Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)

1992-03-18 / 8224. szám

Magyar Nemzet, 1992.márc.13.- A Magyar Szabadságharcosok Olaszországi Szövetsége kényszerű okoknál fogva, minden erejét az ENSZ-kihallgatásokra összpontosította. 1957. március 16-án Rómában, a Palazzo del Congressi épületében, az ENSZ ötös bizottsága a magyar

események kivizsgálásával foglalkozott - eleveníti fel kérésemre az eseményeket Pesterzsébet egykori nemzetőr főparancsnoka. - Kihallgatásra idéztek meg engem is, a Csepelen harcolt Búri Istvánnal és Várfalvy Lajossal, aki a pesterzsébeti forradal-mi tanács elnöke volt. Itt ismertük meg Povl Bang-Jensent, az ötös bizottság titkárát. Aztán még márciusban három névre szóló meghívót kaptunk Géniből - mondja, s elmeséli, ma is ereklyeként őrzi a Bang-Jensentől kapott angol szövegű táviratot.- A kihallgatásokra április 4-én került sor, a zsúfolásig telt nagy ülésteremben, ahol velünk szemben

„csak” 14 orosz delegátus ült. Hármunk részletes tanúvallomása egy teljes napot igénybe vett. Jómagam 3 és fél órás beszámolót tartottam. Mondandómat 85 pontban foglaltam össze. Egy füzetbe voltak ezek lejegyezve, de ezt sajnos később ellopták tőlem. Az ülés résztvevőinek nagy része - kivéve a szovjet blokk országainak megbízottait - olyan megértéssel és szimpátiával fogadták a vallomásunkat, hogy az szinte már elfogultságnak látszott. A szabad világ delegátusai nyíltan a magyar nép szabadságvágya mellett foglaltak állást. Amikor a magyar nép kínzásairól, deportálásáról, elhurcolásokról, tömeges gyilkolásokról beszéltem, már a sírás szorította el torkomat. Bang-Jensen mérsékletre figyelmeztetett, majd hogy pártatlanságát bizonyítsa, egy súlyosnak látszó megjegyzést tett: „Önök megszegték a nemzetközi Vörös-kereszt egyezményt, mert olyan szovjet katonákra is lőttek, akiknél nem volt fegyver." Megértettem a szándékos és célzatos megjegyzést, amely a Jutadombok harcosait sértette rajtam keresztül. Válaszom rövid és nagyon éles volt:„Kérem, önök úgy vizsgálják a magyar ügyet, mintha mi harcoltunk volna Moszk\’ában, és nem az oroszok Budapesten!"- Volt vagy ötszázegynéhány delegátus, a legtöbbjük tapsolt, többen utánam jöttek; a folyosón ismeretlen résztvevők szorongatták a kezem, nyálasra csókoltak, amikor egy nagy szál fekete hirtelen átölelt. A ceyloni delegátus volt, Mr. Gunewardene. Jelentőségteljesen csak annyit közölt: „Na, ezt jól megmondta. Gratulálok!” Fáradtan, de a kötelességteljesítés jóleső érzésével hagytuk el Genfet.- Milyen embernek ismerte meg Bang- Jensent?- Vérbeli diplomata volt, aki megszokta a szabadság gondolatát és természetesnek fogta fel azt. Szeretett volna a magyar ügyön segíteni. Nem rajta múlott, hogy nem sikerült.

