Hungarian Press Survey, 1992. február (8200-8211. szám)
1992-02-18 / 8204. szám
Magyar Nemzet, 1992.febr.13. ß A Fidesz vádol, a HM cáfolja '■ ■ Rejtett bevételekből milliárdok A Honvédelmi Minisztériumban történt pénzügyi visszaélésekről és Für Lajos alkalmasságáról beszélt a Fidesz szerdai sajtótájékoztatóján Wachster Tamás. Az általa már korábban elmondottakat az Állami Számvevőszék múlt héten lezárult vizsgálata is alátámasztotta. A fideszes honatya először akkor fogott gyanút, amikor az 1990. évi költségvetési beszámoló alapján a HM 8,8 milliárd forintos bevételt teljesített, s ez a haszon tisztázatlan eredetű volt. A pénzügyi visszaélésekre egy leléri számla biztosított hátteret, amelynek segítségével homályos tranzakciókat hajtottak végre. A számla 1988. márciusától 1990. augusztus 1-ig élt. Ezidő alatt a HM sorozatosan elrejtett bevételeket a költségvetés elől, s bizonyos haditechnikai eszközök reexportálásával, a Pénzügyminisztériummal való együttműködéssel és elővásárlásokkal milliárdokat halmoztak fel. Waschler Tamás levéllel bizonyította. hogy Für Lajos minisztersége alatt is történtek visszaélések. 1990 novemberében Janza Károly vezérőrnagy, a védelemgazdasági főosztály vezetője jelentős összegű pénzösszeg elrejtésére és 1991-re történő átmentésére tett javaslatot a korábbi években alkalmazott „pénzügyi technikák" segítségével Für Lajos mindettől elhatárolta magát, ezért a fideszes honatya szerint elképzelhető, hogy Für Lajos jóhiszeműen járt el, és nem tudta, mit ír alá, de elképzelhető az is, hogy tudtával történt a maradványpénz elrejtése. Az ügyben a politikai és az esetleges büntetőjogi felelősséget is tisztázni kell. Egyébként Janza Károly - érdemei elismerése mellett - azóta új munkakörijén dolgozik a hadseregben. A munkanélküliek száma kormány által prognosztizált 530-580 ezernél jóval több lesz - mondta ezek után Mádi László. A munkanélküliek száma a csődtörvény, az agrármunkanélküliség és a pályakezdők elhelyezkedési gondjai miatt ugrásszerűen meg fog növekedni. A kormánynak ennek ellenére nincs stratégiája a probléma kezelésére, s az „aluitámegatotlság” miatt 15-20 milliárd forintos költségvetési hiányra lehet számítani. A kárpótlási jegyek életjáradékra válthatóságát az érintettek „arculcsapásaként" értékelte a képviselő. (sümegi) * A Fidesz sajtótájékoztatóján elhangzottakkal kapcsolatban Turján Sándor, a HM helyettes államtitkára az alábbiakról tájékoztatta az MTI munkatársát „A szabálytalan költségvetési felhasználásokra példaként felhozott esetek kivétel nélk&l a korábbi kormány időszakához kötődnek, a tárca jelenlegi vezetői egy esetben sem járultak hozzá Wachsler képviselő úr által kifogásolt eljárások és módszerek alkalmazásához! A sajtótájékoztatón bemutatott, az Állami Számvevőszék vizsgálati jegyzőkönyvének „ . mellékletében szerepelt Janza Károly vezérőrnagy aláírásával készült feljegyzés nyomán elhangzott megállapítások minden alapot nélkülöznek. Janza Károly vezérőrnagy, aki jelenleg is a Honvédelmi Mifiisztériumban dolgozik, ezzel kapcsolatban a következőket mondta el: „Az előterjesztést testületi ülésen tárgyaltuk meg, ahol a honvédelmi miniszter elzárkózott mindennemű olyan pénzügyi technikai megoldás alkalmazása elől, amely bármiféle szabálytalanságot. inkorrekt megoldást alkalmazott volna. Az általam előterjesztett feljegyzést, ennek figyelembe vételével tárgyaltuk meg, s a végső döntés is ennek szellemében született." Turján Sándor befejezésképpen elmondta, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálatának végleges jegyzőkönyvét január végén kapta meg a Honvédelmi Minisztérium. Mindenképpen megnyugtató, hogy a vizsgálati megállapítások szerint korrupció, anyagi visszaélés a Honvédelmi Minisztériumban nem történt.