Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)

1992-03-03 / 8213. (8214.) szám

Magyar Hírlap, 1992. február 27. Pr Elek a konszenzus embere A Magyar Demokrata Fórum frakciójának eredetileg kilenc fős elnöksége az utóbbi hónapokban hét főre csökkent, ugyanis Balás Istvánt visszahívták, Szabó Iván pedig miniszter lett. Az elnökségi tagok mandátuma február 28-án járt volna le, ezért vált sürgetővé az új választás. Kedden késő este, a képviselőcsoport többségének rész­vételével nyolc tagot választottak. Kónya Imre elnök mandátuma ha­tározatlan időre szól, ezért őt nem kellett újraválasztani. A korábbi el­nökségből egyetlen tag esett ki. Körösi Imre, míg három új embert választottak, Elek Istvánt — a Li­berális Műhely tagját —, Kis Gyu­lát — a Programplatform képvise­lőjét — és Markó Istvánt. A leg­több szavazatot — 93 — Salamon László kapta. Megerősítették eddigi elnökségi tagságában Kulin Feren­cet, Csurka Istvánt, Grezsa Feren­cet és Perjés Gábort. Az elnökség új tagjait tegnap délelőtt Kónya Imre mutatta be a sajtó képviselőinek. Kijelentette, hogy ez a választás is bizonyította, hogy a nyolc tagú elnökségben hel­lyé van minden gondolatnak. 0 ugyan a határozottabb politika híve. ám meggyőződése, hogy a kompro­misszumokat kereső Elek is a pán programjának minél teljesebb meg­valósításán dolgozik. Alaptalannak nevezte, hogy újraállamosításra tö­rekednének. ez a hamis propaganda nem téveszthet meg senkit — mondta. Egy kérdésre válaszolva határozottan cáfolta, hogy neve szóba került volna, mint a belügy­miniszteri szék várományosa. Kije­lentette, hogy Boross Péter kiváló­an látja el munkáját, amit a közvé­lemény is elismer, és úgy véli, ő maga szintén megfelelően végzi vállalt feladatát, a frakció vezeté­sét. A politizáló közvélemény számá­ra meglepetést feltételezhetően az jelent, hogy a liberális nézeteit min­dig nyíltan vállaló és emiatt koráb­ban saját frakciójával és pártjával is összeütközésbe került Elek Istvánt beválasztották az elnökségbe. Mit jelezhet a frakciónak ez a döntése — kérdeztük Elek Istvántól. Kónya Imre úgy fogalmazott, hogy ezzel a választással kiegyen­súlyozottá vált a frakció vezetősé­ge. Ezt az értékelést elfogadja Elek is, annyi kiegészítéssel, hogy ez egyúttal elmozdulás afelé a politi­kai stílus felé. amit 6 képvise'í.Á többség úgy gondolta, hogy a veze­tőségen belül meg kell erősíteni ezt a szemléletet. Köztudomású róla. hogy mit képvisel — hangsúlyozta Elek —, tehát nem lehet véletlen képviselőtársai döntése. Nyomaté­­kosítja ezt, hogy nagyon sokan, 119-en vettek részt a szavazásban. Természetesen ezek után is ugyan­ez a frakció fog politizálni — mondta —. de azért a vezetőségnek is megvan a maga jelentősége. Be­folyásolhatja, hogy a képviselőcso­port milyen képet mutat magáról, milyen politikai stílussal jelenik meg a nyilvánosság előtt. Reméli — szögezte le —, hogy a vezetősé­gen belül határozottabban tudja majd képviselni azt. amit eddig egyszerű tagként tett. Elfogadja azt a jellemzést, hogy a konszenzus embere, ami egyébként köztudomá­sú róla a párton belül és az ellen­zékhez való viszonyában is. Egy ilyen néppártban, mint a Magyar Demokrata Fórum, ahová egészen különféle érdekkörökből, nagyon eltérő szocializációs háttérrel ér­keztek az emberek, igen nagy sze­repe van a mindennapi érdek- és nézetegyeztetésnek — jelentette ki Elek. Nem lehet jó és hatásos poli­tikát csinálni, ha nem veszik tudo­másul. hogy az MDF nagyon ta­golt, sokszínű párt, ahol minden ak­tuális kérdésben újra és újra meg kell teremteni az egységet. A napi politikai ügyekben folyó egyeztetések azt mutatják — vélte Elek —, hogy az MDF nyitott lehet * és lesz is az ellenzék irányában. Példának az oktatási törvényről, a szakszervezeti választások ügyében és a médiumok kérdéséről folyó egyeztetéseket említette. Reményt lát arra, hogy racionálisabban és megfontoltabban dolgozzanak. Senkinek nem szabad azt képzel­nie, hogy háborúban veszünk részt, praktikusan, pragmatikusan kell gondolkodni a politikai kérdésekről — hangsúlyozta Elek. Rendelke­zésre állnak azok a jogintézmé­nyek. amelyek lehetővé teszik, hogy a polgári demokratikus beren­dezkedés normálisan működhessen. Ebben a helyzetben éppen a legna­gyobb kormánypártnak érdeke, hogy ne maga gerjesszen konfliktu­sokat, hanem megpróbálja a szük­ségképpen előadódó nézetkülönb­ségeket kezelni, tompítani. Munká­jukat végül is^z fogja minősíteni, hogy a gyakorlati életben mit tud­, pák elérni — fejezte be Elek István ............. . • L László János

Next

/
Thumbnails
Contents