Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)
1992-03-18 / 8224. szám
A pártok más keretből kapnak A civiltársadalom számára nélkülözhetetlen pénz elosztásairól a társadalmi szervezetek költségvetési támogatását koordináló bizottság szakemberek bevonásával dönt. A parlamenti bizottság elnöke, Csépe Béla kereszténydemokrata politikus rögvest a beszélgetésünk kezdetén eloszlatja a vádakat: — Valóban a múlt évben is tagja voltam a bizottságnak, amely javaslatot készített a támogatás elosztására, az idén elnökké választottak. Az idén is a múlt évihez, hasonló elvek alapján írtuk ki a pályázatot, ezúttal azonban 400 millió forint helyett 420 millió forintos költségvetési támogatást kapnak a társadalmi szervezetek. De ez nem vethető össze a pártok támogatásával, hiszen a pártokat más keretből támogatja a költségvetés. Kár lenne hát szembeállítani a politikai pártokat és ezeket a szervezeteket. így én csupán arról tudok beszámolni, hogy az idén elosztható 420 millió forintot milyen elvek alapján osztjuk fel. A társadalmi szervezetek részére kiadott pályázati felhívás, melynek leadási határideje éppen holnap jár le, egyértelműen megfogalmazza: az elbírálásnál előnyben részesülnek azok a szervezetek, amelyek szociális, rehabilitációs, prevenciós, és egészségmegőrzési feladatok megoldását segítik elő. A támogatottak második fontos csoportjába az, ifjúsági és gyermekérdekeket képviselő szervezeteket soroltuk, a harmadikba pedig a természet- és környezetvédelmi, a felsoroltakon kívül a kulturális célokat végző szervezetek is kaphatnak még támogatást. Nem vehetnek részt viszont ezen a pályázaton politikai pártok, szervezetek és mozgalmak, a munkavállalói érdek-képviseleti szervezetek és szövetségek. Az állam szerepe az igazi öntevékeny társadalomban csökkenni fog, maguknak kell megteremteniük működésük pénzügyi feltételeit. Nem vehetnek részt továbbá a nemzeti és etnikai kisebbségek szervezetei, ugyancsak nincs lehetőség például olyan szervezetek támogatására, mint például a népfőiskolák.^ Mi a pénz, elosztásánál elsősorban azt nézzük, hogy társadalmilag milyen hasznos tevékenységet folytatnak. Kérjük a pályázóktól: csatolják a vagyoni helyzetükről szóló kimutatást, hogy lássuk: jogos-c a kérésük; az eddigi tevékenység rövid összefoglalását; mennyi a létszámuk; és a támogatást mire kívánják igénybe venni. S készülni kel arra is, hogy számot tudjanak adni a pénz felhasználásáról. Ez bizottságunk egyik feladata, a másik fontos dolgunk az, hogy előkészítsünk egy törvényjavaslatot, mert ezt a kérdést a törvényben kell szabályozni. — Sokan éppen a népfőiskolák kizárását vitatják. — Egyetértek azzal, hogy a népfőiskolái mozgalom igen fontos, de más csatornán kell keresni a pénzügyi támogatásukat, ők a közművelődési keretre pályázhatnak a hónap végéig. Idáig 200 pályázat érkezett be, de arra számítunk, hogy szakértőinknek április végéig 500-600 pályázatot kell elbírálniuk • Cs. N. L. Vas: alapítványok Jelenleg mintegy 120 alapítványt és 430 egyesületet tartanak nyilván Vas megyében, s számuk napról napra nő. Minden tekintetben az alapítványok élveznek előnyt. Közülük is elsősorban a kulturális alapítványok, amelyek között a leggyakoribb az az eset, amikor az iskola szülői munkaközössége jegyeztet be alapítványt De például Szentgotthárdon a diákok táboroztatására hoztak létre alapítvány. De elszaporodtak a különböző egészségügyi alapítványok is. Az egyesületek között a községi tűzoltóegyesületek rohamozták meg a bíróságot még abban az időben, amikor a tanácsoktól átvették a sportcgycsületeket. Szinte teljesen leállt az új sport egyesületek bejegyzése, leginkább csak a módosítások miatt fáradnak be a képviselők a bíróságra. • Graffiti I-C Magyar Hírlap, 1992.márc.13.