Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)

1992-03-02 / 8212. szám

Magyar Nemzet, 1992. február 26.

^ Hűségmozgalom: svábok és magyarok

Önként vállalt sorsközösség

Az első szervezett antifasiszta ellenállási mozgalom, a Magyar Történelmi Emlékbizottság 1942. február közepén alakult meg Budapesten. Arról kevesen tudnak, hogy ezt három héttel megelőzte egy vidéki politikai esemény: 1942. január 25-én Bonyhádon, az Erdős Szálloda különtermében alakult meg az a politikai mozgalom, amely a,Hűség Istenhez, hűség a magyar hazához, hűség a népiséghez" jelszóval a magyarországi német ajkú lakosságot szellemi ellenállásra szólította fel a Volksbunddal szemben. A vezetők nyíltan végezték toborzó és szervező munkájukat. A héttagú elnökség - Perczel Béla, Bauer József, Gömbös Miklós, Krasznai István, Kunszt Henrik, Lehmann István és Tomka Gusztáv - a csatlakozókat igazolvánnyal és „Hűséggel a Hazához!” feliratú jelvénnyel látta el. A mozgalom az 1938-ban megalakult Volksbunddal szemben „az igazság és becsületesség válaszadása arra az aknamunkára, amely a hazai németség nagy tömegeit a magyar haza iránt tartozó hűségében nemcsak megingatta, hanem felelőtlen demagógiával belső ellenségévé tette” - jelentette ló Perczel Béla ebök. Néhány hónap múlva a Völgységben, Tobában, Baranyában már többezres, majd két év múlva az ország németlakta tájam 30 ezres tagsága len a Hűségmozgalomnak.

Anyagi támogatás nélkül, a szélsőjobboldal részéről piszkálódásnak és csúfolódásnak kitéve működön a szervezet; 1944-től üldözték is, s mbdennek ellenére képes volt országos politikai mozgalommá növekedni. A volksbundisták dühödten gúnyolták a mozgalom tagjait, árulóknak bélyegezték, majd öszvéreknek, piros-tarka marháknak, „hűhások"nak, cigányoknak, csetnikeknek, angoloknak, vörösöknek, bolsevikoknak, zsidóbérenceknek nevezték őket, a háborús események aktualitása szerint. A német megszállás és a nyilas uralom idején a hűségeseken bosszút álltak, ahogy tudtak (inzultálás, letartóztatás, SS-be kényszerítés, btemálás, koncentrációs tábor, sőt mártírhalál). A veszélyekre Perczel Béla a megalakuláskor előre figyelmeztette a tagságot: mozgatom

becsületes képviselői önkénl vállalják a sorsközösségnek minden megalázását, keresztjét, s a végén osztozni fognak a sorsvállalás felemelő dicsőségében is.” 1942 januárjában biztos volt a fasizmus összeomlásában. Ezt - sajnos - nem érhette meg: a komáromi Csillagerőd btemálótáborából szabadulva, útban hazafelé, 1945. április 7-én Győrben szívroham végzett elgyengült szervezetével.

Ami a német ajkú lakosság sorsát illetően 1945-ben bekövetkezett, arra sem ő, sem a Hűségmozgalom tagjai nem számítottak. A front átvonulása után, már január első napjaiban a Völgységből kétezer svábot vittek málenkij robotra válogatás nélkül, a politikai magatartást nem mérlegelve (60 százalék voksbundista, 23 százalék úgynevezett semleges, 17 százalék hűséges). Áprilismájusban a földreformmal és a lakosságcserével együtt járó vagyonelkobzások és internálások sem kímélték a völgységi hűségeseket; közülük többen megjárták a lengyeli intemálótábprt: „Nem tenni különpség volkspuntos és matyar sváb között, etyformán nézni ránk, háborús bűnösökre” - panaszolja az egyik érintett.

1945 nyarának végén „a fasiszta németek kitelepítésének végrehajtása” tárgyában kiadott kormányrendelet alapján megkezdődött a névsorok összeállítása. A kolektív bűnösség alapján ekkor sem tettek különbséget a volksbundisták, semlegesek és hűségesek között, hanem „sváb lázadásról”, azaz valamennyi sváb érdemtelenné válásáról ítélkeztek. A decemberi rendelet nyomán 1946-bán megindult a kitelepítés: „Hiápa lenni hűségesek a haza, utyanúty rakni vonat, mint a pundos, vinni Németország... Rosszul tudni fiam, hoty a sváp csinálni min> den rossz, ti pedik mindig jók... Teknap azért lenni kutyák, mert érezni a matyar, ma azért zavarni el küszöp, mert tartani német. Vékül mik vatyunk? Vaduló kutya? Erre felelni valaki." (Tamás Menyhért: Mérlege* idő) • ■ —

1945 áprilisában érkeztek haza a börtönből, illetve az intemálótáborból a Hűségmozgalom elnökségének tagjai: Bauer apát és Lehmann doktor. Napokon belül, április 29-én elindították a belügyminiszternek az első memorandumot, amelyben kifejtették: jenkinek sem bűne, sem erénye, minek, kinek született. Elítéljük ezért a faji, társadalmi és osztálygyűlöletet?' Hangsúlyozták az elmúlt években a magyar kormány felelősségét: „hintapolitikája folytán helytelen taktikából még lovat adott a pángermán agitáció alá”. A beadványban kérték a bűnösök és bűntelenek szétválasztását, mert „a pesti magyar munkások épp úgy gyártották a hadianyagot, mint szállította a terményeket a gazdatársadalom”.

A második, 1945. május 23-án kelt memorandum célja: „Teljes védelemben részesítsük azokat, akik

nehéz és súlyos időben, amikor a született magyarság egy részének a tisztánlátását is elhomályosította a germán propaganda, vállalták a nyílt, kockázatos, szenvedésekkel teli harcot.” És most „szomorúan kell tapasztalni, hogy éppen Tolna megyében, ahonnan a mozgalom elindult, egyes tagjaink kétségbeejtő helyzetbe jutottak - a vezetők és alapítók ar^ cát pedig a szégyen pírja borítja el”.

Az 1945. október 16-i, immár harmadik emlékiratban részletesen Összegezték a Hűséggel a Hazához! mozgalom 1942-44. évi tevékenységét: „Mi voltunk a magyar szellemi élet partizánjai a nagy német törekvésekkel szemben. Amit sem újságok meg nem írtak, sem a politikusok el nem mondtak, azt mi a Hűségmozgalom kultúrdélutánjain mind elmondottuk, és nyíltan rámulattunk a féktelen lelki és területi irredentára.- Mozgalmunk nemcsak •Volksbund- és németelienes/a dolgok természetéből kifolyólag antifasiszta is volt”.

E memorandumokra sem akkor, *em az elmúlt 45 év során nem érkezett válasz. Sőt! A hazai marxista történetírók - kevés kivételtől elte- kintve - többnyire elmarasztalják a