Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)
1992-04-21 / 8243. szám
A jobbító kritika elszalasztott esélye Új Magyarország, 1992.ápr.14. Bauer Tamás az SZDSZ egyik legkiválóbb közgazdásza. A kormány kétéves működését értékelő - a közelmúltban napvilágot látott - kritikája megnyugtatott. Amennyiben még ő is csak ennyire volt képes, akkor valószínűleg sikeresebb az Antall-kormány két éve, mint azt gyakran magunk minősítjük. Az értékelésnek már az első sorai mellbevágóak. Csak a kisszerű gyűlölködés vakíthatta el a szerzőt úgy, hogy a magyar nép újkori történetének olyan tragikus eseményeit, mint például« két világháború, Trianon, 1919, a fasizmus, 1948,1956, mindmmd az elmúlt két év történései mögé utasítja, s legnagyobb csalódásnak az Antall-kormány kétéves működését tartja. Való igaz, az országban túlfűtött volt a várakozás. Az emberek jelentős része a szabad választásoktól, a szovjet csapatok kivonulásától életének azonnali jobbra fordulását remélte. Ennek illuzórikus voltában egyetértek Bauer Tamással. Meglep viszont az az állítás, hogy az egyik-másik volt szocialista ország gyakorlatában megvalósult sokkterápiát igenlő SZDSZ-gazdaságpolitikus a kormányt vádolja illúziókeltéssel. A kormánykoalíció a nyugattól soha nem koldult segítséget, s az országot sem árulja ki. A nemzeti érdekeket és a hazai polgárságnak tett ígéreteit nem lehet feladni mégoly csábító, azonnali bevételekért sem. A külföldi tökétől nemzeti érdekeink messzemenő tiszteletben tartását várjuk. A KGST és á keleti piac összeomlása nem okozott meglepetést. Az Antallkormány a széteső Szovjetunió helyett a helyébe lépő országokkal epítette ki kapcsolatait, s a világ országai közül elsőnek éppen Magyarország létesítette Ukrajnában nagykövetségét. Minden elemzőnek természetesen szíve joga, hogy milyen kritériumok alapján értékel. A kritika minősége, meggyőző ereje, megszívlelendő mondanivalója azonban a tények ismeretétől, reális bemutatásától függ. Melyek tehát az Antall-kormány iránti „mély bizalmatlanság" ismérvei? Bauer Tamás szerint: a kárpótlási törvény tönkreteszi a mezőgazdaságot Fejlődőképes agrárgazdaság Az ellenzék egy része már 1991-re az agrárgazdaság összeomlását jósolta, éhező városok vízióját vetítette elénk. A valóságot minden háziasszony ismeri. A falu valóban forr. Ilyen arányú földhöz jutás még soha nem volt a magyar parasztság életében. Ugyanakkor senki nem akarja felszámolni a mezőgazdasági nagyüzemeket. De igenis meg kell teremteni az egészséges agrártulajdoni struktúrát, a nagyüzemeket, a rugalmas termelési feltételű farmgazdaságokat, az önkéntes tulajdoni alapú szövetkezeteket. Akarjuk a mezőgazdaság saját termelési, kereskedelmi, feldolgozó, finanszírozó rendszerét, hogy a jövedelmeket a mezőgazdaságból senki ne tudja kivonni. Az átalakulásban természetesen sok a feszültség, de ha tetszik, ha nem, a következő választások nyertese - hisszük, hogy a jelenlegi koalíció - már korszerű, fejlődőképes agrárgazdaságút fog örökölni. B T. szerint: üres választási ígéret volt a tömeges vállalkozóvá válás lehetősége. Az SZDSZ szakemberei is többnyire jól tudják, hogy a vállalkozások tömeges megjelenése nem óhaj kérdése. Tudják, hogy a kis- és középvállalkozások valódi háttere, létük oka és indoka a termelési piramisok létrejötte. Az hogy ebbe a rendszerbe beépülhessenek, a régi mesterséges nagyvállalatokból kiszakadjanak azok a többszörös, önálló létre érdemes egységek, melyek a régi szocialista vállalatokon belül léteznek. A vállalkozások tömeges megjelenése tehát privatizáció folyamatához kötött. Hihetetlen pazarlás lenne többszörös résztermék- és szolgáltatókapacitások életrehívása. A hitelek (bel- és külföldi) ki-' használatlansága mögött igazából a hatékony beruházási ötletek hiánya és a piacgazdaság kiépületlensége húzódik. Ám a tanácsadást is végző Országos Kisvállalkozás-fejlesztési Irodáról, a Vállalkozó Házak hálózatáról, a Magyar Garancia Rt.-ről nem tudni viszont már valóban tájékozatlanság. A privatizáció nem játék B. T. szerint: az Antall-kormánynak nincs privatizációs koncepciója. Csak az emlékezet felfrissítésére: ismert a Nemzeti Megújhodás Programja, a Kormány Tulajdonosi és Privatizációs Koncepciója. Jelenleg vitatja a parlament az Állam váltakozói vagyonáról szóló törvénytervezet-csomagot, közhasználatú nevén a privatizációs törvényeket. A privatizáció nem játék, nem politikai vetélkedésieszköz. Látnivaló, hogy a múlt pozitív örökségeként jelzett törvények nyomán - az úgynevezett spontán privatizáció eredményeként - a belkereskedelem jelentős' része olyan külföldi kezekbe is került, melyek mögött hazájukban termelő kapacitások vannak, így ezek számára is vettek piacot. Ezzel magyar munkahelyek tömegét sikerült exportálni. Ez is az örökséghez tartozik. A privatizációt csak a nemzeti érdekek szolgálata vezérelheti. Ehhez meg kellett teremteni azt a külpolitikai és közgazdasági környezetet, mely a hazai munkahelyteremtést szolgálja, annak révén, hogy elsősorban a termelésbe, s annak is a technika intenzív területeire vonzzák a külföldi befektetőket. A privatizációnak az ipar-, az agrár-, és a kereskedelempolitikához kell illeszkednie. Napjainkban készülnek az ágazati privatizációs koncepciók, rövidesen kiépül a privatizáció intézményrendszere. Elkészült a Munkavállalói Résztulajdonosi Program törvénytervezete, készül a privatizációs lízingkonstrukció, lehetséges a vezetői kivásárlás, ismeretes az opciós bérlet, és további konstrukciók, melyek a hazai tulajdonosi réteg széles körű létrehozását szolgálják. Furcsa dolog a születőben lévő Állaim Vagyonkezelő Rt.-t szuperholdingnak minősíteni, visszaállamosításról beszélni. Bauer Tamás is írja, hogy a hazai termelési struktúra vesenyképtelen. Át kell tehát alakítani. Olyan szerepvállalásokra is szükség van, mely a magántőkétől hosszú megtérülési ideje miatt nem várható. A privatizáció közben is hatékonyan kell működtetni az állami vagyont. Számos területen meg kell várni a hazai tőkekereslet felnövekedését. Vagy minderre nincs szükség Bauer úr szerint? B. T. véleménye: elmaradt az államháztartás reformja Vélhetően nekünk sem fáj kevésbé, mint Bauer Tamásnak, hogy a teljes reform végrehajtása elhúzódott. Nekünk talán azért nem fáj mégsem annyira, mert nem is hihettünk benne, hogy két év alatt