Szovjet kémhálózatra bukkant

Telefonon hívtam fel London közeli házában Szász Bélát, a Minden kényszer nélkül című világsikerű könyv szerzőjét, aki - a Rajk-per túlélőjeként - 1957 elején kényszerült elhagyni az országot.- Becsben találkoztam Bang-Jensennel, aki előzetesen tájékozódott, mit tudok a dolgokról, s azután ajánlotta, engem is hallgasson ki a bizottság Genfben. A régi népszövetségi palota épületében került erre sor, s egy óra hosszat tartott. Bang-Jensen, akivel a beszélgetéseink során valamennyire összebarátkoztunk, meghívott ebédre az épület legfelső emeletére. S ekkor négyszemközt megkértem arra, ne hozza nyilvánosságra a kihallgatásokon részt vevő tanúk névsorát, mert rokonságuk, barátaik, bajtársaik körében esetleges megtorlásoktól lehet tartani Magyarországon, ahol már nagyban folytak az akasztások. S Bang-Jensen erre a szavát adta: soha nem adja ki a jegyzéket, titkos marad a zárt üléseken megszólaló tanúk kiléte. Aztán az történt, hogy Hammarskjöld, az ENSZ akkori főtitkára mégis követelte, adja át neki a tanúk névsorát. Viszont Bang-Jensen akkoriban egy szovjet kémhálózat nyomára 1 bukkant az ENSZ-ben. És ! attól tartott, ha bárkinek is kiadja kezéből az iratokat, a lista könnyűszerrel szovjet kezekbe kerülhet,

s tőlük tovább a vérszomjas magyar hatóságokhoz. Amiért megtagadta a lista kiadását, fegyelmit indítottak Bang-Jensen ellen.1958 őszén félre-állították, 59 tavaszán pedig kirúgták. Sokáig nem volt állásban, s mivel öt gyermeke volt, nem volt könnyű helyzetben.-Mit gondol, miért vállalta fel a magyar ügyet olyannyira, hogy még az életét is képes volt rááldozni?- Nem tudom, hogy a magyar ügy miatt halt-e meg, avagy valami más miatt végeztek vele. Bang-Jensennek két „bűne” lehetett szovjet szempontból: rájött arTa, hogy az ENSZ-ben szovjet kémszervezet működik, másrészt, hogy ebben a magyar ügyet vizsgáló bizottságban ő volt a titkár, aki rendíthetetlenül keresztülvitte akaratát, s nem hagyta magát megfélemlíteni senkitől.- Mit tud a halála körülményeiről?- Erről sok érdekes cikk jelent meg Amerikában, s megvallom, akartam ebből egy dokumentumfilmet is csinálni, de sajnos meghiúsult, mert a sok helyszín, utazás miatt túlságosan költséges vállalkozás lett vol-Q3

na. Pedig magánkutatásokat is végeztem. Azt tudtam meg, négy-öt hónap múltán Bang-Jensen a Vöröskeresztnél kapott állást, ami nem volt nagy jövedelemforrás, de úgy-ahogy el tudta belőle tartani a családját. Közben kínos körülmények közé került, de a ! feleségének adott egy levelet, amelyben kinyilvánította, olyan helyzet nem alakulhat ki, amelyben az öngyilkoságot választja. Miután már megkapta az állást, s már dolgozott, egyszer a Central parkban egy bokor mögött megtalálták a három napja eltűnt, borostás Bang-Jensen holttestét, s mellette egy revolvert. Fölmerült a kérdés: vajon az oroszok fogták-e el és vallatták, vagy pedig öngyilkos lett, mert nem bírta elviselni a reá nehezedő lelki terhet. Soha nem derült ki, hol volt három napig. Úgy sejtem, mind a két nagyhatalom titkosszolgálata érintve volt az ügyben. Tudomásom szerint amerikai felesége kérte az ENSZ-t, hogy férje holttestét egy magánorvossal megvizsgáltathassa, s erre nem adtak engedélyt. A holttestet elégették, s a hamvasztás után az urnát visszaküldték - anélkül, hogy az asszonynak szóltak volna - Koppenhágába.

A lengyel származású, 72 esztendős Jonczyk Vince Budapesten harcolta végig a forradalmat, november 4-e után Zuglóban szabadcsapatot szervezett, majd a megtorlás elől Bécsbe menekült december 3-án, hátrahagyva családját.- Először a CIA talált meg engem - mondja az évtizedek óta Dániában élő, halk szavú, törékeny, szemüveges férfi, akit távollétében halálra ítéltek, s aki Nagy Imréék temetése alkalmából tehette be ismét a lábát Magyarországra. - De mivel diverzáns cselekedetekbe szerettek volna bevonni, erre nem voltam hajlandó. Március elején az ENSZ ötös bizottsága is megérkezett Bécs-