Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)
1992-03-03 / 8213. szám
Népszava, 1992.febr.29 IS URCOK: Sárközi Tamás Nézd* Jól meg a magántőkének Bár Sárközy Tamásnál jobb partnert nehezen lehetne találni rá, ez itt mégsem egy párbeszédes formába csomagolt tudományos értekezés. Ám ha a BKE tanszékvezető egyetemi tanára, a jogtudományok doktora, aki írt már vagy 25 könyvet, az alábbiakban kifejtett laza gondolatokat nem is tekinti majd a jogi munkássága részének, az íródeák mégis joggal bízik abban, hogy sikerül közelebb hoznia olvasóihoz Sárközy Tamást, az embert. Az embert, aki KISZ-en kívüli létére az első szóra hajlandó volt 1961-ben két hetet önkéntes ifjúsági építőtáborban „bohóckodni"; aki 1989-ben nem tudott ellenállni a felkérésnek, hogy vállalja el a Magyar Jégkorongszövetség elnöki tisztét (igaz, a hokimeccseket a sörnél is jobban szereti); és aki 1987-ben a kormányhoz szegődött szakértőnek, mert kölcsönkérték. Másfél évre, Kulcsár Kálmán minisztersége alatt, miniszterhelyettesi beosztást is vállalt (elvégre belefért a három évbe), de nem tudta és nem is akarta hierarchikusan irányítani az ehhez hozzászokott apparátust; néhány külső szakértővel bezárkózott a szobájába, és próbált törvényeket csinálni. Büszke arra, hogy például a versenytörvényt szinte egy az egyben úgy fogadta el a szabadon választott parlament, ahogy ők előkészítették. Hogy ő lenne a társasági törvény atyja? Ez csak afféle újságírói túlzás, különben sem annyira szép a gyerek... Es ha már a túlzásokról beszélünk, a 25 könyvéből említésre méltónak négyet-ötöt, ha tart. Mindenekelőtt a jogi személyről írt munkáját, amely nevetségesen kis példányszámban jelent meg, a kutya sem olvasta, de azért egész jó. Első nagy könyve a hetvenes évek elején jött ki, az állami tulajdonról; ennek tudatosan jó bonyolult címet adott, nehogy ideológusok is kézbe vegyék, mert az állami tulajdon fogyatékosságait bátorkodott kimutatni benne. Hogy mondandója valamenynyire mégis szalonképes legyen, akkori - általa nagyon szeretett - főnöke, Eörsi Gyula a sittről frissen kijött öccsének közreműködésével vadonatúj ónémet „Marxidézeteket" építtetett bele, mert a legeretnekebb állítások is könnyebben átmennek a szűrön, ha „kiderül” róluk, hogy már a klasszikusok is megmondták. Lehet, hogy ez nem igazán tudományos módszer, de hát az új gondolatokat ebben a korban így kellett eladni. Legújabb könyvét - A privatizáció joga Magyarországon —, amely alcíme szerint indulat nélküli elmélkedés tényekről és lehetőségekről, körülbelül két hónap alatt írta meg, a témához képest könnyed, esszészerű stílusban, de az előző két év tapasztalataira támaszkodva. Azt mondja, különben sincsenek kárhoztatható indulatai, legföljebb, ha a meccsen nyomják a Fradit. Es, mint békés természetű, egészséges cinizmussal megáldott örök pártonkívüli, egyezséget ajánl: a jelenlegi kormányról vagy jót, vagy semmit. Hót akkor egészségedre! Miről beszélnél szívesebben, a jégkorongról, vagy a privatizációról? — Most jövök egy jégkorong-tanácskozásról, a privatizációról pedig ma már két előadást tartottam. Ezért legszívesebben egy harmadik témát választanék, a majd’ harminc évvel ezelőtti közös egyetemi élményeinket. Az akkori éveket ugyanis életem legszebb időszakaként