Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)
1992-04-06 / 8236. szám
Magyar javaslat a kamionblokád feloldására — Nem tudni, szerepel-e a kormányfői találkozón Külügyminisztériumi jegyzék a görög követnek MH-információ A nézeteltérés még aktuálisabbá teszi Micotakisz görög miniszterelnök e héten esedékes budapesti tárgyalásait. A napirendre kerülő kérdések még egyeztetés alatt állnak, ezért nem lehet tudni, hogy a „kamionvita” kérdése szerepel-e közöttük — mondta a Magyar Hírlapnak László Balázs kormányszóvivő. Mindenesetre valószínű, hogy az aláírandó magyar-görög alapszerződés — utalással az Európai Közösségben érvényes normákra — ennek a kérdésnek is kihúzza a méregfogát. A görög blokád azonnali elhárítása érdekében mind a kormány, mind a közlekedési tárca mindent megtesz — mondta kérdésünkre a szaktárca szóvivője, Várhelyi András. Már azt is megígérték, hogy a blokád azonnali megszüntetése esetén 2000 adómentes engedélyt adnak át a görögöknek. A görög miniszterelnököt is értesítették erről tegnap délután két órakor, de még négy órakor semmi sem változott, a magyar kamionokat továbbra sem engedik át a határon. A szóvivő úgy véli, hogy ez nem mód-' szer, hogy kötünk egy megállapodást, s azt követően pedig új követelésekkel áll elő a görög fél. Február 6-án ugyanis az EK-bizottsággal létrejött a megállapodás, s ezt követően a görögök új igényekkel álltak elő. Az újabb blokádért így senki más, csak a görög kormány és a blokádszervezők a felelősek, a magyarok mindent megtettek a februári megállapodás szerint. A görög blokád miatt 14 hűtőkocsi és 24-26 ponyvás kamion vesztegel a határon — válaszolta érdeklődésünkre Szigligeti Gábor, a Hungarocamion illetékese. Elmondta, hogy a hűtőkocsikban fagyasztott hús és sajt van, amelyek korlátlan ideig is elállnak. így árukára valószínűleg nem lesz a vállalatnak, amit a biztosító térítene. Annál nagyobb kára származik viszont a cégnek a napi díj, az állásdíj és az üzemanyagköltség fizetése miatt, de az elmaradt haszon összege sem kevés. Csupán egy hűtőkocsi napi állásdíja 300-400 márka, de a ponyvás kocsiké is magas. S az itthon álló kamionok, amelyek Görögországba vagy Közel-Keletre indulnának sem tudnak menni, amiből ugyancsak jelentős kár származik. A januári görög blokád miatt 6 millió forint kára keletkezett a vállalatnak, amit senki sem térített meg.. • Folytatása a 3. oldalon • Folytatás az I. oldalról > A jelenlegi blokád okozta károk pontos összegét még nem tudják felmérni, majd csak akkor, ha vége lesz. A Hungarocamion a fuvarozók érdekvédelmi képviseletével együtt próbál lépéseket tenni, hogy kártérítést kapjanak. A vállalat a Görögországban veszteglő kamionosokat élelmiszerrel és pénzzel is támogatja. • V.l. MTI -------------------------------------------------------------------------Kedden délután a Külügyminisztériumba kérették Görögország budapesti nagykövetét és a tárca illetékese jegyzéket adott át neki — tájékoztatta a távirati irodát Herman János, a Külügyminisztérium szóvivője. A jegyzékben a magyar Külügyminisztérium tiltakozik a görögországi kamionblokád miatt. Nem tartja elfogadhatónak ilyen eszközök alkalmazását, és azt. hogy ez csupán a fuvarozók ügye. A magyar Külügyminisztérium nyomatékosan kéri, hogy a görög fél teremtsen olyan feltételeket a közúti fuvarozás terén, amelyek megfelelnek az európai normáknak. Magyar Hírlap, 1992.ápr.1.