Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)
1992-03-02 / 8212. szám
Magyar Hírlap, 1992. február 26. Cs. Gyimesi Éva A törpeség átkai „Ha a romániai magyarság valóban érett arra, hogy társadalomként működőképes legyen, s csupán a jogai hiányoznak, akkor képes megnyilatkozni a maga tagoltságában, rétegzettségében. Részei, csoportjai meg tudják fogalmazni a maguk helyét és érdekeit a nagy egészben, s nemcsak definiálni, de érvényesíteni is tudják törekvéseiket. Mindehhez, úgy gondoltam, eddig csupán a szólásszabadság és a kellő nyilvánosság hiányzott...” I Újraolvastam Makkai Sándor kíméletlen írását arTÓl, hogy „nem lehet”. Nem lehet emberhez méltó az élete annak, akit kisebbségivé fokozott le a történelem. A kisebbségi lét — írja Makkai 1937-ben — elviselhetetlen. Akinek mazochista hajlamai vannak, annak a napi keserűsége mellé nyilván különösen jól jönnek egy ilyen tekintély lesújtó szentenciái. De én nem ezért vettem eló a cikket. S nem is azért, hogy egy hajdani vitát folytatva újabb ellenérvet keressek, miszerint, íme, lehet, íme, apáink és mi magunk is elviseltük, s mintegy kétmillióan vagyunk még — éló ellenérvek. Hanem azért, mert emlékeztem, bogy túl az önigazoláson, amelyre mindenki rászorul, aki Erdélyből eltávozott, vannak ott olyan indokok is, amikkel végre szembe kellene nézni nekünk, akik oly gyakran érdemnek hisszük, hogy még itt vagyunk. „A törpeség átkaidról ír benne Makkai püspök, a következőképpen: „Az a tény, hogy az illető országok közügyéiből a kisebbség kiszoríttatik, önmagában véve talán nem jelentene veszteséget, de ennek szükségszerű következménye lesz az, hogy a maga életének közügye elszűkül, sajáf belső társadalmában keletkeznek, önhibáján kívül, lekicsinyített szempontok és kicsinyes érdekellentétek. Az öszszeszorított élet fülledtségében az ítélkezési és értékelési szempontok lassan eltörpülnek.” A jogainkért folytatott küzdelmünkben szívesen hangoztatjuk: a romániai magyarság magáénak mondhat minden olyan ismérvet, amelyekkel egy önálló szerves egészként működő társadalom rendelkezik, csupán a méltó státust kell megszereznie, hogy társadalmi élete a maga teljességében kibontakozzék. Ámde vajon csak külső akadályai vannak az önállóságnak? Ismét Makkait idézem: „Ennek nemcsak külső akadályai vannak, hanem belsők is: a kisebbség lelkűidében lassan előálló kényszerű •fcrzulások és etezökülések:*’ -----Régóta figyelem a beszűkülés jeleit. A ’89-es fordulat után — a csalódások ellenére is — még bíztam abban: a nyilvánosság kitágulása segít, hogy a mindennapok nyomorúságai közepette egészséges maradjon, ami a legfontosabb: a szellem. A társadalom szellemi egészségét csakis a gondolatok szabad cseréje biztosíthatja: a különböző vélemények konstruktív ütköztetése, a vita, mely — ha a közvetlenül érintettek szempontjából olykor fájdalmas is — lehetőségd ad a közvélemény formálására, minél érdekeltebb együttgondolkodásra. Ha a romániai magyarság valóban érett arra, hogy társadalomként működőképes legyen, s csupán a jogai hiányoznak, akkor képes megnyilatkozni a maga tagoltságában, rétegzettségében. Részei, csoportjai meg tudják fogalmazni a maguk helyét és érdekeit a nagy egészben, s nemcsak definiálni, de érvényesíteni is tudják törekvéseiket. Mindehhez, úgy gondoltam, eddig csupán a szólásszabadság és a kellő nyilvánosság hiányzott, s vártam, hogy megszólaljon az eddig rejtőzködni kényszerült polifónia. Hiszen az érdek- és véleménykülönbségek a társadalmi élet velejárói, s nem az a baj, ha megfogalmazódnak, hanem ha képtelenség egyeztetni őket. E művelethez pedig adottak már a nyilvánosság különböző fórumai. Tagadhatatlan, hogy van nyilvánosság. Viszont nem működik. Ne- i tán a többség tiltja meg hatalmi f szóval, cenzúrával, fenyegetéssel, I hogy elmondjuk egymásnak, mi a j véleményünk, miben nem értünk egyet? Dehogy. A szólásszabadságot mi magunk korlátozzuk. Önerőből. A közérdekre hivatkozva. Kisajátítva a közérdeket. Akik a szólást, a véleményszabadságot, a vitákat tiltani próbálják, mindig a bűvös szóval élnek: i egy^g- „Veszélyben az Egység!” ; Azt ugyan nem mondja senki, 1 hogy „Vesszen a rész!”, de a jelszó \ rövid tartalma („Kuss!”) egyenértékű ezzel. Az Egységre hivatkozni mindig nagyon hatásos. Tessék csak figyelni: „Kedves atvámfiai. pénzünk Mines, intézményeink hatásköre csekély, a magyar munkanélküliek száma is nő, támadások pergőtüzében, ámokfutók veszej delmétől fenyegetve kérdem: nem 1 elég lelki megterhelés az, ami minj két kívülről ér? Szükséges-e a bel: ső viták közzététele, a családi szennyes kiteregetése, amikor az alsóneműnk már olyan rongyos, hogy nagymosás után, az udvari drótra kiteregetve, szégyelljük a szomszédoktól? Kérem, itt mindent el lehet mondani, lehet veszekedni, csatlakozhatunk más-más ideológiához, kereshetünk eltérő utakat magunk és közösségünk boldogulására, csupán egyre kérek mindenkit: házon belül!”
