Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)
1992-03-12 / 8220. szám
Magyar Hírlap, 1992.márc.9. £ A NAP INTERJÚJA Lőcsei Pállal A hatalomtól, a pártoktól független TIB-nek van jövője A TIB országos vezetősége az elmúlt héten szigorúan elítélte az Alkotmánybíróság döntését, amely szerint alkotmányellenes a Zétényi—Takács-féle elévülési törvény. A testület nemcsak a döntés helyességét kérdőjelezte meg, de az előző rezsim „praktikájának” minősítette magát az alkotmányt, a kétharmados törvényeket is. Lőcsei Pált, a TIB egyik alapító tagját a szervezet igazságtétellel kapcsolatos álláspontjáról, a TIB-et megosztó nézeteltérésekről, a hónapok óta tartó válságról kérdeztük. —A TIB országos Vezetőségének ülésén ön eredménytelenül állt ki az Alkotmánybíróság határozata mellett. Az egykori bűnök megtorlása iránt ilyen nagy az igény a szervezetben? — Az ülésen csak mint alapító tag, meghívott vendégként vettem részt, sosem voltam tisztségviselő a TIB-ben. A résztvevők körében nem tapasztaltam különösebben szenvedélyes azonosulást az előteijesztéssel, bár tiltakozásom sem talált támogatásra. Az országos vezetőség döntése nem meglepő, ha figyelembe vesszük azt az elkeseredést, ami a TIB tagjait már hosszú idő óta fűti. Két éve hallanak „tavaszi nagytakarításról”, Iustitia-tervről, az elévülési határidő meghosszabbításáról, miközben jogos anyagi kártalanítási igényük .a mai napig kielégítetlen. Sajnos sokan nem vették észre, hogy felülről némelyek a méltó anyagi jóvátétel pótlékának, és nem kiegészítésének szánták az elévülési törvényt. — A politikai üldözöttek kárpótlásának. ügye ön szerint miért maradt utoljára? — A magyarázat a koalíció jellegében, az MDF és a kisgazdapárt kapcsolatában található: a koalíciós tárgyalások során a parasztság és a földkérdés került az első helyre. Az agrárgazdaságban valaha is érdekelt százezreknek akarnak adni valamit, hogy az új rend és a kormány társadalmi bázisát szélesítsék. — Az igazságtétel, az anyagi kárpótlás késlekedése szerepet játszik a TIB hónapok óta tartó válságának kialakulásában? — A TIB válságának megértéséhez ismerni kell az előzményeket. A TIB létrehozatala elsősorban a Nagy Imre nevével jelzett reformellenzék néhány börtönviselt tagjának érdeme, jóllehet az úttörők között mások is voltak. 1988. június 5-én 37-en tettük közzé azt a felhívást, amely egyben a szervezet alapokmánya volt. A TIB akkor zártkörű, féllegális, értelmiségi jellegű tömörülés volt. Ez a zártság garanciája volt a szervezet politikai homogenitásának és hatékonyságának: első másfél évünk kifejezetten sikeres volt. Nagy Imre és az ’56os forradalom mártírjainak nyilvános temetését követően azonban százszámra kopogtattak a TIB ajtaján a népforradalom derékhadának tagjai: volt fegyveres harcosok, nemzetőrök, munkástanácsosok, forradalmi bizottsági tagok keresték velünk a kapcsolatot. Ettől kezdve új rétegek jelentek meg a szervezetben, amelyek életútja, sőt még ’56-os forradalmi élményei is különböztek az eddigi tagokéitól. Ezeknek a rétegeknek a vágyait, törekvéseit a vezetőség nem tudta megfelelően kifejezni, érvényesíteni. —Mi volt az alapvető különbség az alapító tagok és az új TIB-esek között? — Ugyanaz, mint 1956 első napjaiban a reformerek és a népforradalmárok között. A népforradalmárok sokkal radikálisabban álltak szemben a kommunista diktatúrával, mint a reformerek. A két irányzat a