Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)

1992-03-17 / 8223. szám

Meg kell mondanom Neked, engem is meglepett, amikor hírét vettem annak, hogy államtitkári rangban a miniszterelnök tanácsadója lenéi. A meglepetés oka az volt, hogy majd húsz éve ismerlek mint volt egyetemi oktatómat, mint amerikanistát és mint költőt Hadd fogalmazzak a közfelfogás szellemében: igazi finom, ezoterikus tevékenységek ezek. nem feltétlenül predesztinálnak a politizálásra. Ámde hogyan látod Te ezt a váltást, ha egváltalán annak érzékeled?

A váltás nem olyan hirtelen történt az életemben. mint ahogy megfogalmazod; és nem is teljes vagy visszavonhatatlan, de azt soha nem terveztem, hogy a politikában tisztségviselőként veszek majd egyszer részt. Mielőtt a politikusi előtörténetemről szólnék, hadd szögezzem le. hogy a „művész vagy politikus" dilemmát néhány huszadik századi esztéta és művész élezte ki. mégpedig olyan körülmények közt, ahol talán valóban nehezen volt a két szerep összeegyeztethető. erkölcsi vagy politikai okokból. A magyar Írók sokszázados részvétele a közéletben elcsépelt közhely, de jól bizonyítja a dilemma érvénytelenségét. Mivel pedig vannak olyanok, akik kultúránkat és politikánkat provinciálisnak szeretik feltüntetni - holott nem az -, hadd hivatkozzam külföldi példákra. Anélkül, hogy a magam költői rangját kívánnám fényesítem a nevekkel. Octavio Paztól André Malraux-ig sorolhatnám csak az elmúlt félszázadból azokat a költőket és írókat, akik politikai vagy diplomáciai pályát vállaltak. Auden a brit propagandahivutalnak dolgozott a világháború alatt. Lawrence Durrell hírszerző tiszt volt. Nem szólva a regiekről. Gondolj arra, hogy Shakespeare veszélyesen közei került az Esscx-féie összeesküvéshez, épphogy megúszta a megtorlást, és müvei hemzsegnek a politikai utalásoktól. Cervantes szintén kis híján az életével fizetett a politizálásért. Dante politikai emigráns volt. A nagy kínai költők, a klasszikus költők, akiket annyira szeretünk, mind császári tisztségviselők, politikusok voltak, legalábbis ötvenéves korukig. Tudod azt, hogy az egyik kedvenc költőm Charles Olson, és ő figyelmeztet arra, hogy honnan származik a politika szó: a poliszból, a városból - vagyis a helyi közösségre vonatkozik. Márpedig azt nem tudom elképzelni, hogy egy költőt a közösség ügyei, amelyben él, ne foglalkoztassanak. Ennek az ezoterikus költőnek Harry Truman miniszterséget ajánlott 1946-ban... Nem létezünk önmagunkban, ami nem jelenti azt, hogy az egyéniség fontosságának, a személyiség egyszeriségének ne volnánk tudatában.

Tehát lehet politizálni, műben és művön kívül - ha a történelmi pillanat alkalmas. A személyiségben ezek a dolgok egymás mellett - sőt egymásban - jól megférnek, s még ha a kategorizáló észnek nem is könnyű ezt összeraknia, a praktikum és a misztika, az mtroverzió és az extroverzió nem zárja ki egymást az élet egységében.

Kelet-Közép-Európában és Dél-Amerikában most mindenütt a demokratikus újrakezdés

Beszélgetés Kodolányi Gyulával

korszaka nyílik meg, és mindez olyan léptékű globális korszakváltás, ökológiai és technológiai kihívások és spirituális válság klímájában történik, ami követeli a gondolkodó emberek, az értelmiségiek és írók részvételét a politikában. Új gondolatokra és új magatartásformákra van szükség; a politika ruoncselekvései és a politika régi profijai sem hitellel, sem képzelettel nem rendelkeznek ehhez a történelmi kihíváshoz. Ezért látunk annyi értelmiségit az új latin-amerikai politikusok közt. Az októberi krakkói csúcstalálkozó diszebédjén megszámoltam: kilencen voltunk írók és műfordítók a harminc politikus közt. Azt hiszem, latinamenkai újságíró fel sem tenné a „miért" kérdését - a két régió közti különbségeket ismerve sem.

