Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)

1992-04-21 / 8243. szám

sí», melyek azok a/ ideák, tradíciók, amelyekhez kapcsolódtok?

Mielőtt erre a meghatározásra rátérnék, kicsit visszakanyarodnék arra a gondolatmenetre, ami a kérdésed elején volt, nevezetesen, hogy a kormánypártok mely tradíciókhoz kötik magukat. Szerintem nagyon fontos lenne tisztázni, hogy amikor én azt mondom, hogy ez minket nem annyira foglalkoztat, az nem annyit jelent, hogy nincs fogékonyságunk a kérdésre, hanem azt, hogy inkább azt tartom feleslegesnek, hogy így küszködünk, erőlködünk egy bizonyos definíció megalkotásán, hogy kinek mi köze van a magyarsághoz, a nemzethez. Ez nekem, bevallom, különösebb problémát nem jelent, én nem szoktam azzal küzdeni, hogy magyarként miként határozzam meg magam.

Nekem olyan a gondolkodásom, olyanok a hagyományaim, a tradícióim, az. a kisváros is. ahol felnőttem, a szülői környezetből, azt hoztam magammal, hogy ez nagyon fontos dolog, de teljesen természetes és evidens. En soha nem küszködtem, és görcsöltcm azon, hogy meghatározzam a magyarságomat, ezt teljesen normálisnak és evidensnek veszem: magyar mindenki, aki körülöttünk van, nyilván vannak olyan helyzetek, a fenyegetettségé ilyen például, amikor ez a kérdés nagyon fontossá válhat, de hogy a hétköznapi életben és a politikában c módon próbáljuk meghatározni hovatartozásunkat, azt feleslegesen erőltetett bölcselkedésnek érzem, túlkompenzálásnak. Ugyanígy annak érzem a vallási kérdések előhozatalát, ami ugyancsak aktuális probléma. Én azt hiszem, hogy azzal, ha valaki kötődik az egyházakhoz, kereszténynek tartja magát, vallásosnak tartja magát, azzal megint csak nem kell különösebben kérkedni. Ez is teljesen evidens, természetes, normális dolog, ennek nincs is ráadásul olyan politikai konzekvenciája, hogy valamely politikai táborhoz, vagy valamely politikai irányzathoz kellene tartozni. Keresztény ember ugyanúgy lehet liberális, mint konzervatív, söl még szocialista is.

Szerintem azok az úgynevezett gyökerek vagy tradíciók, amelyekhez a kormánykoalíció kötni próbálja magát, avítt tradíciók, a modern politikában ezekkel nemigen lehel operálni, nincs is különösebben érlelnie, és nem hiszem, hogy mindez termékeny táptalajba hullana, mondjuk a fiatal- vagy középgcncráció jelentő ; részénél, mert ezek más síkon értelmezendő kérdések, ezek nem releváns kategóriák a politikában.

A mi értékeinkről, kötődéseinkről azt kell mondanom, az európai, az. egyetemes kultúia, és a magyar kultúra gyöngyszemei együttesen élnek bennünk és az a jó, hogyha együttesen jelennek meg ebben a generációban, mert így a mi kötődésünk szerintem jóval egészségesebb, könnyedebb, mint elődeinké. A mi szerencsés helyzetünkből is adódik, hiszen nekünk nem kellett átélni olyan kataklizmákat, mint az előző generációknak, mi elsősorban egy racionális, modern értékekből táplálkozó politikai síkon szeretnénk magunkat értelmezni és ezekhez a „gyökerekhez” szeretnénk magunkat kölni.

Némelykor azonban titeket is belerángatnak az ideológiai csatározásokba, legutóbb a Hunnia kapcsán éppen te keveredtél bele egy ilyen csetepatéba. Számomra nem az aktuális ügy fontos, hanem az annak kapcsán felmerülő kardinális kérdés, vagyis hogy hol húzható meg, ha egyáltalán meghúzható, a tolerancia határa?

I z klasszikus kérdés, ami egyébként a liberalizmus egy irányzatának örök kérdése, az intolerancia tolerálásának a problémája, gondolj csak John Rawlsra. Ez a típusú irányvonal amellett teszi le a voksol, hogy az intoleránsát is tolerálni kell. Az Egyesült Államokban legálisan van fasiszta párt jelen pillanatban is, terjesztenek iratokat, kiadnak könyveket, tehát létezésük miatt őket támadni nem lehel, de egy személy, egy-cgy individuum pert indíthat ellenük, amennyiben úgy érzi, hogy reá nézve sérelmes, amit róla állítanak. En szívem szerint hajtanék efféle megoldásra. Amiért mégis bizonytalan vagyok, az. tulajdonképpen az egész közép-európai helyzet.

Közép-Európában felbomlott egy nagyon rossz rendszer, a kommunista rezsim, ami ráadásul azén álláspontom szerint sok szempontból kontinuus volt az előző rczsimckkel. tehát a háború előtti tckintélyuralmi rczsimckkel. Nagyon sok konzervatív vonása volt a kommunista rendszereknek, bármennyire is egyfajta baloldaliságot és lórradalmiságot hirdettek. Mindezekből kiindulva, tulajdonképpen egy alapvetően a század elejétől működő paternalista, centralista államképzödinény bukott most meg. Ez egy nagyon nagy váltás. Ezért mondom azt. hogy egy picit bizonytalan vagyok ebben a helyzetben, hogy a történelmi tradíciók megtartó ereje nélkül melyek azok a korlátok, amelyek között végül is mozoghat Magyarország. A Hunnia példája erről szólt. A Hunnia egy inkriminált száma benne a fasisztoid jellegű Írásokkal, a náci bűnöket és bűnösöket mentegető „tanulmányokkal" már a nyáron az emberi jogi bizottság elé került, s akkor nem sikerült közös álláspontot elfogadnunk, mert oly eltérőek voltak a nézetek, de alapvetően arra jutottunk, hogy itt mindenképpen szükséges lenne megegyeznünk olyan definíciókban, melyek alapján az ilyen kérdések kezelhetők. A kérdés tehát: világosan el lehel c különíteni a véleménynyilvánítás szabadsagát és jogát a közösség elleni uszítás vétkétől? Én még a rizikót is vállalva inkább a nagyobb tolerancia mellett tenném le a voksomat, mert egyszerűen nem akarom azt feltételezni, hogy a „nép" még éretlen lenne az ítéletalkotásra akár ilyen kérdésekben is. Szerintem a magyar lakosság többsége nagyon józan ezekben az. ügyekben, nem igazán fogékony a szélsőséges nézetek iránt.

Éppen ezért hiszem azt is. hogy bár ahhoz, hogy Európához tartozzunk, sok mindent meg kell még tanulnunk, sok mindent meg kell változtatnunk. de azért alapvetően az emberek mentalitása, a minősége nem döntően különbözik Magyarországon a vágyott Európáétól. Ugyanakkor azt nagyon fontos látnunk, hogy Franciaországban a zsidó temetők fcldúlása után pár nappal több százezres tüntetés volt. az összes politikussal az első sorban. Az idegen