Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)

1992-03-31 / 8231. (8232.) szám

Magyar Hírlap, 1992.márc.26.

mányzati apparátus midenre kiterjedő hatásköre mellen nem lehet gyorsan privatizálni. A nagyvállalatok körében a privatizáció eddig a vállalatok mintegy egytizcdét érintette csak, miközben ugyanennyi idő alatt Kelet-Németorsgágban a nagyvállalatok több mint egyharmadát adták el.

Közel kétéves huzavona után az Antall-kormány most nyíltan eloszlat minden olyan illúziót, miszerint az állam gazdasági hatalmának leépítésére törekedne, s a vállalatok . visszaállamosítását, állami szuper- : holding létrehozását irányozza elő. E 1 törekvése az állam közvetlen gazdaságirányító szerepének és a közpénzek ezzel járó pazarlásának tartóssá válásával fenyeget. Egyidejűleg az Antall-kormány évekre elhalasztotta a kereskedelmi bankok privatizációját, és megerősíti az azokban fennálló állami részvénytöbbséget. E törekvések egyik nyilvánvaló célja a bankok és nagyvállalatok pénzeszközei feletti kormányzati ellenőrzés biztosítása.

6. A tulajdonviszonyokkal, a privatizációval, a gazdaság államtalanításával kapcsolatos bizonytalanság, a lehetségesnél lassúbb privatizáció és gazdasági szerkezetváltás azt jelenti, hogy a lehetségesnél lassabban bő- j vilinek a költségvetés forrásai. Ugyanakkor az Antall-kormány kétéves működése során adós maradt a költségvetés kiadási struktúrájának átalakításával.

Magyarországon a nemzeti termék kiemelkedően magas hányadát j központosítja a költségvetés, s a gazdasági rendszerváltásnak gyökeres változást kellett volna ebben jelentenie. Ehhez újra át kellett volna tekin- , teni az állam gazdasági és társadalmi í szerepvállalását, a kommunális ellá- * tás, az oktatás, kultúra, egészségügy ! finanszírozási módját, a lakásépítés és lakásgazdálkodás finanszírozását. Az Antall-kormány mindezekben a kérdésekben semmit sem tett, és így az államháztartás reformjától is visszariadt.

Elmaradt a kívánatos változás a költségvetés kiadási szerkezetében. Az Antall-kormány költségvetéseiben ugyanúgy az államigazgatási, belbiztonsági és védelmi kiadások élveznek elsőbbséget, mint ahogyan ezt az MSZMP kormányaitól megszoktuk. Az oktatás, egészségügy, kultúra, a helyi önkormányzatok támogatása pedig az állami költségvetés mostohagyereke maradt, tovább folyik az egészségügyi ellátás hanyatlása, az oktatás és kultúra mindinkább a magánerőforrások bevonásától függ.

7. Az elmúlt két év során tömegessé vált munkanélküliség nemcsak a társadalmat érte felkészületlenül, de a kormányt is. Fokozatosan kialakultak ugyan a foglalkoztatási politika intézményei, de az Antall-kormány a költségvetés feszültségeit a segélyezési időtartam megkurtításával próbálja áthidalni, ami ékesen bizonyítja szociális érzékenységének hiányát.

A rohamosan növekvő munkanélküliség és a rekordszintű infláció nyomán tömegesen szegényednek el azok, akik a hetvenes-nyolcvanas években elértek egy szerény jólétet, anyagi biztonságot. Nyugdíjasok százezrei küszködnek elemi megélhetési gondokkal. Az Antall-kormány semmiféle elképzelést nem tárt a társadalom elé a szociális feszültségek kezeléséről, és elhárított minden olyan kezdeményezést, amely a gazdasági átalakulás terheinek elosztásáról az érdekképviseletekkel kötendő megállapodás keretében teremtett volna társadalmi konszenzust. A munkanélküliségén és az inflációért nem az Antall-kormány felelős, azért azonban igen, hogy tétlenül nézi a szociális garanciák leépülését, a lakosság tömegeinek elszegényedését.

8. Az általános elszegényedés nem kerüli el a szellemi életet: az oktatást, a művelődést sem. E helyzetben mind nagyobb a szerepe a szellemi életben az örvendetesen szaporodó önálló társadalmi kezdeményezéseknek, de az állami finanszírozásról sem lehet lemondani. Az Antall-kormány alig-alig nyújt támogatást az önálló kezdeményezéseknek. a költségvetési finanszírozásból fakadó állami függőséggel pedig újra meg újra visszaél.

Az elmúlt két év során nem váltak valóra azok a remények, hogy a kommunista ideológiai dominancia felszámolását követően a különféle nézetek, ízlések, felfogások sokfélesége élhet egymás mellett az oktatásban és a kultúrában, és az állam tar- i tózkodik attól, hogy bármely irány- j zatot a maga hatalmi eszközeivel se- ; gítsen túlsúlyra. Ehelyett egyre erő- j sebb a kormányzati törekvés új ideo- i lógiai dominancia kialakítására a nemzeti és vallási értékek jegyében. Az Antall-kormány retorikájában, oktatás- és művelődéspolitikai lépéseiben minduntalan nemzetidegenként, hazafiatlanként kerülnek elutasításra a nyugatias, baloldali, liberális törekvések. Az Antall-kormány oktatási törvénytervezete vissza akarja hozni az oktatásba az elmúlt években háttérbe szorult tekintélyelvűséget és centralizmust. Az egyfajta ideológiai dominancia helyébe erőltetett másfajta dominancia érthetően okoz csalódást mindazoknak, akik az eszmék, ízlések, értékek Nyugatról ismert szabadságát várták a demokratikus átalakulástól.

9. A vallásszabadság, az állam és az egyházak elválasztása a reformkor óta célja a magyar progressziónak. A vallást üldöző, az egyházakat viszont szolgálatába állító kommunista rendszer összeomlása reményt adott arra, hogy kiteyesedik a vallás- és lelkiismereti szabadság, és végre függetlenné válhatnak az egyházak. Az Antall-kormány viszont elvetette az ellenzéki pártok kezdeményezéseit az egy házak gazdasági függetlenségének megteremtésére. A kormány politikája, a koalíciós parlamenti többség törvényhozási lépései ezzel szemben az állam és a történelmi egyházak összefonódásának újjáépítésére, az egyházak világi hatalmának visszahozatalára. befolyásuk politikai célú felhasználására irányulnak, visszatetszést keltve sok hívő állampolgárban is, és látványosan kerülnek szembe az állam világnézeti semlegességének a mai Európában nem vitatható elvével.

10. Az Antall-kormány sikerágazatnak vélt külpolitikájának csak egyik oldala a nyugati országokhoz és az Európai Közösséghez fűződő jó kapcsolat, a közös piaci társulás, melyek szorgalmazásában egyetértés uralkodik a parlamenti pártok között. Ugyanakkor nem javult, sőt sok tekintetben romlott a szomszéd országokhoz: Szerbiához, Romániához és Szlovákiához fűződő kapcsolat. Noha itt vitathatatlanul a szerb, román és szlovák oldalra hárul a felelősség nagy része, az Antall-kormány vezető tagjainak számos félreérthető és olykor félreérthetetlenül bizalom-