Ami a téma személyes oldalát illeti, én több mint húsz éven át folytattam tiltott politikai tevékenységet. Valamikor 1968 táján például

részt vettem a börtönből szabadult Bibó István új könyvének angolra fordításában, és létrehoztam azt a titkos találkozót, amelyen Bibó megismerkedett Bemard Cnck angol politológussal. Orwell életrajzírójával, aki utóbb előszót írt a Bibó-könyv elé. Majd kutató-ösztöndíjasként segítettem Őrieknek kiadó keresésében is Angliában és Amerikában. 1975 áprilisának elején féloldalas cikkem jelent meg - természetesen név nélkül - a londoni Financial Timesban az erdélyi magyarság helyzetéről, Kallós Zoltán letartóztatása kapcsán; hosszú csönd után ez a cikk nyitotta meg az angol nyelvű sajtóban az utat a témának, hiszen a Nyugat ekkor még dédelgetett illúziókat Ceausescu külpolitikai „hasznáról”. 1978 januárjában angolra fordítottam s a londoni Timeshoz és a New York Timeshoz juttattam el Király Károly híres levelét Ceausescuhoz, melynek Magyarországra csempészését Csoóri Sándor szervezte meg. Pacepa könyvének olvastán nem kis elégedettseggel tudtam meg, hogy micsoda dührohamot kapott a diktátor a levél megjelenté miatt. A iacsempeszést követte egy többhetes konspirációs akció annak érdekében, hogy a nyugati sajtót folyamatosan tájékoztathassuk Király Károly sorsáról, s igy óvjuk a nyílt megtorlástól. Ez bonyolult összjáték volt Csoóri Sándorral és erdélyi hírforrásaival, valamint nyugati barátaimmal (melynek legelején, hogy, hogy nem, megsüketítitek telefonjaink).

Ezeket a dolgokat, a Bibó Emlékkönyvben, meg az aláírás-akciókban való szereplést nem tekintettem politikai pálya nyitányának. Ezekben erkölcsi és szellemi szembenállásom nyilvánult meg, undorom és idegenségérzetem a rendszer iránt, amelyet mindig kisebbséginek és átmenetinek tartottam. Folyton vártam a történelmi pillanatot, amikor visszaáll a dolgok rendje. Ezen nem azt énem. hogy az, ami 1948 vagy 1945 előtt volt: hanem hogy helyreáll odakint is a társadalom, a magyar történelem bennünk rejtve élő normális folytonossága.

Teljesen logikusnak, sőt törvényszerűnek látszik, hogy a vátesz alkatú költők a helyzet megváltozásakor beáramlanak a politikába. A Te költészetedről - annak ellenére, hogy természetesen volt politikai töltése, mégis az a benyomás alakulhat ki. hogy hermedkus, elhúzódó, rejtőzködő természetű poézis ez.

Valóban, a költészetem forrása a misztikus életérzés, ezoterikus tanulmányokkal felerősítve. Ezt a versek nem fennen hordozzák, de aki én hozzájuk, az megtalálja bennük, és aki nem ért hozzájuk, az meg nyilván krém. Azonban ez a bizonyos „elhúzódás" részben éppen a magam által választott, illetve a rám mért társadalmi helyzetből is eredt.

Az ezoterikus és misztikus elemek fontosságát verseimben elismertem az előbb, de amint magad is célzol rá. a Noah Websterciklussal egy időben írtam. 1974-től kezdve, olyan prózaverseket is. amelyek politikai allegóriák voltak. Nem véletlen, hogy „A játékos" címűt például egyetlen lap sem vállalta közlésre; és az olyanok, mint a „Betekintés" és a „Színház az egész világ” 1986-ban a helyzetről szóltak, a Kádár-korszak lelki mélypontjáról. A költészet politikuma tehát rendkívül áttételes és szövevényes is lehet - de annál nagyobb gazdagságot kínál annak, aki érti. Ezt a vonulatot nem tartom mellékesnek a verseimben.

Fontos, hogy ezt említed, mert most különösen az igazságtétel kapcsán fellángoltak a viták arról, bogy milyen is volt ez az elmúlt rendszer, s hogy miként értékelhető az emberek ehhez való 'iszonya, az ebben való szerepvállalása. Tekintettel ana, hogy ez ügvben elég szélsőséges nézetekkel találkozhatunk, goodolom, nem lepoe meg, ha valaki azt állítaná, bogy már az is a rendszerrel való együttmúködésoek minősül, hogy Te egyetemen tanítottál és könyveid jelentek meg.