Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)
1992-03-03 / 8213. (8214.) szám
Magyar Hírlap, 199^.. február ^8, „AHÍRSZENT,A VELEMENYSZABAD" Vitányi Iván Hatalom és kormányzás „...nincsenek messze azok a lépések, amelyek nem ellenfélnek, hanem ellenségnek tekintik az ellenzéket, félretolják abból a természetes hatalmi pozícióból, amely neki a népképviseleti demokráciákban kijár, ezzel szavazógéppé és végül cirkusszá jelentéktelenítve a parlamentet.” A két fogalmat ma is sokan egymás szinonimájaként használják, holott nem ugyanazt jelentik. Pontosabban: értelmük, jelentésük, egymáshoz való viszonyuk történelmileg változik, és ma éppen e változásban van a lényeg. Valaha — a középkor, majd a demokrácia előtti újkori abszolutizmusok világában — értelmetlenség lett volna a kettőt megkülönböztetni. A hatalom és a kormányzat ugyanazt jelentette. A fejedelemnek vagy a diktátornak teljhatalma volt. a kormányzat az ő fegyvereire támaszkodott, ő állította őket oda. emberei az ő szolgái voltak (szolga latinul miniszter). Ekkor azonban még ismeretlen vagy nagyon is gyenge volt a polgári társadalom. Egészen más rendszer érvényesül a polgári társadalomban. A hatalom itt lassan szőkébb térre szorul. és ugyanakkor kiszélesedik. Mellette önálló tényezőként megjelenik a kormányzat. A polgári állam — amelynek keretében az elkülönülés végbemegy — nem azonos a középkorival. A középkori állam külön testet alkotott a társadalom laza szervezetben élő tömegeivel szemben, hatalma feltétlen volt, de szűk körű. A polgári állam viszont elvben kiterjed az egész társadalomra, behatol annak vér- és idegrendszerébe, e célból a szakszerűség elve szerint létrehozza a hivatali szervezetet, hatalma sokkal szélesebb, de kevésbé feltétlen... Ez eredményezi a hatalom fogalmának átalakulását. i A régi hatalom csak kivételesen (véletlenszerűen, esetleg sorscsapás formájában) jelent meg a hétköznapi emberek hétköznapi életében, ám ha megjelent, szinte min- , dent megtehetett; addig a kormányzat mindenütt jelen van, de minden adott ponton csak keveset tehet. A hatalom maga tehát egy- ; ! részt kiterjedt, másrészt absztrahá- I i lódott vagy legalábbis elrejtőzött. Ideális és nyugalmi helyzetben úgy viselkedik, mint a pénzrendszerben az aranyalap, szükség van rá, hogy meglegyen, de csak kivételes esetben kell hozzányúlni. A fejlődés következő, magasabb foka a népképviseleti demokrácia, amelyben a hatalom legitimációja alakul át. Nem az Isten, nem a misztikus nép. nem, ami mindkettő mögött ott áll: a fegyverek ereje legitimálja, hanem a társadalom egészének akarata, mely legalább a néhány évenként meghatározott választásokon, de elv és cél szerint a lakosságnak a döntésekben való részvétele által a köz- ! tes időben is érvényesül. . Pontosan érzékelni kell tudnunk a hatalom kétféle koncepciója közötti különbséget. A régi típusú 1 hatalmat úgy kell felfognunk, mint a társadalom többi részétől elválasztott egységet, azoknak elkülönült csoportját, akik a hatalom eszközeivel rendelkeznek. Velük •szemben a hatalom nélküliek csol portja áll. (Őket nevezték klasszikusan népnek.) Az új típus szerint i a hatalom az egész társadalmat áthálózó erőtér, amelynek mindenki részese. A formálisan hatalom nélküliek is, ők olyan passzív tömeget alkotnak, amely tehetetlenségével nyomja az uralmon lévőket. Az első rendszerben nincs ellen( zék. csak ellenség, ha volna, üldöztetésnek lenne kitéve, mint ami a hatalmat veszélyezteti. A második rendszerben az ellenzék természetes része a hatalomnak, mint ahogy a civiltársadalom is az. A népképviseleti demokrácia plurális szerkezetében a kormányzat és az ellenzék egyaránt funkcionális része a hatalmi erőtérnek, mert erejükhöz képest egyaránt meghatározzák az események menetét, a fejlődést és végső soron a történelmet. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a régi típusú hatalom már nem létezik. Létezik, és néha, különös esetekben (például háború idején) a szokásosnál jobban előbukkan. De már más a helyzete és a szerepe: egyetlen funkciót tölt be egy sokfunkciós erőtérben. Ahol az erővonalak összesűrűsödnek, ott van az. amit ősidők óta hatalomnak nevezünk. De már nem létezik az erővonalak nélkül. A baj csak az, hogy a kétféle hatalom egymáshoz való viszonya történelmileg és földrajzilag nem azonos. Itt, Európa keletén és még messzebb, a „harmadik világban", nem épült fel az a polgári demok rácia, mely a hatalom erőterét va lóban széleskörűen ki tudta volrn terjeszteni. Itt a régi típusú hatalom sok formában élt tovább és született újjá: mint cárizmus és mint sztálinizmus, mint Osztrák-Magyar Monarchia és mint király nélküli királyság (á la Horthy), mint a két háború közötti nagy- és kisfasizmusok királlyal vagy néptribunból lett tiranusszal konzervatív vagy forradalmi, vallásos vagy vallástalan ideológiával. Egymással is szemben álltak, -mégis közös volt bennük a hatalom régi koncepciója, mely egy utófeudális-hitbizományos-kliens rétegre és egy pretoriánus gárdára támaszkodott. Hatalmuk gyökere a társadalmi viszonyok fejletlenséA szerző szociológus. az MSZP országgyűlési képviselője
