Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)
1992-04-01 / 8233. szám
Népszabadság, 1992.márc.28. S A hercegprímás l\1iii«ls7.oiilv pnlilikiisi |»iílynj:íról — sz.iilrlrsr milrunriiininii Mmdszenty József 1945. október 7- én foglalta el az esztergomi érseki széket. Az új hercegprímás a beiktatási ünnepségen elmondott beszédében homo regiusként, vagyis a király megbízottjaként - annak távollétében vagy hiányában - lényegében önmagát nyilvánította az ország legfőbb méltóságának. Ezzel világosan értésre adta, hogy ő nem kizárólag, sőt talán nem is elsősorban a magyar katolikusság lelkipásztora és feje kíván lenni, hanem az ország első embere, a nemzet vezetője is. Ekkor még nagyon kevesen tudhattak arról, hogy Mmdszenty már szeptember 22-i levelében hűségét és hódolatát fejezte ki Habsburg Ottónak, az ..örökös király"-nak. Mindszenty az 1930-as évek elejétől - ekkor még Pehm József zalaegerszegi plébánosként, majd pápai prelátusként - kezdett mind nagyobb érdeklődést tanúsítani az országos politika iránt, de próbálkozásai tulajdonképpen a háború végéig nem jártak sikerrel. A ..zalai körökben'' exponált legitimista a 30-as évek végétől vált a politikai konzervativizmus elkötelezett képviselőjévé. A háború után azonban a közvélemény - a nyilasok által történt elhurcolása miatt - úgy tekintett Mindszenty Józsefre, mint üldözött antifasisztára és ellenálló főpapra (1944-ben lett veszprémi püspök). Az viszont homályban maradt, hogy öt elődje. Serédt Juszttnián müveltségbeli hiányosságai, ridegsege és indulatos természete miatt már veszprémi püspöknek sem javasolta. Első megnyilatkozásai és lépései mindenesetre azt engedték sejteni, hogv Mmdszenty a nemzetközi kérdésekben nehezen tájékozódik, nem tudja reálisan felmérni Magyarország mozgásterét, illetőleg kényszerpályáját. Azzal ugyanis, hogy önmagát tekintette a legitimitás forrásának, de facto tagadta az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány törvényességét, közelebbről azt, hogy Debrecenben a régi jogfolytonosságot megszakító és új jogforrást teremtő központi törvényhozó és végrehajtó hatalom született - mégpedig nem egyedül a Szovjetunió, hanem a szövetséges nagyhatalmak együttes hozzájárulásával és támogatásával. A hercegprímás, röviddel esztergomi beiktatása után, a belpolitikában is szokatlan lépésre szánta el magát. 1945. október 18-án kibocsátotta választási pásztorlevelét, amellyel egyoldalúan és durván beavatkozott a nemzetgyűlési választási küzdelembe. Ezt a lépését már megelőzte ugyan a Keresztény Demokrata Néppárt, illetőleg a Demokrata Néppárt körüli bábáskodása, amelynek során végül is a szociális problémák iránt érzékeny kereszténydemokrata politikussal, Barankovics Istvánnal szemben inkább a konzervatív Pálffy József grófot támogatta. De bizonyos értelemben ezt még a katolikus egyház „belügvének” lehetett tekinteni, a baloldali pártokkal szembeni globális és nyílt támadás viszont feltűnő politikai lépés volt. A pásztorlevél feltétlenül szerepet játszott a „polgári tábor”, konkrétan a Független Kisgazdapárt választási győzelmében. Ezáltal politikai csatározások olyan útjára lépett, amelyről letérni már csak győztesen vagy vesztesen lehetett. * 1945. november 30-án a Tildy-kormánv programjának nemzetgyűlési vitájában a szociáldemokrata képviselők felvetették az államforma rendezésének időszerűségét. Szeder Ferenc az SZDP vezérszónokaként hangsúlyozta. hogy „A szociáldemokrata párt a leghatározottabban a köztársasági államforma mellett foglal állást''. Tildy Zoltán miniszterelnök zárszavában kitért a válaszadás elöl. nem reagált az elhangzottakra. Nem így a katolikus püspöki kar, amely december 20-án - a hercegprímás kezdeményezésére - az államforma feletti döntés elhalasztását szorgalmazta. Néhány nappal később pedig Mindszenty személyesen „emelt óvást” a királyság tervezett megszüntetése ellen a Tildy Zoltánhoz és Varga Bélához intézett levelében. A hercegprímás próbálkozásai azonban végül is hiábavalónak bizonyultak, és a királyság