Hungarian Press Survey, 1992. február (8200-8211. szám)

1992-02-18 / 8204. szám

Magyar Hírlap, 1992.febr.14.

23

Részletek Orbán Viktornak a Fidesz pécsi kongresszusán elmondott beszédéből "A populista politika élesen szemben áll a liberalizmussal

„Az MDF semmiféle korhadt, régi világot nem kíván visszahozni, az MDF a történeti kontinuitás alapján valóban helyre akarja állítani azokat az értékeket, értékrendet, amit a magyar történelem folyamatosságában egyrészt egy náci megszállás, másrészt pedig egy kommunista diktatúra derékba tört” — mondta Antall József miniszterelnök, pártelnök kedden este a rádió Ráadás című műsorában, Orbán Viktornak a Fidesz pécsi kongresszusán elhangzott kijelentésére reagálva, miszerint az MDF egy olyan elkorhadt, régi világot képvisel, ami soha többé nem fog visszatérni Magyarországra, s hogy az MDF megadta magát egv populista szárnynak. Antall József kijelentette: „a Magyar Demokrata Fórumnak és, meggyőződésem, a koalíciónak az igazi politikai ereje, magja, centruma (...) korszerű, a huszadik század végének megfelelő modern, demokratikus társadalmi, gazdasági és politikai rendszer mellett elkötelezett. Szó sincs arról, hogy a Magyar Demokrata Fórumon belül a populizmus uralkodott volna el, ennek a fogalomnak az alkalmazása egyáltalán nem használható a demokrata fórumnak az egészére, de még egy nagyobbik felére sem.” Tekintettel arra, hogy Orbán Viktor idézett kijelentései nagy visszhangot váltottak ki a Nagykörúton innen és túl, s élesen vitatják és támadják a legnagyobb kormányzó pártban, most nagyobb részleteket adunk közre beszédéből, amelyből eddig csak töredékek láttak napvilágot.

Egy hete még azt gondoltam — kezdte előadását a kongresszuson Orbán Viktor —, hogy beszédemet így fogom kezdem: ma van 635 napja, hogy hivatalába lépett az Antall József vezette MDF-kormány. Az elmúlt hét alatt fontos változások álltak be a Fidesz politikai helyzetében. A kormánykoalíció pártjai — élükön a Magyar Demokrata Fórummal — nyílt háborút hirdettek meg a Fidesz ellen. Egyre több jel mutat arra, hogy politikai ellenfeleink ugyanolyan kíméletlenül, ugyanolyan gusztustalan eszközökkel indítanak ellenünk offenzívát, mint tették azt korábban az SZDSZ ellen. Amire a közvélemény már csak úgy emlékszik, mint „az apák és fiúk” hadműveletre.

Különösen szembeötlő volt az az összehangolt akció, amelyet egy fasisztagyanús folyóirat ürügyén indítottak meg a Fidesz emberi-jogi felfogása s a területért felelős embeijogi bizottsági elnök, Fodor Gábor ellen. Hasonló támadások indultak vidéki városokban parlamenti és önkormányzati képviselőink ellen, például Pápán Kövér Lászlót választva ki célpontul.

Tévednek azok, akik úgy gondolják, hogy a Fidesz ezeken a pontokon sebezhető. Hiába számítanak arra, hogy egy-egy kiszemelt áldozattal kell megküzdeniük, mindig a Fidesz

egészével fognak szembekerülni. Mert mi teljes súlyainkkal megvédjíik azokat a politikusainkat — mindegy, hogy parlamenti képviselők vagy helyi aktivisták —, akiket Fidesz-program vállalása miatt ér személyes támadás.

Tulajdonképpen akár a Fidesz politikájának elismerését is kiolvashatjuk abból a vehemens dühből, amelylyel szembefordultak velünk a kormánypárti urak. Ez hízelgő ugyan, de a legkevésbé sem hiányzott nekünk.

Mi mindig ellenálltunk annak, hogy azon az alapon vegyük fel a harcot, hogy egyik oldalon vannak a tiszták, másik oldalon a gonoszok, hogy az egyik oldalon állnak a hazafiak, a másikon meg a hazaárulók.

Mi továbbra sem fogunk engedni annak a csábításnak, hogy ellenfeleinket végső soron ne partnereknek, versenytársaknak, hanem kiiktatandó ellenségnek tekintsük. De az előttünk álló időszakban különösen nehéz lesz tartani magunkat. Kónya úr, a gyűlö-Ilet karmestere beintett; és nekünk nagyon vigyáznunk kell, hogy ne hagyjuk magunkat provokálni.

Továbbra is kerülni fogjuk, hogy beleugorjunk azokba a lövészárkokba, amelyet ellenfeleink ástak számunkra. Ha ellenfeleink az országnak károkat okozó politikát folytat' nak, azt megmondjuk ugyan, de nem

nevezzük őket nemzetellenesnek, a haza árulóinak. Ha volt funkcionáriusokat alkalmaznak vagy hagynak meg állásaikban, nem nevezzük őket kommunistabérenc átmentőknek.

Nekem az a meggyőződésem, hogy minden esélyünk megvan arra, hogy ne veszítsük el a fejünket. Mert eddig — bármilyen támadások értek is bennünket — egy pillanatra sem feledkeztünk meg arról a tényről, hogy nem egészen két esztendő alatt sikerült megvernünk egy alkotmányos demokrácia alapjait. És ezután is mindig azt tartjuk szem előtt, hogy ma már olyan alkotmányos biztosítékai vannak a parlamentáris demokráciának, amelyek lehetetlenné teszik, hogy valamelyik politikai erő megpróbálja felszámolni a szabad választásokon nyugvó politikai váltógazdálkodást, miközben úgy tesz, mintha tiszteletben tartaná az alkotmányi.

Nincs okunk félelemre még akkor sem, ha az állampolgárok számottevő része nincs valami nagy véleménnyel arról, ami a parlamentben folyik, és sokan nyilatkoznak úgy, hogy nem törődnek a pártokkal, nem érdekli őket a politika, és nem vesznek részt az időközi választásokon. A parlamenttel szembeni elégedetlenség nem jelenti azt, hogy valamifajta tekintélyuralomra, erős emberre, a nemzet újabb apukájára várnának,