Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)

1992-04-08 / 8238. szám

Magyar Hírlap, 1992.ápr.4. juk felkarolni, kiteljesíteni, s ezt a magyar társadalom tudja rólunk. Üzenem a magyarországi politikai erőknek: pártunkban történhet bár­mi, ízekre szedhetnek bennünket, mások már sehol sem lesznek, amikor mi még mindig itt leszünk. — Jól mondja, önöket ízekre szedik, és saját maguk is ízekre szedik magukat. Ön eddig — szá­momra talányos módon — mindvé­gig többes szám első személvben beszélt: mi kisgazdák. Mintha önökre az egység és a béke lenne jellemző. Mit kel! érteni ezen a szóhasználaton? — Azt, hogy a kisgazda-társada­­lomszemléletre építek, s ennek gyakran semmi köze sincs a tag­könyvhöz. Békésben több mint hatmillió aranykorona-értékben igényeltek vissza földet, ez pedig a teljes sikerrel azonos. Ha az úgy­nevezett politikakövető közvéle­mény többet tudna Békésről, Csongrádról, Bács-Kiskunról, Szolnokról. Hajdú-Biharról és ál­talában a vidéki Magyarországról, érzékelné, hogy milyen erősek és életképesek a kisgazdaszemlélet gyökerei. Az emberek különbséget tudnak tenni a riasztó kirakat és a valódi tartalom között. „Fecseg a felszín, hallgat a mély.” Nincs ben­nem semmiféle félelem a jövőnk miatt. Vegyük pusztán ezt a hatmil­lió aranykoronás hátteret: ha majd ennek szerződéses biztonságot, ve­tőmagot, műtrágyát, vegyszert adunk, mégpedig úgy. hogy az árat csak a termény ellenértékéből von­juk le, akkor jöhet oda akárki pla­kátot ragasztani. Majd meglátja, mi lesz az eredmény. Hallom, hogy Antall József ideadta nekem a Vi­harsarkot. Micsoda badarság! — Gondolom, arról azért nem támadhat vita, hogy a Viharsarok­ban ön nagyon otthon érzi magát... — Ezt nem tagadom, de ismét gondoljon a kisgazdák múltjára. A gazdasági világválság idején, 1930-ban békési programunk a ki­utat jelentette. 1945 után Szegha­lom adta a köztársasági elnököt Tildy Zoltán személyében; Szabó Árpád földművelésügyi miniszter mezőberényi illetőségű, B. Szabó István honvédelmi államminiszter békési, Gyöngyössy János külügy­miniszter békéscsabai volt. Az a helyzet, hogy Békés, a Viharsarok még okozhat meglepetést az or­szágnak. Tudjuk, hogyan kell ten­nünk a dolgunkat. Képviselő úr, a meglepetés számomra már most bekövetkezett. Ön fölrajzolta a hátteret, és mintha azt a sugallatot vélném hallani, hogy a meglepetés az ön személyé­vel kapcsolatos. Felesleges lenne megkérdeznem, hogy készül-e va­lamire. Talán így jobb a kérdés: mire készül? — Mindenhez időre van szük­ség, és lassan eljön a cselekvés ideje. A koalíciós pártok és az el­lenzékiek számára egyaránt a vé­géhez közeledik a tanulóidő. A jel­lemet eleve hagyjuk, szóljunk in­kább a jellegről, amely nélkül po­litizálni hosszabb távon nem lehet. Akik csak lelkivilágot lobogtató szólamokra képesek, de arra nem, hogy a magyar állampolgárnak, a kisembernek valódi biztonságot, megélhetést garantáló programot kínáljanak, azok gyorsan hitelte­lenné fognak válni. Ami engem il­let, kérem, ne felejtkezzen meg ar­ról az említett hatmillió aranykoro­náról. A kárpótlásnál az emberek odafigyeltek arra, amit mondtunk szűkebb pátriámban. Az volt az el­ső menet. A második: nem véletle­nül pályáztam, s vettem át a gabo­naforgalmi vállalat irányítását ab­ban a környezetben. Békés megye a gabonatermelés, ezáltal pedig az állattartás lelke Magyarországon. Hatvanezer családnak szeretnék biztonságot és előrelépést nyújtó szerződést ajánlani, a terményt pe­dig igyekszem elhelyezni a hazai és a külföldi piacon. Ha ezzel meg­vagyunk, a programot kiterjesztjük a környező megyékre, minél na­gyobb térségre. Hogy a haszon ne kerüljön el onnan, ahol megtermel­ték azt, életre hívunk egy kereske­dőházat. Én nem néhány megtolla­­sodott embert szeretnék magam körül látni, hanem sok-sok sikeres t családot. — A továbbiakban mindezt or­szágos pártkarrier nélkül akarja elérni? — Országos párttisztségem ed­dig sem volt, állami sem, de még a parlamenti frakciómban is a leg­­mezítlábasabb képviselőnek számí­tok. — Nem sikerült túlontúl sze­rényre ez a megállapítása? — Nem. Nagyon is tudatos kon­cepciónak köszönhetően megőriz­tem, illetve megteremtettem a mozgásszabadságomat. Talán ész­revette munkásságomban, hogy kapcsolataimat pártállástól függet­lenül építem. Mindenekelőtt az ér­dekel, hogy ki gondolkodik tisztes­ségesen, ki akar és ki tud tenni ezért az országért. Ez a mentalitás előbb-utóbb összehozza az érintett politikusokat. Nem önnön hiúságu­kat, lehetetlen ideológiáikat előtér­be helyezve fognak egymásra talál­ni, hanem csendben és okosan. Ez hosszabb menet lesz, de a siker fe­lől nincs kétségem. • Elnézést a szóért: szervezke­dik? — Én ennél többet akarok. Egyébként is van, aki szervezke­dik, gondolok például Pozsgayék­­ra. Én már most tudom azt, amire sokan csak később, keserves ta­pasztalatok árán fognak rádöbben­ni: a magyar embernek, főleg a vi­déken élőnek semmit sem mond , három betű, azaz egy-egy párt rö­­\ vidítése. A cselekvő embereknek okvetlenül egymásra kell találniuk. Kossuthnak Magyarországon sok szobra van, Széchenyinek keve­sebb. Én a cselekvő, szorgos Szé­­j chenyiket nagyon tisztelem, becsü­­' löm, és őket akarom követni. A vá­­t lasztások idején az SZDSZ három 1 madarat és több személyt nyomta­­: ton a plakátjára. Az MDF egyetlen személyt mutatott fel. A magyar sohasem szavaz triumvirátusra, í csak egyetlen emberre. A magyar­nak mindig volt vezérlő fejedelme, ! királya, kormányzója, főtitkára, itt mindig volt ügyeletes tekintély, akire fel lehetett és kellett nézni, i Aki csak úgy kapja a rangot a ve­zetéshez, akinek nincs a magyar valóságban föllelhető gyökere, akit nem a természetes szelekció mutat fel, az hosszú időt nem tölthet el a hatalomban. Egy-egy csatát nyer­het ugyan, de háborút soha.

Next

/
Thumbnails
Contents