Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)
1992-04-07 / 8237. szám
Népszabadság, 1992.ápr.2 U, Mélységesen szomorú vagyok- mondja Lőcsei Pál a TIB közgyűlése után Alig három esztendeje, a nemzeti gyásznapon egyik ki-végzett bajtársát búcsúztatta a 301-es parcellában. A tévén keresztül milliók hallgatták akkor szavait. Azok közé tartozott, akik politikai múltjukból nem igyekeztek tőkét kovácsolni: nem vágyott politikusi babérokra, látványos közszereplésekre. Neve azonban - oly sok bajtársáéhoz hasonlóan - 1956 óta szimbólum. A diktatúrával való szembenállás, a tisztesség szimbóluma. ő is azok közé tartozott, akik még az illegalitás körülményei között aláírták a TIB alapitó felhívását. Alig három évvel a nemzeti gyásznap után Lőcsei Pál mélységesen szamot rú. Az elmúlt szombaton a Történelmi Igazságtétel Bizottság közgyűlésén beléfojtották a szót. Talán épp azért, mert a szélsőséges árral szemben egyéni véleményét akarta elmondani. Az incidenst az újságíró nem tudja elfelejteni. Ezért kért interjút Lőcsei Páltól.- A TIB közgyűlése előtt pár nappal jelent meg nehanv egykori alapító tag nyilatkozata a TIB-en bein! zajló politikai irányváltásról, ön ezt a nyilatkozatot nem írta alá. Miért?- Számos barátommal, bajtársam/nal kerültem feszültségbe azért, mert nem írtam alá ezt a nyilatkozatot. Az volt ugyanis a véleményem, hogy nyitott szívvel és lélekkel kell eljönnöm ebbe a közösségbe, számot kell adnom a véleményemről, s nem helyezkedhetek arra az álláspontra, hogy arisztokratikus módon egy nyilatkozat aláírásával fordítok hátat ennek a testületnek. Hiszen ezt a közösséget szeretem és becsülöm. Rengeteg ember szorongatta szeretettel a kezemet, s öröm volt a tekintetükbe nézni. Biztos vagyok abban, hogy akik hozzám hasonlóan 1956 után többéves börtönbüntetést szenvedtek, s a börtönben engem megismertek, nem akarták belémfojtani a szót, s nem helyeselték azt sem, hogy az elnökség - személy szerint Zimányi Tibor - megvonta tőlem a szót. Hogy Zimányi gesztusa mennyire inkorrekt volt, azt fényesen bizonyítja, hogy az utánam felszólaló - s általam igen nagyra becsült - bajtársam több mint húsz percig beszélhetett anélkül, hogy az elnökség az időre figyelmeztette volna. Szó sem volt tehát tárgyilagosságról, bajtársi jóakaratról. Szó sem volt arról a demokratizmusról, amelyre ma Magyarországon minden politikai intézménynek nagy szüksége lenne. Azzal a naiv hittel mentem el a közgyűlésre, hogy a TIB- nek ez a közössége iskolát teremt majd demokratizmusból, türelemből, egymás jóakaratú meghallgatásából, > megpróbálja mikrovilágában megteremteni azt, amit - sajnos - a magyar parlament sem képes európai színvonalon megvalósítani. Mélységesen szomorú vagyok. Meggyőződésem, hogy személyemben az emberség, a jóakarat, a türelem és a pluralizmus szenvedett vereséget. A közgyűlés radikális elégedetlenjeinek számomra kedve-> zötlen döntését nem kudarc-f ként éltem meg, hanem annald az embernek a felelősségével,! aki élete folyamán hozzászokott, hogy a „magyar girondiaknak” ugyanaz a sorsa, mint a franciáknak: őrlődnek a szélsőségek malomkövei között, de végül is érvényesülnek igazságaik. Mert a társadalmak nem tudnak konszolidálódni és élhető életet teremteni a középen fellelhető igazságok érvényesítése nélkül. „Csupán” az a szomorú a közgyűlés fejleményeiben, hogy ezt a szellemet nekem kellett megszólaltatnom annak a kormányzó pártnak az országgyűlési képviselőjével szemben, amely párt oly büsztkén hirdeti középen való elhelyezkedését.- Alig néhány mondatot tudott csak mondani, amikor félbeszakították. Mit szeretett volna elmondaíi felszólalásában?- Elsősorban azt, hogy nem .ehet egyszerűen többségi határozatok sorozatával s a vezetőség gyökeres kicserélésével egy!séget teremteni. A sokféle vélemény egymás mellett élése és kölcsönhatása nélkül az egység elképzelhetetlen. A szervezet utóbbi kétéves története megmutatta, hogy különböző törekvések élnek egymás mellett, s az egyes tagszervezetek - az '56-os tagozat, a katonai szekció, a lelkiismereti tagozat, a munkástanács-tagozat, a vidéki szervezetek - mind-mind megannyi szigete a politikailag heterogén tagságnak. A szervezeteknek nemcsak '56-os politikai foglyok, a kommunista diktatúra által üldözött személyek a tagjai, hanem olyan emberek is, akik ugyan sértettjei az elmúlt negyven évnek, de nem lehet róluk azt elmondani, hogy a diktatúrával határozottan és áldozatkészen szemben álltak volna. A tagság világnézeti és morális kvalitásaiban tehát jelentős különbségek vannak. Az anyagi kárpótlás kérdésében is eltérések mutatkoznak. A katonai szekcióban vannak olyanok, akik visszakapták rendfokozatukat, sőt elő is léptették őket, s ma már 20-25 ezer forintos nyugdijat élveznek. Ezzel szemben az '56-os tagozatban tömegevei találunk olyanokat, akik hét-nyolcezer forintos nyugdíjból tengődnek. Különbség van a Nagy Imre köré szerveződött reformellenzék s a budapesti forradalmi nép - a fegyveres harcban résztvevők - között. 