Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)
1992-04-15 / 8242. szám
Népszabadság, 1992.ápr.13 ti FEJTŐ FERENC: |]j társadalmi modell kellene Fejtő Ferenc, Párizsban élő neves történész, iró, újságíró megdöbbenve figyeli a Magyarországon kibontakozott sajtóellenes hisztériát, s ugyanakkor - a közelmúlt nyugateurópai választásait elemezve - levonja a szélsőjobboldal előretörésének Magyarországra is érvényes tanulságait. Párizsi tudósítónknak az általa tapasztalt szellemi környezetszennyezésről is nyilatkozott.- A Magyar Szellemi Védegylet a közelmúltban riadót fújt, azt állitván, hogy erkölcsi, lelki, kulturális környezetszennyezés veszélye fenyegeti Magyarországot és hogy emögött a sajtó, értelmezésük szerint persze a liberális sajtó áll. Mi a I véleménye erről?- Azt én is tapasztalom innen kívülről, hogy Magyaror- t szágot és a többi egykori kommunista országot szellemi környezetszennyezés fenyegeti. Mégpedig olyan szélsőséges, jobboldali elemek részéről, akik nem tudnak belenyugodni abba, hogy országuk a demokrácia és az európaiság útjára lépett. Magyarországon is ők fertőzik a szellemi környezetet az egykori ébredő magyar és fajüldöző mozgalmakra emlékeztető jelszavakkal. Magam is azt hiszem, hogy szellemi környezettisztulásra lenne szükség, s ennek élére otthon is, másutt is a demokratáknak i kellene állniuk. Egyesek - akik nem tudnak belenyugodni a sajtószabadságba, a gyülekezési, a szövetkezési és a szólásszabadságba - útlevelük használatát ajánlgatják a nekik nem tetszőknek, politikai ellenfeleiknek. Úgy gondolom, inkább nekik kellene az útlevelüket használni és megkeresni elvbarátaikat a keleten és nyugaton egyaránt fölerősödött, de nyilvánvalóan bukásra ítélt szélsőjobboldali elemek között.- A szélsőjobboldal valóban előretört. Ezt jelzik a francia és a német tartományi választások, miközben Keleten, például Oroszországban is egyre hangosabbak. Ön szerint mi váltotta ki ezt a tendenciát és milyen tanulsággal szolgál?- A kommunizmus bukása napfényre hozta a nyugati demokráciák belső válságának tüneteit is. Világossá vált, hogy a demokratikus jogok, a szabad versenyes gazdaság önmagában nem csodaír, s nem ad választ több aggasztó kérdésre, igy a munkanélküliségre, a szociális bizonytalanságra. Csu- v pán az Európai Közösség országaiban 12 millió fölött van a munkanélküliek száma, ezek fele 25 éven aluli. Nem zökkenőmentes az új ipari forradalomhoz való alkalmazkodás sem, aggasztóvá vált a környezet szennyezése, ami az újonnan alakuló „zöld pártok” felé fordítja a választó figyelmét. A szélsőjobboldal előretörése nyilván szorosan összefügg az említett társadalmi gondokkal, amelyek attól függetlenül jelentkeznek, hogy az illető országot a bal- vagy a jobboldal kormányozza-e. A választók mindenütt a kormánykeréknél ülőket büntetik. Franciaországban a szocialista párt súlyos vereséget szenvedett a helyi választásokon, az olasz szocialisták remélt előretörése elmaradt. Meg kell jegyezni, hogy a Nyugaton tapasztalható általános elégedetlenség nem csak a szélsőjobboldal előretörésében nyilvánul meg, hanem részint az új politikai formációk, a környezetvédők megerősödésében, részint a volt kommunista, ma többnyire szocialista pártok új erőre kapásában. i A szovjet birodalom széthullásával, Németország egyesítésével megbomlott a világ, s benne Európa eddigi egyensúlya. Ez a tény fölerősítette azoknak az erőknek az aktivitását, amelyek új világrend kialakítására törekszenek. A Nyugatot láthatóan meglepte a korábban alternatívaként megjelenő kommunista modell eltűnése, s mindeddig képtelen volt alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. A korábban szemben álló, egymással feleselő jobb- és