Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)

1992-04-08 / 8238. szám

Magyar Hírlap, 1992.ápr.4.

IS

— Saját politikai jövőjére gondolva mindebből milyen következtetéseket von le?

— Tizennégy éves koromban meghatároztam, hogy mit kell elérnem harmincesztendős koromig. Elértem. Harmincéves koromban láttam, mit kell tennem, míg betöltőm a negyvenötöt. Immár készen áll a hatvanesztendős koromig érvényes programom is.

— Remélem, itt nem hagyja abba a mondatot.

— A hazámban engem már ismernek — jól, rosszul. Bizonyos mértékig teljesen mindegy, hogy szidnak vagy dicsérnek. Az a lényeg. hogy ismernek. Már beszéltem róla, hogy milyen tervekkel, milyen szellemben láttam munkához a Viharsarokban.

— Jó, akkor megkérdezem: ön egy tárca élére vagy az ország élére akar kerülni?

— Amikor a legkerhényebb pártállami időszakban magánvállalkozást kezdtem, harminc, mindaddig számomra lényegében ismeretlen ember azt mondta nekem: Géza, harminc birka közé kell egy szamár is, mert menni lehet utána. Megtanultam kiismerni az emberi viszonyokat, tudom, mit jelent az érdek, tisztában vagyok a vezetés terheivel és felelősségével. Kiteljeseden bennem a kisgazdaszemlélet. Harminc emberrel együtt kezdtem, s megmondani sem tudom, immár hol tartok, ha számba kellene venni a követőket. Sokan vagyunk, és még sokkal többen leszünk. Tisztában vagyok vele, időre van szükség ahhoz, hogy a célokat országos méretekben is megvalósíthassam. Nem vagyok türelmetlen, de nem vesztegetem az időmet. A koncepció megvalósításában szerepet játszó csapatot folyamatosan bővítem. Adott esetben nem Zsírosnak van szüksége arra, hogy a földművelésügyi tárcát irányítsa. Az általam képviselt szellemiségre esetleg másoknak, nagyon sok embernek lehet szüksége. Ha végigmegyek a stációkon, s nemcsak egy ágazatban, hanem egy egész országban is képes leszek gondolkodni, akkor nem vállpánt alapján lehetek hiteles a nemzet előtt, hanem a bejárt utam, a cselekedeteim alapján. Mezítlábas képviselői helyzetem ellenére volt, amikor bizonyos közvélemény-kutatási eredmények alapján az ország húsz legnépszerűbb politikusa közé tartoztam. Ne kételkedjen tehát abban, hogy saját programom megvalósítása szempontjából nem állok rosszul.

— Felkészült arra, hogy számításaiba hiba csúszhat, s ön elbukik a politikában?

— Voltam már országos pártelnökjelölt, de 1990 decemberében a nagyválasztmányon az ismert körülmények között alulmaradtam. Azt követően a párt országos vezetőségének döntése alapján a földműve- ' lésügyi tárca élére jelöltek. Három vagy négy szavazaton múlott, hogy nem én lettem a miniszteijelölt. Úgy nézek én ki, mint egy lelki beteg, mint akinek mindez visszatérő gondot jelentene? Csak nyereséget könyvelhetek el, hiszen kiismertem, hogy a jelenlegi viszonyok között hogyan működik a politika. Pótolhatatlan tapasztalatokra tettem szert. Pecsenyémet nem sütögetem, elvtelen kompromisszumokba nem megyek bele — s mindezt nagyon kevesen mondhatják el magukról. Az öreg kisgazda-politikusok jó részétől rengeteget tanulok, és ezt én soha nem szégyelltem bevallani. Igen jó szellemi és gyakorlati háttérre támaszkodhatom.

— Ha esetleg megsérteném,

: azért már most elnézését kérem, de I veretes szavaiból úgy tűnik, hogy I ami a kisgazdapártot illeti, önt a

politikai önzés vezeti. A céljait nem a kisgazdapárttal akarja megvalósítani, de az úgynevezett kisgazda-társadalomszemléletre, annak az ön jövőjére is ható életképességére gyakran utal.

— Ezzel nem sértett meg, mert elemzéseimkor, terveim alakításakor én nem a kisgazdapárt jelenlegi viszonyaiból indulok ki, hanem abból, hogy a tulajdonos állampolgárok akaratából milyen naggyá lehet tenni ezt a pártot. Nem azt állítom, hogy rögtön. Lehet, hogy

, csak öt év múlva, és addig még szigorú idők várnak ránk.

— Ön világlátott ember, nyilván személyesen is tapasztalta, hogy a kisgazdapártnak nem könnyű politikai partnereket találnia az inf te gráciára figyelő Európában. Az I ön esetleges politikai különútjára \ nem azért van szükség, hogy ekként szabadabban találjon partnereket?

1 — Az a kérdés, hogy nemzeti

jellegünket megtartva, kifejlesztve beleférünk-e az európai integrációba, vagy a nagy liberális beolvadás útját válasszuk-e? Minden magyar párt jelképeiben ott szerepel a piros-fehér-zöld szín, és ez a dolgok összemosására is lehetőséget ad. A liberalizmus, a szociáldemokrácia, a szocialista út, a kereszténydemokrácia mind-mind intemacionális szemléletet követ. Mi azonban

magyarként akarunk szabadok lenni. Helyre kell állítani a nép magyarságtudatát, önérzetét, s ha i ezen az alapon megteremtettük a i stabilitást, úgy már könnyen állhatjuk az intemacionális, oly sokszor feloldódási veszéllyel is járó ha- i tást. Addig liberalizmust, kommunizmust az országra szabadítani nemzetgyilkos dolog lenne. Ha ezt a társadalom idejében nem ismeri föl, akkor nagy a baj.

— Nem gondolja, hogy most ön mos össze veszélyesen fogalmakat és folyamatokat?

— Nem, ezt nem gondolom. Abban viszont látok veszélyt, hogy vannak politikusok, akik indulatokat próbálnak felkorbácsolni az átmenet nehézségeivel birkózó országban. Teszik ezt úgy, hogy nem jelölik meg a válságból kivezető utat, s azt sem mondják meg, ha valamely út nem járható. Kizárólag a békétlenség szítása a céljuk. Ebj ben a dicstelen csoportban nem j csak a szakszervezeti lobbi szere- 1 pel, hanem egyebek között a Torgyán József vezette érdekközösség is. Ami összehasonlíthatóvá teszi i őket: nem tudnak beletörődni hatalmuk elvesztésébe. Veszély az is, hogy egyén és társadalom még nem képes teljesen az önálló cselekvésre. A tisztességes erőknek össze kell fogniuk azok ellén, akik nagyon is jól tudják, mit jelent fölhergelni, s nem a józan cselekvés irányába vezetni a tömeget.