1990 elejétől az utóbbiak közül sokan kerültek a TIB-be, törekvéseiket azonban a régi vezetés nem tudta megfelelően kifejezésre juttatni és érvényesíteni. Nem volt alkalmas arra, hogy a tömegszervezetté szélesedett TIB hajóját révbe juttassa. A közgyűlésen akkor zavarták meg a beszédemet, amikor arról szóltam, hogy politikai, világnézeti tekintetben, és az '56-os élményanyag szempontjából legalább tiz-tizenkét csoportot alkot a tagság. Azt szerettem volna elmondani, hogy a TIB-et a demokrácia szellemében csak az autonómia érvényesítésével lehet életben tartani. Vagyis lehetőséget kell adni minden tagszervezetnek, hogy a saját érdekeit kifejezze. Az volt az elképzelésem, hogy az alapítók is alkossanak külön tagozatot, amely épp olyan autonóm, mint a többi tagozat, s amelyet - a többihez hasonlóan - szabadon és demokratikusan választott delegátus képviselne a csúcsvezetőségben. A különböző tagozatok laza szövetségét képzeltem el, minden egyes tagozat autonómiájának tiszteletben tartásával, amely lehetővé tenné, hogy fontos kérdésekben esetről esetre konszenzus teremtődjék. Az autonómia biztosítaná, hogy az egyes tagozatok akár eltérő álláspontot képviselhessenek, s azt nyilvánosságra is hozhassák. Úgy véltem, hogy ilyen baráti együttlétben minél több kérdésben tudunk majd egyetérteni. Szerintem ilyen módon lehetne életben tartani ezt a szövetséget, amely nekem mindig a szívügyem volt. 1956- ban is ezért küzdöttem: a reformellenzék és a néptömegek szövetségéért. Ez valósult meg 1956. október 28-án, amikor Nagy Imre - nem utolsósorban Gimes Miklós, Szilágyi József és az én fellépésem hatására - elismerte, hogy Magyarországon nemzeti demokratikus forradalom van, ezt megpróbálta elfogadtatni az erősen konzervatív és szovjetbarát többségű pártvezetéssel.- Furcsa volt hallani, hogy már a TIB közgyűlésén is kommunistáinak, holott az alapitó tagok igen sokan az egykori reformellenzekhez tartoztak, ön szerint mi az oka ennek az alpári stílusnak?- A TTB alapítóinak jelentős része kommunista múltú, de nem tartozunk azok közé, akik most kommunista múltjukat antikommumsta szájtépéssel akarják ellensúlyozni. Semmi okom nincs arra, hogy eltitkoljam életemnek azt a szakaszát, amikor a legtisztább népboldogitó szándékoktól vezetve hitvalló kommunista voltam. Aki ismerte a régi, úri Magyarország társadalmi hierarchizáltságát, jövedelmi különbségeit, s aki úgy benne élt a vidéki szegényparasztság és a városi ( munkásság mindennapi életé- j ben, mint én, az nem csodál- • kozhat azon, hogy a kommunista pártnál kötöttem ki. Volt néhány év, amikor úgy tűnt, megkísérelhetjük ezt a mélyre süllyedt országot egy szocialisztikus eszmerendszer keretében fölemelni, s a vagyoni különbségeket - a nivellálás jegyében - megváltoztatni. Ebben a tekintetben az elmúlt negyven év sok változást hozott, hiszen általános létbiztonságban éltek azok a közepes és kis képességű emberek, akik most a szabadversenyes, magántulajdonra épülő világban egyre jobban elszegényednek. Nagy kérdés, hogy a nálunk születő kapitalizmus mihez fog közel kerülni: a délamerikai kapitalizmusokhoz, vagy az észak- és nyugat-európai típusú civilizált, pluralisztikus, népképviseleti berendezkedéshez. Ez a kérdés még nem dőlt el, s a harc akörül folyik, hogy Magyarország politikai értelemben civilizálódni fog-e, s képes lesz-e a kapitalizmus negatív vonásainak plyanféle ellensúlyozására, mint amire Ausztriában vagy Belgiumban látunk példát. Szociális biztonságot kell teremteni ugyanis azok számára, akik nem képesek a vállalkozásra. A jóléti társadalmak többségét is a bérből élő munkavállalók, s nem a vállalkozók alkotják. Hogy mik az okai a kommunistázásnak? Az egyik a gazdasági helyzet romlása, az elégedetlenség növekedése. Ide tartozik természetesen a politikai üldözöttek kárpótlásának az elmaradása is. A másik ok: a kormány sorozatos kudarcai - | mind politikai, mind gazdasági ! téren. Ezek a kudarcok a kormánypártokat abba az irányba sodorják, hogy az elégedetlenséget a Zétényi-Takács-törvénnyel, s ehhez hasonló dolgokkal próbálják meg kanalizálni.- A TlB-közgyülésen történtek fényében kérdezem: gondolkodott azon, hogy hatat fordít a TIB-nek?- Ezt még nem döntöttem el, megvárom a további fejleményeket. A reményeim azonban megcsappantak. Szalay László