TIB-en belül sem tudott konfliktusok nélkül együttműködni. Az újonnan bekapcsolódó rétegek nem érezték megfelelőnek érdekeik védelmét, elkezdődött a szervezet differenciálódása. A gazdasági, társadalmi helyzet változásával, a fokozódó inflációval, a nyugdíjak vásárlóértékének csökkenésével a tagság anyagi életviszonyai is jelentősen romlottak. Ráadásul a több évtizedes egzisztenciális sérelmek jóvátételére várók itthon és külföldről, nap mint nap 1956 jelentőségének méltatását, a résztvevők magasztalását hallották, de eközben az Antall-kormány az utolsó helyre tette őket az anyagi kárpótlás tekintetében. —A kárpótlás elmaradásáról azonban a TIB-en belül kialakult irányzatok egyike sem tehet. — Az elnökség nem élt az érdekvédelem lehetséges harci formáival. A kárpótlási hivatal mellett működő társadalmi kollégiumból kiszorították a TIB tagjait, és a kemény tiltakozás ez ellen elmaradt. Amikor a miniszterelnök nyilvános ígéretet tett arra, hogy 1991 őszére elkészül az '56-osokat érintő kárpótlási törvényjavaslat, s az ígéret nem valósult meg, az erélyes fellépés, a nyilvános tiltakozás megint elmaradt. Úgy tűnt, hogy a vezetőséget az egzisztenciális érdek nem szorította annyira, és a pártja iránti elkötelezettségét némelyik vezető a TIB érdekei fölé helyezte, s ezért nem vállalta az éles érdek-képviseleti küzdelmet. — Lát-e kiutat ebből az elhúzódó válságból? — A TIB-mozgalmat megújítani csak a pártoktól valóban független vezetők képesek. Aki elkötelezettek a listán kapott mandátumuk következtében pártjuknak, azok j számára ezután is a hatalom megtartása . vagy megszerzése lesz a legfontosabb. A j mai, kiélezett belpolitikai helyzetben ko- í moly veszélyét látom annak, hogy a TIB nemkívánatos mértékben a hatalom befolyása alá kerül. Ezzel tulajdonképpeni elveszti a képességét, hogy eredeti hivatásának megfelelően hűséges gondozója legyen ’56 eszméjének, s ezeket az eszméket szembesítse a kormány mindenkori politikájával, ily módon a hatalom egyik társadalmi ellenőre legyen. A március 28-ai közgyűlésen megválasztandó vezetés nem tagadhatja meg a TIB négyéves történetének maradandó értékeit. A reformerek és forradalmárok szövetségét nemcsak az októberi napokban, nem is csupán a börtönök falai között alapozták meg. E szövetséget a mártírok vére szentelte meg. Nagy Imre éppen úgy a magyar nemzeti függetlenségért és a népképviseleti demokráciáért halt meg, mint Dudás József. Gimes Miklós és Szilágyi József ugyanazért áldozta föl az életét, mint Bárány János és Kosa Pál. Aki e szövetséget semmissé akarja tenni, az a magyar történelmet csonkítja meg, és lehetetlenné teszi a nemzeti egység kikovácsolását azokban a kérdésekben, ahol a részeket alá kell rendelni az egésznek. — Egy olyan országos vezetőségi állásfoglalás után is hisz a TIB megújulásában, amely kétségbe vonta az Alkotmánybíróság döntését, s amellyel önmaga sem értett egyet? — A katonai szekció eddigi érdek-képviseleti munkája, az ’56-os tagozat segélyező- és kulturális tevékenysége, a vidéki tagozatok izmosodása arra mutat, hogy a megújulásnak jelentős erőforrásai vannak. A kérdés az, hogy az ezekből meríthető energiákat politikai szélsőségek: izmusok és antiizmusok támogatására, avagy az önállóság megalapozására, a tagság érdekeinek erélyes és hatékony érvényesítésére fogják-e fordítani. Ez a március 28-ai országos tanácskozás vizsgakérdése. • Márványi Ágnes
