Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)

1992-03-03 / 8213. szám

I Három éven belül kicserélik a magyar bankjegyeket MH-informáci6______________ Az utóbbi időben egyre többet hallani, hogy a forint bankjegyeket minőségi okok miatt a közeljövő­ben kicserélik. Van-e valami alapja a hímek? — kérdeztük Bódy Lász­lót, a Magyar Nemzeti Bank alel­­nökét. Mint elmondta, némi alapja van a feltételezésnek, mivel a hazai bankjegyek nyomásának techniká­ja valóban elavult. A Pénzjegy­nyomda gépei, technológiai felsze­reltsége egyelőre nem teszik lehe­tővé, hogy a hamisítások ellen kel­lőképpen védett bankjegyeket állít­sanak elő. Jelenleg úgynevezett nedves eljárással készül a forint, ami ma már elavultnak tekinthető. . A forint konvertibilissé tétele is f előtérbe helyezi azt az igényt, hogy több biztonsági eszközt építsenek a bankjegyekbe. Másrészt — hang­súlyozta az alelnök — a jelenlegi forinton a régi címer, a múltat idé­ző szimbólumok találhatók, ame­lyek szintén szükségessé teszik megújulását. Hazai pénzünk túl nagy méretű is, ami a nemzetközi pénzvilágban nem megszokott. Az USA-dollár, a német márka és az osztrák schilling is kisebb, igaz, hogy például a francia frank a na­gyobb pénzek közé számít. Ez utóbbiak azonban nehezebben ke­zelhetők, többek között például na­gyobb pénztárca is kell hozzájuk. Gazdasági okok miatt is a kisebb bankjegyeket tekintik célszerűnek, hiszen a nyomásnál hatalmas papír­­mennyiséget lehet megtakarítani. A magyar forint nemzetközi összehasonlításban is szépnek szá­mít, de az új technológiával való­színűleg változik külseje is. Töre­kedni fognak azonban arra, hogy esztétikai megjelenése töretlenül tetszetős legyen. Feltehetően a fo­rint papírjában és nagyságában is lesz némi változás. • Folytatása all, oldalon • Folytatás az I. oldalról S mindezt mintegy három éven belül szeretné az MNB elvégezni. Egyébként a fejlett piacgazdasá­gokban is mintegy 15-20 évente le­cserélik a pénzeket — lásd például most Németországban —, elsősor­ban biztonságtechnikai okokból. Ekkor újabb hamisítás elleni jeleket építenek be a pénzekbe. Érdekes módon az USA már mintegy 40 éve nem változtatott a dolláron, de ezt a pénzt hamisítják a leggyak­rabban is. Arról is keringenek hí­rek, hogy az új bankjegyek nyomá­sakor változtatnak annak nominál­értékén, vagyis egy-két nullát le­vágnak a pénzekből és az árakból, mint azt annak idején Franciaor­szágban is csinálták. Mint Bódy László elmondta, a közeljövőben ilyen lépést nem tervez az MNB. • K. M. | Magyar Hírlap, 1992.febr.29.

Next

/
Thumbnails
Contents