Hungarian Press Survey, 1992. február (8200-8211. szám)
1992-02-18 / 8204. szám
Magyar Hírlap, 1992.febr.14. Á2^ srr IT Belügyi együttműködési megállapodás Lengyelországgal és Ukrajnával Még tisztázatlan, hogy Ukrajna függetlenné válásával miként változnak az utazás szabályai — jelentette ki lapunk kérdésére Körinek László, a Belügyminisztérium rendészeti hivatalának elnöke a Boross Péter Lengyelországban és Ukrajnában folytatott tárgyalásairól tartott tegnapi sajtótájékoztatón. így még arról sem tudott nyilatkozni, hogy a határátlépés egyszerűsítésére, vagy esetleg vízumkényszer bevezetésére kell-e számítanunk. A magyar Belügyminisztérium felépítése olyannyira eltér az ukrán szervezetétől — hangsúlyozta Körinek —, hogy emiatt is további szakértői egyeztetésekre van szükség, például a két ország határőrségei között. Egyebek mellett napirendre kell tűzni az új határátkelők létesítésének kérdését, s tárgyalni kell arról az ukrán elképzelésről, amely szerint egész Kárpátaljára kiterjesztenék a kishatárforgalmi egyezmény hatályát. További kérdésünkre a rendészeti hivatal elnöke kijelentette: a magyar fél szerződéstervezetet juttatott el Kijevbe, amelyben, számítva a migráció újabb hullámaira, a kitoloncolás kérdését kívánják szabályozni. Ennek részleteiről azonban — miután a hivatalos ukrán álláspont még nem ismert — nem beszélt. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Varsóban és a Kijevben folytatott tárgyalások célja főként olyan együttműködési megállapodások aláírása volt, amelyek lehetővé teszik az egyes országok rendőrségei közötti szorosabb együttműködést, elsősorban a terrorizmus, a szervezett bűnözés, a fegyver- és kábítószer-csempészet, valamint a pénzhamisítás miatt folytatott nyomozásokban. Ilyen megállapodást a magyar Belügyminisztérium eddig 13 országgal kötött, s hamarosan Bulgáriával és Szlovéniával ír majd alá, de folynak az egyeztetések Romániával is. Pintér Sándor országos főkapitány elmondta: Kijevben néhány konkrét bűncselekmény kapcsán máris kicserélték információikat. A belügyi delegáció politikai jellegű tárgyalásokat is folytatott; Boross Pétert fogadta a lengyel miniszterelnök és a szejm marsallja, valamint az ukrán parlament elnökhelyettese és a kormány első miniszterelnök-helyettese is. •L. K.