Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)
1992-03-12 / 8220. szám
Pesti Hírlap, 1992.márc.9. ÍO BORSODBAN IS NŐ A KDNP HÍVEINEK SZÁMA A higgadtak pártja ad a tisztességre SINKOVICS FERENC Borsod-Abaúj-Zemplén a KDNP legerősebb vára. A választások óta megháromszorozódott a párt taglétszáma, ma már körülbelül 2500 embert tömörítenék a kereszténydemokraták helyi szervezetei. Ha úgy tetszik, akkor Borsod ezzel az első a megyék közötti versenyben... — Vq/on o párt személyiségeinek vagy a KDNP ideológiájának szól-e a szimpátia? — kérdeztük Rusznák Miklóstól, a kereszténydemokraták Borsod megyei alelnökétól. — Nyilván nem titok, tudja, érzi mindenki, hogy a KDNP-t sok tekintetben egyszerűen képtelenség lenne más pártokhoz viszonyítani — magyarázta az al elnök. — A mi különlegességünk az, hogy a politikában is messzemenően ragaszkodunk a tisztességes elvekhez, noha ebben a világban sokkal ismertebb fogalom a praktika, mint az etika Feltehetően ez igen vonzóvá tette a pártot sokak szemében. Ne vegyék szerénytelenségnek, de ebben szerepe volt a KDNP választási jelöltjeinek, így többek között nekem is. Hajszállal maradtam le az országgyűlési képviselőségről, de még így is 6600 szavazatot sikerült itt ossz egyűjtenem. De ugyanezt tudom elmondani a helyhatósági választásokról is, ott persze már nem én voltam a „főszereplő”. Zemplénben, merthogy ez a párt igazi bázisa, 12 polgármesteri és 67 képviselői helyet szereztünk meg az önkormányzatokban. — - Nem arról van itt szó, hogy o hagyományosan vallásos vidéki lakosság inkább a . szelídnek, keresztényinek mutatkozó KDNP-re, mint mondjuk egy markánsabb, .politikusabb“ pártra szavazott? — Tulajdonképpen mi is sokat gondolkodtunk ezen, de nem erre a következtetésre jutottunk. Inkább az az igazság, hogy a KDNP-nek duplán meg kell verekednie mindenért, mert azért élnek velünk szemben bizonyos előítéletek is. Nagy divat volt a KDNP-t a „szentfazekak” és sekrestyések pártjának csúfolni — Ne haragudjon- de ebben a gazdasági helyzetben, a csökkenő életszínvonal mellett már csak sovány tőke lehet a .tisztességesség“ a következő választásokon... — Kizárólag ezzel nem lehet befutni. Szolgáljuk a kisembert, méghozzá a leggyakorlatiasabb módon. Próbáljuk életben tartani például a halódó számyközségeket, amelyektől még a kistelepülések elleni offenzívában elvették az iskolákat, az orvosi rendelőket, a művelődési házakat, de sok helyütt még a helyközi vasutat, buszjáratot is. Aztán: kedvezményes adókat, regionális vállalkozási irodákat, afféle inkubátorházakat sürgetünk, hogy segítsük a környék mezőgazdaságát, segítsük a környék vállalkozóit, akik peisze már nem a busás vagyonért, sokkal inkább a megélhetésért és a munkanélküliség ellen küzdenek. — Érdekes, hogy a KNDP a kisemberekért, a szociális juttatásokért folytatott harcban nem olyan hangos, mint az ellenzéki pártok egyikemásika. Márpedig 1994-ben, meglehet, szerepe lesz a hangerőnek is... — A higgadtságot nagyon fontos politikai erénynek tartjuk, higgye el, ez az egyik legkifizetődőbb dolog a politikában hosszú távon. A demagógia, minden pillanatnyi haszna ellenére köz- és önveszélyes dolog egy politikai párt részéről. A látványos eredményekhez valóban kevés a pénz — például az önkormányzatoknál —, de ettől, vagy talán éppen ezért, még emberségesebbek próbálnak lenni a KDNP polgármesterei Zemplénben. —Az igazán nagy választási adu az lehetne, ha a párt tenni tudna valamit a munkanélküliség ellen, ami országos ösz- 8zehasonlításban is igen-igen magas itt a megyében. — Igen jó külföldi kapcsolatokkal rendelkezünk, és ezt meg is próbáljuk kihasználni a munkanélküliség elleni harcban. Holland és svájci cégekkel folytatunk tárgyalásokat, próbáljuk őket idecsalogatni. Ez elsősorban az élelmiszer-ipart és a bortermelést állíthatná talpra újra a megyében, számos munkahelyet teremtve. Mindemellett próbáljuk meggyőzni az ; embereket, hogy ne várjanak minden segítséget az államtól, nem elég az, ha valaki rjmfc otthon sopánkodik azon, hogy elvesztette az állását. Tenni kell nek. is valamit a sorsáért,.ez a kezdeményezőkészség egyébként szervesen a párt ideológiájába tartozik. — Mindebből úgy tűnik, mintha a párt csak nevében lenne keresztény, mintha csak j ideológiájában ragaszkodna a magasztos elvekhez, de egyre inkább elszakadna a val- , Iáétól, az egyháztól... — Nem is álltunk olyan j közel az egyházhoz sohasem. | a KDNP nem vallási párt. .Az is természetes, hogy nem hagyhatjuk cserben az egyházat, még a legkeményebb csatákban sem. Emlékezetes eset volt a miskolci Herman Ottó Gimnázium ügye... Mint ismeretes, az egyház visszakövetelte magának az iskolát. A hírt meghallva, valamint egyes pártok zajos tiltakozására szinte az egesz tanári karban az a meggyőződés született, hogy most mindennek vége, őket kirúgják, tönkreteszik a gimnáziumot Ezzel szemben az igazság az, hogy kijelentettük: minden pedagógus a helyén maradhat, ez a világ legtermészetesebb dolga. Még csak , azt sem kértük, hogy tanítsák Isten létét. Mindössze az volt az óhajunk, hegy az Isten tagadásával ne lépjen katedrára egyetlen tanár sem.