Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)

1992-03-25 / 8228. szám

.Magyar Hírlap, 1992.márc.21.

magyarul a holocaustról, amely Nyugaton már közkincs. De vannak-e konjunktúralovagjai az információhiányból fakadó téveszméknek?

— Igen, ezeket a téveszméket gyakran olvashatjuk jobboldali lapokban. A Hunnia és a Szent Korona esete roppant egyszerű: mindkettő szélsőjobboldali lap, amely kis példányszáma miatt nem jelent igazán komoly veszélyt. A sajnálatos inkább az. hogy az Új Magyarország és a Magyar Fórum vállalja ezeknek a lapoknak ha nem is a szellemiségét és a szerkesztői gárdáját. de a védelmét. Olykor Csurka István is előrántja kardját a „jobboldaliság" védelmében. Holott az európai jobboldaliságba nem fér bele a fajelmélet, a holocaust tagadása, a zsidóság elleni uszítás. Csurka persze a saját apját is mint turulistát reklámozza írásaiban, hallatlanul büszkén. Nos. Csurka iránti tisztelettel és jóindulattal is azt kell feltételeznem: fogalma sincs róla. mi volt a Turul. Dokumentumok, újságcikkek tömege segíthette volna ót annak felderítéséhez, hogy a Turul programja az antidemokratikus, antiliberális. antikapitalista, antiszemita tagadásban és gyűlölködésben nyilvánult meg csupán — és semmi másban. De ha már a feledékenység bajnokairól beszélünk, engem felháborít, hogy az MDF- nek egyes propagandistái felvállalják azt a Hunniát, amely tavaly április óta következetesen, szinte minden számában azt állítja, hogy holocaust nem volt. Hangsúlyozom: a teljes MDF-et nem kívánom azonosítani Kónya Imrével. Benedek Istvánnal, a publicistával, vagv Zétényi úrral, aki megbocsátást követel agg tömeggy ilkos náciknak, miközben a kommunista gyilkosok iránt már korántsem ilyen elnéző. A mai hatalmi elit nem azzal tesz szolgálatot a demokráciának, ha az antiszemita megnyilvánulásokat egyszerűen antibolsevista véleményként könyveli el. A tényeket nem volna szabad összemosni, a zsidóságot bizony nem volna szabad azonosítani Rákosival. Gerővel, az ÁVH egyes tisztjeivel. Egyes zsidók valóban óriási hibát követtek el azzal, hogy — részben, a megmenekülésért érzett hálától, részint valamiféle zsidó messianizmustól hajtva tevékenyen vettek részt Rákosiék uralmának megszilárdításában. Csakhogy arról sem kellene.megfeledkezni, hogy 1956- ban is tevékenyen vettek részt közülük sokan a felkelésben, s később a Kádár-rendszerrel szembeni ellenállásban.

— Vajon a közvélemény is azonosítja-e a zsidóságot a hibákat, bűnöket halmozó kommunista vezetőkkel, vagy a magyarországi antiszemitizmus csupán olyan mumus, amellyel szélsőséges cionisták rémisztgetik önmagukat és egymást ?

— A napokban lehetőségem volt zsidó vallási és világi vezetőkkel beszélgetni. Cionistákkal és nem cionistákkal egyaránt. Közös meggyőződésük volt, hogy félni inkább a magyarországi zsidóság teljes asszimilációjától kell, mint az antiszemitizmustól. Ez is bizonyítja. hogy ebben az országban, amely néhány évtizede még a zsidóság asszimilációjának szinte a mintaországa volt, a tömegek között ma sincs antiszemitizmus. Ha mégis létezik, akkor csupán egy szűk értelmiségi-beltenyészet elmebajaként. Abban sem hiszek, és ezt bátran le is írhatja, hogy Romhányi László vagy Kunszabó Ferenc meggyóződéses antiszemita lenne. Csak talán valakik egyszerűen jól megfizetik őket. Magyarán paradox módon én azt tartom reményt ébresztőnek, hogy a cionisták, a vallásos zsidók éppen az asszimilálódástól tartanak. A természetes, és nem az erőszakos asszimilálódástól. Fölösleges tehát Auschwitzot. a gettót és a sárga csillagot emlegetni, és a Parlamentben rendőrért kiáltani, ha egy kis példány számú, főleg külföldön terjesztett szennylapocskában ostoba cikkecskék jelennek meg, amelyeknek szerzőire magam csak úgy tekintek, mint különleges egzotikus gyomnövényre a magyar mezőn. Amely nem terjed, nem fertő. Nem tudom elképzelni, hogy Romhányi vagy Kunszabó ebben az országban valaha is a politikát komolyan formáló tény ezővé válik, és hogy a magyar tömegek bármikor is „vevők" lennének a Hunniára vagy a Szent Koronára. De növekszik a veszély, ha a magát jobbközépnek minősítő hatalmi elit nem határolja el magát a szélsőségesektől, ha a tankönyvekből kilúgozzák a holocaust tényeit, ha igyekeznek elhallgatni vagy szépíteni a múltat, ha az Új Magyarországban vagy a Magyar Fórumban kivont karddal védik meg a magyar közélet olyan őslényeit, mint Kunszabó és Romhányi. bizonygatva, hogy ők valójában nem dinoszauruszok, hanem házőrző kutyák.

— Mihez kezdjünk azokkal a

címkékkel, amelyeket állítólag zsidó értelmiségiek ragasztottak a magyarságra, és amelyekre azt írták: „utolsó csatlós”, „bűnös nép", „fasiszta nép" ? ,

— Bizonyosan előfordultak szélsőséges megnyilatkozások 1945-ben és azután. De ha már megbocsátást hirdetünk a kis és közepes meg a nagyobb nyilasoknak. értsük meg azokat a zsidókat is, akik 1945-ben hazatérvén nem találták idehaza szüleiket, rokonaikat! És nem azért nem találták, mert Amerikába vándoroltak, hanem mert elpusztultak! A szörny ű megaláztatások emléke, a védekezés ösztöne és sajnos olykor a bosszúvágy is sokakat késztetett arra, hogy fegyvert szerezzenek, hogy po7íciókatj?'ztosit.s.anak maguknak az erószakszervezetekben. az állami és a pártapparátusban. De túloznunk itt sem érdemes: az említett jelzős szerkezetek soha nem szerepeltek a tankönyvekben, a kommunista vezetők ezeket nyilvánosan sohasem használták sem Rákosi, sem Gerő, sem Révai nem tetézte bűneit azzal, hogy a magyarságot kollektiven tette volna felelőssé a zsidóság tragédiájáért. Tény viszont, hogy a kommunista pán. más politikai erőkkel együtt, határozottan tiltakozott a felvidéki magyarság kitelepítése ellen. tény. hogy Révai József a Szabad Nép hasábjain tiltakozott a szlovákiai magyarság kollektív büntetése ellen. A „bűnös nép", a „fasiszta nép" nem több, mint mítosz, amelyből az MDF egyes propagandistái igyekeznek politikai tőkét kovácsolni. Sajnos ezt a blöfföt. ezt a közönséges hazugságot még ma is sokan elhiszik... Magam mint földhözragadt történész várom a bizonyítékokat arra, hogy a magyarságot nyilvánosan bármely említett vezető kollektiven tette volna felelőssé. Ha nem kapnám meg ezeket, kénytelen lennék azt gondolni, hogy ezek a jelzős szerkezetek csupán egy nép-nemzetire lakkozott bűnbakképző mechanizmusnak a termékei.