Hungarian Press Survey, 1991. november (8147-8149. szám)

1991-11-05 / 8148. szám

Népszabadság, 1991.okt.30

Amint az az adatokból is kitűnik, a jogosultak csupán 15%-a, míg a nem jogosultak csupán 4°,0-a nyilatkozott úgy, hogy jól ismeri a törvény meghatározó jelentőségű jogintézményeit. Ezzel szemben a megkérdezettek majdnem fele állította, hogy nagyjából ismeri a főbb szabályokat, és 28, illetve 39°/0-a minősítette magát olyannak, mint aki hallott valamit a szóban forgó szabályokról. Csak minden hetedik megkérdezett (14 és 16%) állította önmagáról azt, hogy egyáltalán nem ismeri a kárpótlási törvény fundamentális jelentőségű szabályait. Mindez rendkívül figyelemre méltó, hiszen az adatokból egyértelműen az derül ki, hogy a jogosultak és a nem jogosultak nagyjából i: hasonló arányban informáltak a kárpótlási törvényről. >Kötaté*unk fontos kérdése volt az is, hogy a lakosság egyetért-e a kárpótlási törvény kibocsátásával vagy sem.

Protestáló középnemzedék

Az adatok tanúsága szerint a jogosultak kevesebb mint egyharmada, illetőleg a nem jogosultak mintegy egyötöde ért teljesen egyet a kárpótlási törvény kibocsátásával. Ehhez képest a „relatív többség” (36 és 44%) csak részben ért egyet ezzel a jogalkotói lépéssel. Nem jelentéktelen azonban azoknak az aránya sem, akik egyáltalán nem értenek egyet a törvény kibocsátásával.

Ha a részletesebb adatokat nézzük, úgy kiderül, hogy a teljesen egyetértők legnagyobb arányban a 60 felettiek, míg a csak részben egyetértők a legfiatalabbak közül kerültek ki. Ezzel szemben a „protestálók” legnagyobb számban a középnemzedékek képviselői. Az is érdekes, hogy a törvény kibocsátásával teljes mértékben azonosulók között legnagyobb arányban a segéd- és betanított munkások, valamint a kormánypártokkal szimpatizálók voltak. Ezzel szemben a törvény hatályba léptetését elvetők többsége a legalább középiskolai végzettséggel rendelkezők, az irodai és vezető állású munkavállalók, a legmagasabb jövedelműek, valamint az ellenzéki pártokhoz tartozók közül került ki.

A felmérésben részt vevő kutatók lényeges problémakörnek tartották azt is, hogy a magyar lakosság milyen politikai alapállásból közelít a kárpótlási törvényhez, miként viszonyul ahhoz a „politikai üzenethez”, amely kétségtelenül meghatározta a törvény megalkotásának valamennyi fázisát, így a parlamenti vitákat is.

Első a földvásárlás

E politikai jellegű problémakörnél már eléggé megoszlott a hazai lakosság véleménye. A megkérdezett jogosultak 32, illetve a nem jogosultak mindössze 20%-a azzal a véleménynyel értett egyet, miszerint a kárpótlási törvény végre igazságot szolgáltat azoknak a százezreknek, akiket az államosítás törvénytelenül megfosztott vagyonuktól. A megkérdezettek 22, illetőleg 34%-a úgy látta, hogy jogos ugyan a kárpótlás, de az ország jelenlegi anyagi helyzetére való tekintettel célszerűbb lett volna csupán az erkölcsi kártalanítást törvénybe iktatni.

Ugyancsak a vélemények erős megoszlását mutatja az is, hogy a jogosultak 35%-a, valamint a nem jogosultak 36%-a szerint a kárpótlási törvénnyel nem oldunk meg semmit, csak a régi igazságtalanságokat újakkal váltjuk fel, ráadásul azoknak kell fizetniük, akiknek se a múltban, se ma nincsen tulajdonuk.

Ez az utóbbi, főként a középnemzedékek által, és eléggé jelentős arányban képviselt két álláspont végső soron arra vall, hogy bár nyilvánvalóan sokan magának a kárpótlásnak a mértékével és körével nem értenek egyet, s ezért tartják a jelenlegi jogi konstrukciót igazságtalannak, a magyar lakosság „derékhada” igen fejlett szociális érzékenységgel és nemzeti felelősségérzettel rendelkezik. Azaz történelmi szempontból nagy általánosságban egyetért a pártállami diktatúra idején, tömeges mértékben elkövetett törvénytelenségek anyagi jellegű orvoslásával, de még saját közvetlen követelései érvényesítésénél is fontosabbnak tartja az ország

pénzügyi stabilitásának fenntartását, a tulajdonnal sohasem rendelkezőkkel való szolidaritás vállalását! (Lásd az „ide szavazó” jogosultak feltűnően nagy arányát!)

Ez utóbbi megállapításunkat igazolják azok a kutatási adatok is, amelyek szerint maguknak a jogosultaknak a többsége sem tart igényt kárpótlásra. (Bár természetesen ebbe az is belejátszhat, hogy sokan eleve nem értenek egyet anyagi kártalanításuk ilyetén törvényi megoldásával, illetve tartanak az eljárási bonyodalmaktól!)

A kutatást lezáró kérdéseink annak felmérésére vonatkoztak, hogy a jogosultak mit szeretnének kárpótlási jegyükkel kezdeni, illetőleg mi a véleményük a kárpótlási jegy „értékmegtartó erejéről”. A „hasznosítási tervek” vonatkozásában a megkérdezettek a következő fontossági sorrendben szeretnék felhasználni kárpótlási jegyüket: földvásárlás, életjáradékra váltás, eladás, bérlakásvásárlás, üzlet- vagy műhelyvásárlás, végül tőzsdézés. (Megjegyzendő, hogy a válaszadók majdnem fele egyelőre nem döntötte el, hogy mire fogja felhasználni kárpótlási jegyét!)

A befektetés reménye

A megkérdezettek többsége úgy nyilatkozott, hogy megfelelő kamat vagy egyéb járadék ellenében hajlandó lenne valamilyen banknál vagy befektetőtársaságnál elhelyezni kárpótlási jegyét. Ezzel szemben erősen megoszlottak a vélemények annál a kérdésnél, miszerint a kárpótlási jegy milyen mértékben lesz képes megtartani értékét az elkövetkezendő években.

Az erre vonatkozó adataink szerint a jogosultak 15 és a nem jogosultak 18%-a szerint ügyes befektetés esetén nemcsak hogy megtartja az értékét, hanem még keresni is lehet rajta. Ennél sokkal többen

— jelesül a jogosultak 26, illetve a nem jogosultak 29%-a

— úgy gondolják, hogy jó befektetés esetén remény van arra, hogy a kárpótlási értékpapír megtartja a névértékét. A relatív többség, azaz a jogosultak 37, illetőleg a nem jogosultak 35%-a ennél is peszszimistább: szerintük a kárpótlási jegy eleve csak a felét vagy a negyedét fogja érni a ráírt névértéknek.

(FER&NCZY EUROPRESS)