baloldali elméletek és utópiák helyett ki kell dolgozni ezek szintézisét, amely megfelel a kor társadalmi és kulturális igényeinek. Új társadalmi modellre van tehát szükség. Egy közelmúltban megjelent tanulmányomban úgy fogalmaztam, hogy új világforradalmi periódusba léptünk, amelyben minden nemzetnek meg kell mutatnia, hogy mire képes. A jelenlegi történelmi helyzethez hasonlóval csak a római birodalom bukása után találkozhattunk, amikor népeknek egész tömkelegé tűnt el a világ színéről, nem tudván alkalmazkodni az új helyzethez. Az én reménységem szerint Magyarországon elég életerő, öntudat és szellemiség uralkodik ahhoz, hogy az ország túljusson a jelenlegi válságon. Azt is remélem, hogy nem a régi, elavult, demagóg ideákban keresi a nemzet az üdvösségét.- Visszatérve beszélgetésünk kiindulópontjához, a magyar sajtóhoz, amelynek egy részét újabban sok bírálat éri amiatt, mert „nem eléggé nemzeti": ön több mint fél évszázada él egy gazdag demokratikus hagyományokkal rendelkező országban és maga is újságíró. Véleménye szerint szembeállítható-e egyáltalán a „nemzeti” és „tárgyilagos" sajtó fogalma?- Természetesen nem. Az, hogy’ Magyarországon a nemzeti jelzőt teszik különböző fogalmak elé, annak már az 1930-as években is megvolt a maga jelentősége. Azt akarták vele mondani, hogy nem zsidó. Antiszemita jelzővé alacsonyították. De ha így van, ezt nyíltan ki kell mondani, vállalva a nemzetközi közvélemény esetleges bélyegét. Én egyébként nem tartom aggasztónak, sőt üdvösnek vélem, hogy az idejétmúlt szélsőjobboldali ideológiák most nyíltan, pártokban jelentkeznek. Anakronisztikus voltuk így legalább hamar bebizonyosodhat, hiszen semmiféle használható receptet nem tudnak adni a társadalmak életkérdéseire. Nem kell prófétának lenni ahhoz, hogy az ember megjósolhassa: amilyen gyorsan feltörtek, most olyan gyorsan fognak széthullani.- Az előbbi témánál maradva: találkozott-e valaha olyan jelenséggel, hogy a francia kormány kormánysajtót reklamált volna?- Soha. Nyugaton régen rájöttek arra, hogy a kormánysajtó nem tudja eltartani önmagát. A hivatalos propagandát az olvasó nem eszi. Bármennyire igyekeznek a kormányok itt vagy ott a saját ellenőrzésük alá vonni a tömegtájékoztatási eszközöket, csakis a szabad sajtó él meg a piacon. Amely persze lehet jobboldali, szélsőjobboldali, vagy éppen baloldali. Csak kormánysajtó nem, mert ez önmagában ellentmond a demokráciának. Nem szabad összetéveszteni a demokratikus kormányzatok jelenlegi válságát a demokrácia válságával. Erre is érvényes a churchilli mondás: jobbat eddig még nem találtak ki. Végül hadd idézzem Ignotus Pál barátomnak a felszabadulás utáni Szép szó almanach utolsó kiadásában írt szavait: „Megbukott általában a hazafiságnak nevezett szó, amely azon a címen, hogy szabad pártokat nem tűr a hazában, széles rétegeket kárhoztatott belső száműzetésre, hogy csak a végveszély pillanatában fogjanak össze, amikor már késő. De nem bukott meg a párt feletti hazafiság, a legtüzesebb hazafiak embersége, nem bukott meg Vörösmarty jelmondata: »Haza, s emberiség«, s nem bukott meg Petőfi hite, hogy »haza csak ott van, hol jog is van«. Megbukott mindenki, aki e két ügyet, emberit és nemzetit valaha szembeállította egymással. Nem bukott meg a hit az emberi értelemben, az igaz• mondásban, a személyi önérzet és az önálló gondolkodás akaratában, amíg olyan emberek élnek a haza földjén, akik kedvüket nem a gyöngék megtaposásában lelik és magyarul ragozzák az igéket.” Azt hiszem, ' Ignotus Pál szavai ma még időszerűbbek, mint amikor leírta őket. Az után, hogy amit felszabadulásnak reméltünk Magyarországon, csak újabb rabszolgaságnak bizonyult. Párizs, 1992. április Seres Attila 6