melletti nyílt kiállásra még a Demokrata Néppártot sem tudta rávenni. Sót, minden bizonnyal keserűen kellett tapasztalnia, hogy az a Sulyok Dezső vállalkozott a törvényjavaslat nemzetgyűlési előterjesztésére, akit nem is olyan régen a Demokrata Néppárt elnökének szeretett volna megnyerni. Szent-lványi Sándor unitárius püspök - a Polgári Demokrata Párt nevében - határozottan és minden fenntartás nélkül támogatta a törvényjavaslatot. Eckhardt Sándor, a Demokrata Néppárt képviselője pedig arról beszélt, hogy magából az államforma milyenségéből „pártunk nem óhajt pártkérdést csinálni”, de helytelenítette az államforma ügyének a nemzetgyűlésben való eldöntését. Egyetlen képviselő, Slachta Margit vállalkozott arra, hogy a királyságot védelmébe vegye. Sőt, nem csupán a királyság intézményét, hanem a Habsburg uralkodóházat is. 1946. január 31-én a nemzetgyűlés elfogadta az 1946: I. törvénycikket a köztársaság megteremtéséről, és másnap közfelkiáltással Tildy Zoltánt választották meg a Magyar Köztársaság elnökének. A legitimizmus magyarországi hívei, Mindszenty József hercegprímással egyetemben, súlyos vereséget szenvedtek, és ebben a kérdésben úgyszólván teljesen elszigetelődtek. Jól jellemzi a korabeli helyzetet, hogy a püspöki kar 1946. április 2-i értekezletén a többség nem támogatja a hercegprímás nyilatkozattervezetét. amelyben elmarasztalni kívánja a köztársaság megteremtését. Ezekben a hónapokban Mindszenty - nek azok az erőfeszítései voltak igazán méltók a magvar katolikus egyház fejéhez, amelyeket a magyarországi német nemzetiségű lakosság, illetőleg a csehszlovákiai magyarság érdekében kifejtett. A hercegprímás hazai és nemzetközi fórumokhoz, mindenekelőtt a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz intézett memorandumaiban tiltakozott a jogfosztások és kitelepitések ellen. Ezek az akciók megérdemlik. hogy az utókor számon tartsa őket. meg akkor is, ha a maguk idejében nem jártak - és nem is járhattak - eredménnyel. A nyugati hivatalosság és közvélemény ugyanis majd csak a hidegháborús légkörben szentelt többkevesebb figyelmet a hercegprímás megnyilatkozásainak * 1947 tavaszán a katolikus egyház és a kormány a fakultativ vallásoktatás ügyében is élesen megütközik. A koalíciós pártok március 11-én kormányprogramként fogadták el a fakultatív vallásoktatás bevezetésének napirendre tüzesét. Erre válaszul a püspöki kar - ismét Mindszenty kezdeményezésére - március 13-án pásztorlevelében tiltakozásra szólította fel a híveket. A legnagyobb demonstrációra március 21-én Szegeden került sor, ahol a tanulóifjúság - iskolánkénti csoportokba tömörülve-verődve - kivonult az utcára, s ..Kötelező hitoktatást!” és „Hittant akarunk!” jelszavakat kiáltozva jarla be a várost. Sajátos módon azonban a fakultatív vallásoktatás elleni akciónak szinte mindenütt lényegében egyetlen közölnivalója volt: a ..Nem!”. Kiderült, a katolikus egyház egyáltalán nem készült fel szellemileg erre a küzdelemre, igaz hiányzott vezetéséből a Prohászka Ottokárhoz hasonlítható nagy formátumú. müveit és tudós katolikus személyiség is. Arról már nem is beszélve. hogy ezúttal a nyugati példa sem segített, amelyre oly sűrűn hivatkoztak katolikus egyházi körökben, ha a magyarországi viszonyok bírálatáról volt szó. Ilyen körülmények között a hercegprímás még attól sem riadt vissza, hogy a kormányt és mindenekelőtt Nagy Ferenc miniszterelnököt megpróbálja sarokba szorítani, és a fakultatív vallásoktatás bevezetésére vonatkozó javaslat hivatalos visszavonását követelje tőle. A fakultatív vallásoktatás ügye május végén, június elején, még mielőtt döntés született volna e kérdésben, lekerült a napirendről. Mindszenty 1947-1948-at a Boldogasszony Évének nyilvánította. Ennek jegyében hatalmas tömegek zarándokoltak a Mána-kegvhelyekre, ahol a hercegprímás és más főpapok prédikáltak. E szentbeszédekböl nem volt nehéz „kihallani” az időszerű politikai mondanivalót. 1947. szeptember 14-én a hercegprímás a máriaremetei ünnepen arról beszélt, hogy az emberiség