tartom számon. Jó, volt néhány kellemetlenségem is, a jelenlegi divatnak megfelelően, azt mondhatnám, hogy politikai okokból. De talán inkább az volt a baj, hogy a mi kiß társaságunk eléggé sokat ivott... Ma is magam előtt látlak, amint elegáns parapléddal, állandó slepped kíséretében átvonulsz a Vén Diákba a második, de legkésőbb a harmadik óra után. „Tudni" lehetett, hogy törzsszurkolóként tartanak nyilván benneteket a különféle jégkorong-, foci- és vízilabdameccseken, hogy menő házibulikra jársz vagy csak úgy ki-kimaradozol éjszakára. Mi, kicsit gátlásos munkás- és parasztszármazásúak, benned láttuk megtestesülni A polgárt, de azt is látnunk kellett, hogy a vizsgákon szinte egyenrangú félként beszélsz a profeszszorral, kikezdhetetlen válaszokat adsz a kérdéseire, külföldi szaktekintélyekre és különböző jogi iskolákra hivatkozva. — A vizsgaidőszak, amikor napi 15—20 órát töltöttem intenzív tanulással, már nem a szemetek láttára zajlott. Szerencsére kicsi volt az alvásigényem, négy-öt óra vízszintesen nekem akkor bőségesen elegendőnek bizonyult; ebben áll a nagy titok. Hanem arra emlékszel-e, amikor'' odaálitál -elém, azt hiszeih,1 ákkor1' 'te' Voltál'“1 a KISZ-titkár az évfolyamon (mi tagadás — K. T.), és megkértél, jöjjek el építőtáborba, mert akkor a társaságom is eljön. Nekem jólesett, hogy valaki őszintén beszél velem, és A polgár a „csapatával” azon a nyáron két héten át ott virított a váci építőtáborban. Jól elhülyéskedtünk, a munka pedig egyáltalán nem esett nehezemre. bajom származott. Magyarországon nem szeretik, ha valaki sokat dolgozik. (Vicces, de amikor ösztöndíjjal Nyugatra kerültem, hamar kiderült: az én őrült munkamániám ott csak közepes szorgalomnak számít.) Bírod még a saját tempódat? — Most már, hogy benne vagyok a korban, kevesebbet járok az éjszakába. De azért nemcsak a közgázon, hanem a jogi karon is megtartom az óráimat, sok a külföldi felkérésem, és igyekszem minden megyében évente legalább egyszer előfordulni. Elég sok nagy céginek, külföldi - ügy védi iro- fiáknak * báhkoknak szakértek, tagja vagyok egy sor felügyelőbizottságnak, dolgoztam a Világbanknak, az Európai Közösségek Bizottságának. Azt hiszem, van bennem egy kicsit túlzott aktivitás, de arra azért végképp nem gondoltam volna, hogy a Népszavának nyilatkozom. A szakszervezetek lapjának ... Mintha valamilyen kifogásod lenne a szakszervezetek ellen. — Nem vagyok tag, tehát nem lehet kifogásom. Persze én mindig a másik, a vállalkozói oldalon voltam. De úgy látom, csak kikényszeríted, hogy a privatizációról beszéljek. Mindenki arról beszél, de győzd meg a kisembert, hogy a privatizáció jó is neki! — Miért, azt mondtam volna, hogy jó? Rövid távon, amit én három-négy évre teszek, csak növeli a megélhetési gondokat. Leegyszerűsítetten kifejezve: az átlagosnál energikusabbak és rugalmasabbak az eddiginél jobban érvényesülnek, a közepes képességű és szorgalj mú embereknek már rosszab- I bul fog menni, az ennél is j gyöngébbek, az idősebbek, J illetve a pechesek fjedig sajnos sokat fognak veszíteni. Mert a valóban erős szociális bédőháló kiépítéséhez szegények vagyunk. De vannak dolgok, amelyekkel szembe kell nézni. Például azzal, hogy az állami tulajdont egyszerűen nem lehet hatékonnyá tenni, s mi-
