Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)
1992-04-06 / 8236. szám
Népszabadság, 1992.ápr.1. % MÉG SOK KÉRDÉS MEGVÁLASZOLATLAN Az Eldorado nem kapja meg a gyárat Érdemi fordulat következett be a Pestvidéki Gépgyár eladásának ügyében. A Népszabadság megbízható forrásból úgy értesült, hogy a Reorg Rt. tegnap felmondta a gyárat megvásárolni szándékozó Eldorádó Alapítvánnyal február 28-án kötött szerződést. Az ok: az Eldorádó mind ez ideig nem fizette ki a vételárnak azt az 580 millió forintos részletét, amelyet a megállapodás értelmében március 9-ig kellett volna átutalnia a Reorg számlájára. A Pestvidéki Gépgyár eladásáról szóló első hír a Népszava március 5-ei számában látott napvilágot, ám a botrányban szereplő szervezetek előélete kicsit korábbra nyúlik vissza. A gépgyárat privatizáló Reorg Rt. a Pénzügyminisztérium szanáló szervezetének utódjaként, 1991. december 31-én kezdte meg működését. Legnagyobb részvényese (a kormány engedélyével) a Pénzügyminisztérium, rajta kívül négy kisebb vállalkozás és 17 magánszemély található a részvényesek között. Az rt. igazgatóságának elnöke, a szanáló szervezet korábbi vezetője, s egyben 300 ezer forinttal a legnagyobb magánrészvényes: dr. Rédei László. A gépgyárat megvásárló Eldorádó Alapítványt százezer forintnyi alaptőkével 1991. október 20-án jegyezték be, célja: „az egészséges életmódra nevelés támogatása”. Az alapítvá-’ nyi képviselő, Kassa György mellett az alapítók között szerepelnek olyan hírességek, mint Zalatnai Sarolta és Guczoghy György. (Folytatás a i^oldalon) (Folytatás az 1. oldalról) Az ügy kusza szálait a parlament honvédelmi bizottsága először március 11-ei nyílt ülésén próbálta kibogozni, ezt két zárt ülés követte. A legfontosabb kérdések:- nem veszélyezeteti-e az ország honvédelmi érdekeit a gépgyár eladása;- hogyan rendelkezik a szerződés a gyárral szomszédos tököli repülőtér használati jogáról;- honnan volt a százezerrel induló alapítványnak majd’ egymilliárdja az üzlet megkötéséhez;- vajon kik állnak valójában az akció hátterében, s mi a szerepe benne az érintett tárcáknak (HM, PM) és hivataloknak, illetve egyes magas beosztású személyiségeknek? A honvédelmi bizottság különbizottságot alakít az ügy kivizsgálására, a Honvédelmi és a Pénzügyminisztérium különkülön is vizsgálatot indít, miközben változatos találgatások és nyilatkozatok keringenek a sajtóban. Akadnak, akik a HM vezetői között dúló belharc jeleként értékelik a botrányt. Időközben egy állítólagos hadiipari holding létezéséről, vagy alakulásáról szóló hírek bukkannak fel, s vannak, akik a Világkiállításul hozzák összefüggésbe a történteket. Politikusok is megszólalnak: az MDF Monopoly-csoportjának nevében Balás István élesen támadja a honvédelmi és a pénzügyi tárca egyes vezetőit. Az Eldorádót képviselő Kassa György váltig bizonygatja: az üzlet korrekt, de nem hajlandó elárulni, honnan kapta az alapítvány a pénzt. Az utolsó hivatalos hír az ügyben: március 30-i közleményében a Honvédelmi Minisztérium leszögezi, hogy a gépgyár eladásáról nem tájékoztatták, s az üzem javító kapacitására a honvédségnek továbbra is szüksége van. F. K.-Zs. A.