Hungarian Press Survey, 1992. február (8200-8211. szám)

1992-02-25 / 8208. szám

Magyar Hírlap, 1992.febr.21

ír

A Pápai Református Kollégium

második élete

„Fantasztikus munka iskolát teremteni a semmiből. Képzeld el, hogy visszakaptunk hét üres termet, és felvettünk 130 gyereket Még az iskolapadok is adományból érkeztek. Szemléltetőeszközünk alig van, ugyanakkor tegnap égetőkemencét kaptunk egy Hollandiában élő öregdiáktól. Ez már a második égetőkemence, de székünk még nincs elég. Legfeljebb agyagból égetünk m^jd néhányat” Részlet egy pápai tanár leveléből

A református kollégiumot négyszer próbálták elvenni Pápától. Három alkalommal — 1804, 1839, 1892 — más városba akarták telepíteni. Ezeket a kísérleteket a helyiek nagy harcok árán meghiúsították. 1952-ben a megszüntetéséről született döntés. Ezt végrehajtották. A visszaállítás tervezgetése tulajdonképpen már abban az évben megkezdődött. A történelmi körülményeket ismerve — minden reális alap nélkül. 1988-ban az öregdiákok alapítványt hoztak létre: gyűjtötték az anyagi alapokat, s közben azon tanakodtak, mi módon lehetne visszaállítani a kollégiumot A rendszerváltozással a politikai akadály elhárult Az összes többi azonban maradt. Az ősi épületben jó színvonalú állami gimnázium működik. Kimenni nem tud, más hely nincs a városban. A református gimnázium jussát senki sem vitatja. A négyszáz éves múlt eléggé meggyőző. Nem is lehetne semmi erkölcsi aggály, ha a rablótól kéne visszavenni az eltulajdonított javakat. Csakhogy a Petőfi Gimnázium, a benne tanító tanárok, az odajáró diákok teljesen vétlenek.

A csökönyös öregdiákok munkájának eredményeképpen az új, Fidesz-többségű pápai képviselő-testület első témája a kollégium ügye volt Az első terv az volt, hogy a református gimnázium vegye át a Petőfit tanárostól, diákostól, s vigye tovább az osztályokat. Egy névtáblacsere az egész. A többség azonban az újrakezdés, az alulról való építkezés mellett döntött: induljon meg 1991 szeptemberében az iskola három első osztállyal a Jókai utcai épület első emeletén. A Petőfi pedig kevesebb első osztályt indít. Jövőre újabb emeletet kap vissza a református gimnázium, s így szűkösen még mindketten elférnek. Hogy azután mi lesz, senki sem tudja. Lesz két felnőtt gimnázium és egy kinőtt épület

i ^azgatóval,

egy kicsi előszobaszerű irodában beszélgetünk, ahol rajtunk kívül jelenleg még négy tanár, három gyerek és két szülő tartózkodik. Azaz nemcsak tartózkodik: telefonál, tárgyal, kérdez és felel. A termékeny nyüzsgés állapotának mondanám, ha hallanám az igazgató úr szavait. Szerencsére becsöngetnek.

— így élünk egyelőre, borzasztó szűkösen, s ilyen körülmények közön kell napi 16-18 levelet diktálnom hivatalos szerveknek, szülőknek s az iskola sorsáról érdeklődő, segíteni akaró, külföldön élő öregdiákoknak. De nem panaszkodom, tudtuk, mit vállalunk.

— Azt hallottam a városban, hogy üresen kapták vissza a termeket, s külföldről kaptak leselejtezett padokat.

— Ez pletyka. Az átadás a megegyezés szerint történt: a teljes berendezéssel együtt. Egyedüli nehézség, hogy ezen az emeleten éppen nincs szertár. Valóban elárasztottak bennünket használt, ám igen jó minőségű holland és német padokkal. Ezekkel azonban csak kiegészítettük a padsorokat, mert 44-es létszámú, nagy osztályokkal indultunk.

— Lehet eredményesen tanítani ekkora tömeget?

— Lehetőségünk van az osztályok bontására. Többnyire huszonkettes osztályokban folyik az oktatás, sőt az angolt és a németet tizenegyfős csoportokban tanítjuk. Az első osztályok tantárgyai ugyanis nem veszik igénybe egy-egy tanár teljes óraterhelését A kötelező óraszámból megmaradó órákat pedig kollégiumi felügyelettel töltik ki a tanárok, így mindenkit teljes óraszámban tudunk foglalkoztami. A munka teljes embert és állandó készenlétet követel, emellett másodállást, maszekolást nem vállalhat senki.

— Igazgató úr, rossz körülmények közön kevés pénzért sokat kell dolgozni. Ez nem valami vonzó perspektíva. Hogyan toborozták a tftnqrakaVMd mondott nekik, nifa jöjjenek?

— Először mindig a nehézségeket soroltam fel. Hogy az egy munkaórára eső bér az államinak csak fele. Hogy nincsenek kész tantervek, nincsenek járt utak, nekünk kell kidolgoznunk az itteni élet szervezeti szabályait is. Ez nemcsak nehéz, fölemelő is. Minden pápai öregdiák vágyát nekünk kell megvalósítanunk: hogy a nagy hírű iskola ismét a régi fényében ragyogjon — a régi helyén.

— De hát mivel lehet a régi szellemet, hírnevet föltámasztani? Az iskola negyven éve halott. Akik itt tanítottak, már nem élnek, akik itt végeztek, lassan mind nyugdíjasok. Egy emeleten összezsúfolva 130 gyerek, szertár nincs, tornaterem nincs, a pénz kevés...

— Az iskola szelleme nem a falakban lakozik, hanem a falak közt dolgozók lelkében. A régi dicsőség és a hagyomány ereje segít bennünket, de az intézmény vonzását nekünk itt és most kell megteremtenünk. Hogy szívesen jöjjenek a gyerekek, és majd szívesen gondoljanak az itt töltött évekre. Nagy öröm, hogy egyre többen jelentkeznek. j

— A tanároknál mi volt a pályázati követelmény? Azt beszélték, , hogy mindenkitől nyelvtudást köve- ' teltek, és csak református tanárok , jöhettek. {

— Valóban szárnyra kaptak ilyen híresztelések, de egy szó sem igaz belőlük. A felekezeti hovatartozás nem szempont sem a tanároknál, sem a tanulóknál. A tanároknál azt néztük elsősorban, van-e pedagógiai ars poeticájuk. Eléggé csodálatosnak tartják-e a pályát ahhoz, hogy a gyér javadalmazás, sanyarú körülmények ellenére hozzánk szegődjenek. A félszáz jelentkezőből azt a tizennyolcat vettük föl, akiken éreztük, hogy történelmet akarnak csinálni. Nem csalatkoztam bennük.

—Meddig elég a lelkesedés, az elhivatottság? Ezeknek p tanárak, nak nemcsak iskolát kell teremte-