocsátás szabályozásának szigorúsága — amit némi túlzással monetáris restrikciónak neveznek — nem új elem a magyar gazdaságban. Az ezzel kapcsola.tos célok meghatározása és egyúttal e restriktiv politika ésszerűségének bírálata már a Lázár-, Grósz- és Németh-kormányok idején is napirenden volt. E politikának a korábbiakhoz hason-, lóan most is hármas'célja van, A pénzmennyiség növelésének fékezésével gazdasági kényszer alkalmazása a befagyott kapacitások kihasználására és az export fokozására, A társadalmi iövcdelemviszo-__ nyok olyan befolyásolása, mely a költségvetési támogatások csökkentésének következményeit, terheit úgy terheli a bérből és fizetésből élőkre, hogy az ne váltson ki olyan mértékű ellenállást,'jninf amit a no'-" mináljövedelem gyorsi ^. csökkenése . okozna. A harmadik pedig az infláció kéz- . benlartása, vagyis a rohanó infláció kialakulásának megakadályozása. E célnak az felel meg, ha az áremelkedések mértéke T
