Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)
1992-03-18 / 8224. szám
Fennáll a tekintélyelvűség veszélye A civiltársadalom körébe tartozó szervezetek közül a népfőiskolái mozgalom újjászerveződése óta egy évtized telt el. Igaz, eleinte a hatalom nem nézte jó szemmel — időnként tiltotta — a mozgalom fejlődését. Mire volt elég , ?7rXóth Jánostól.x a Magyar Népfőiskolái Társaság főtitkárától. — A népfőiskolái mozgalom túljutott az eíső fejlődési szakaszán, és a helyi, elszórt kezdeményezések után ma már 200-250 településen rendszeresen szerveznek népfőiskolái estéket, fórumokat. Az 1088-ban hetven magánszemély kezdeményezésére alakult Magyar Népfőiskolái Társaságnak háromszáz, tagja van. köztük olyan, amelynek tevékenysége 36 falura terjed ki. A tanfolyamok napjainkban már több ezer polgár tevékenységét fogják át. Olyan szakaszhoz érkezett tehát a népfőiskolái mozgalom, ami állami támogatás nélkül nem fejlődhet tovább. Tavaly 33 millió forint támogatás jutott a népfőiskoláknak. Többször elhangzott már, hogy a költségek cgyharmadát .Ja^.jjl|,ijvr)>‘kr7)ijíslk}13öna(lá(,;|ő(Ön^'ftuányzatnak, harmadik harmadát pedig a polgárnak kellene magára vállalnia, mondván: ez a nyugati országokban is így van. Csakhogy az állami és önkormányzati támogatás valójában eléri a 75-80 százalékot is. — Nálunk viszont nemcsak az állam, hanem az önkormányzat és a polgár is szegény. — Ezért nem is lehet az. egyharmados elképzelést megvalósítani. További gondot okoz, hogy a jelenlegi elosztási mechanizmus miatt nem valósult meg az a függetlenség, aminek az állami és a civilszervezetek kapcsolatát jellemeznie kellene. Külföldön a pártok fenntartanak a népfőiskolákhoz hasonló szervezeteket. tanulmányi szövetségeket, hogy senki ne mondhassa: nem támogatják az önszerveződő kisközösségeket, ott ugyanis nem a hatalopir,,, hoz. fűződő viszony vetődik fel kérdésként. Addig nálunk az a jellemző, hogy a pártok — tömegbázisuk fogyatkozása miatt — rá akarnak telepedni a civilszervezetekre. A gondok másik forrása az, hogy nálunk a társadalmi szervezetek mindössze 420 millió forint támogatást kapnak, ugyanakkor a pártok kétszer ennyi pénzt kaptak a költségvetésből. Vagyis a pártok támogatása sokkal több pénzt emészt fel, mint az új politikai kultúra elősegítését szolgáló szervezetek, amelyekben a polgárok Egyesületalapítási láz Egyesiilctalapítási lázban ég Szabolcs- Szatmár-Bereg megye. Csupán Nyíregyházán több mint 200 társaságot, szövetséget, kört jegyeztettek be 1989 óta. Ezek többsége sport- és kulturális egyesület, de szép számmal található köztük vadásztársaság, iskolai baráti kör, és szaporodnak a polgárőri szervezetek is. Megállapítható, hogy egyesületbe tömörültek a bridzsclők. a lakásbérlők és lakástulajdonosok, vagy például a kotorék-, és egyéb vadászmunkakutyások. Mind kevesebb pénz. csordogál az amatőrművészeti csoportok fenntartására, ezért az együttesek egyesület alapításával próbálnak anyagi gondjaikon segíteni. A megyei táncsportszövetséget is a közelmúltban jegyeztették be. saját akaratuk szerint fogalmazzák meg céljaikat és érvényesítik érdekeiket. A civilszervezetek segítése azért is elengedhetetlen, mert ezek segítségével a pártok hosszabb távon nagyobb indirekt támogatást érhetnek cl. Az. autonóm i civil kisközösségek szerveződése olyan politikailag képzettebb réteg megjelenését segíti elő, amelyekért a pártoknak is vetélkedniük kell. — Mennyiben támasztják alá az ön által mondottakat az 1990-es választások? — Ezt egyértelműen bizonyítják a tények, hiszen azokon a településeket, amelyeken már a nyolcvanas években is működtek ezek a kisközösségek, és a népfőiskolák is működtek, ott ezek a szellemi műhelyek világosabbá tették a helyi társadalom hatalmi viszonyait. Ismereteink szerint ezeknek a közösségeknek a képviselői közül negyven polgármestert és számtalan képviselő-testületi tagot választottak. — Mindenekelőtt a demokráciafclfogás változására lenne szükség —folytatja —, Magyarországon ugyanis még nem dőlt el, hogy az állam erejét a polgárok szabad közösségének ereje vagy a polgároktól független állami mindenhatóság adja. A fejlődés még egy olyan a tekintélyelvűség irányába is elmozdulhat, arrii egy régi kényszerpályára is visszajuttathat bennünket. Nálunk a túlpolitizáltság valósággal elrabolta a civiltársadalom elitjét. Ezért is lenne mielőbb és minél több támogatásra szükség. hiszen a civilszervezetek a helyi társadalom alakításában óriási tartalékokkal rendelkeznek. Ehhez azonban arra is szükség lenne, hogy a politikai szervezetek vagy azok egyes körei ne csupán a jelenlegi instabilitásból kiindulva, ne a civilszervezetekben kívánják saját táborukat növelni, hanem hosszabb távra összpontosítsanak. • Cs. N. L. voso KJ O _1 u>-c O'.__J t • Ha. J. Magyar Hírlc