Hungarian Press Survey, 1991. november (8147-8149. szám)

1991-11-05 / 8148. szám

Magyar Hírlap, 1991.okt.29.

szeret, megszólalt a műsorban. (Mondjuk Horn vagy Pozsgay.) Olyan levelet is olvastam, amely szerint a rádió SZDSZ-bérencségét bizonyítja, hogy egy bizonyos napon egy bizonyos • híradás Demszky főpolgármester nyilatkozatával kezdődött. Talán bizony ez volt a legfontosabb hír? — háborgott a kedves hallgató. Lesújtva közlöm: előfordulhat, hogy ez volt. Tegyük fel, hogy ezek gyermekbetegségek. Csak félek, himlőhely marad utánuk.

Teljesen értelmetlen a lapoktól 1 számonkémi, ha világnézetileg, politikailag elkötelezettek. Még értelmetlenebb ezt megvető hangsúllyal vagy leleplezés gyanánt tálalni. Ezért alapult félreértésen az Új Magyarország sorozata, amely a Kónya-tanulmány sajtóbeli feldolgozását a BBC-irányelvek szerint bírálta. A lapok nem kötelesek pártatlanok lenni, viszont van sokféle lap. Megint más dolog a tisztesség, a hamisítás és szándékos félremagyarázás elkerülése, a tények és a vélemény különválasztása. Ekörül távolról sincs minden rendben. Nem megnyugtatásként, csak tényként közlöm: az évszázadok óta működő demokráciákban sem oldották ezt meg, a viták fel-felújulnak. És nem vigasz, de igaz, hogy a nyugati világ bulvárlapjai sokkal durvábbak, sokkal csúnyább módszereket és stílust alkalmaznak, mint ami a magyar sajtóban előfordul. A nálunk bulvárlapnak számító Kurír vagy Mai Nap cikkei filozófiai tanulmányok a londoni Sun cikkeihez képest, pedig azt veszik napi 4 millió példányban, sokkal többen, mint az összes komoly napilapot együttesen.

Tovább megyek: itthon és nyugaton egyaránt rengeteg olyan dologgal találkozom a sajtóban, amely kifejezetten taszít. Csakhogy meg kell tanulni elviselni a nem tetsző dolgokat, ezek a demokrácia elkerülhetetlen kellemetlenségei. Bizonyos jogi szabályozás és szakmai etikai ellenőrzés szükséges, de nem elég. „Igazi” megoldást csak a cenzúra, a hatósági sajtóellenőrzés, a szerkesztők állami és pártkinevezése jelentene. Ezt már eljátszottuk. Ráadásul, bármily tragikomikus, az ilyen szuperellenőrzött sajtót is piszkálódónak, ellenségesnek tekintették, és minden baj, közhangulatromlás okaként bélyegezték meg évtizedek óta, Bethlen Istvántól és Göm- | bős Gyulától Rákosi Mátyásig, j Kolozsváry-Brocsa Mihálytól Be- i recz Jánosig és Bányász Rezsőig. ] Szóval még úgy sem megy...

Az is fogalomzavarra utal, amikor etikai kifogásokat emelnek például a Kónya-tanulmány közlése t vagy pártok, szervezetek, akár egy-1 házak belső ügyeinek tárgyalása ellen. A demokratikus sajtó a világon mindenütt felhasznál bizalmas információkat és dokumentumokat — a körülményekhez képest per- j sze ügyelve arra, hogy ezek igazak legyenek —, mert akinek titka van, azt neki kell megőriznie és nem a sajtónak. (Emlékezzünk a híres amerikai bírósági ítéletre a Pentagon-dokumentumokról: a kormány vesztett, a papírok megjelenhettek!) A sajtó ugyanis igenis része a politikai hatalom fölötti társadalmi kontrollnak — persze nem az újságírók pár ezres tábora, hanem közvetve a közönség nevében. Nem vet jó fényt egy hatalomra, ha ettől ugyanolyan ideges lesz, mint a régi volt. A méltán hírhedt Lakatos Ernő szerette mondani: Vegyétek tudomásul, hogy nem a tiétek a rádió. Amire én egyszer azt mondtam (leleplezők, figyelem: ez egy pártbizottsági ülésen történt, igaz, akkortájt, amikor ti még nem tudtátok, milyen hősök lesztek későbbről visszanézve!): de nem is a tiéd... Ma is így gondolom, bár más a címzett.

Természetesen a közszolgálati j rádiónál és televíziónál valóban más a követelmény, mint az újságoknál. Ezek tiszteletben tartását azonban az annyira várt törvény által létrehozandó testületnek kell ellenőriznie, nem a Közakarat Egye- * sületnek vagy akár a Nyilvánosság > Klubnak. Ez utóbbiak másokkal : együtt közölhetik kifogásaikat e i testülettel, amely szükség esetén 1 intézkedhet. Minden véleményre j oda kell figyelni. De nem adásun- J kát megszakítva. Különben — bár j az én véleményem semmivel sem több, mint másé — meggyőződé- ' sem, hogy a Magyar Rádió ma is tisztességes. Nem mentes hibáktól : és szakmai tévedésektől, de nem . hazudik. Nem tendenciózus, főleg a műsorfolyam egészét nézve. A „nemzeti rádiót!” követeléssel pedig nemigen tudok mit kezdeni. Csak a félelem bújkál bennem, miközben ma is nemzetinek tartom a műsorunkat: amikor bizonyos csoportok akarják megmondani, mi. nemzeti és mi nem, ki magyar és ki nem, abból iszonyú tragédiák fakadhatnak.

Egyébként sok sikert kívánok Szokolay képviselő úr Közakarat Egyesületének. Fejtsék ki véleményüket szabadon, de ne várják, hogy azt mindig és mindenütt közük. A taglétszám-összehasonlítást — mondjuk a Nyilvánosság Klubbal — nem ajánlom, mert e módszer szerint állítólag Thürmer MSZMP-je fontosabb párt lenne, mint az MDF. Kérem, bírják ki, hogy másnak más a véleménye szabadságról és szemtelenségről, nemzeti jellegről és nemzeti érdekről, erkölcsről és egészséges szellemről. Továbbá higgyék el, hogy a „de" veszélyes szócska — ha úgy használják, hogy „a demokrácia jó ; dolog, de...” Magam is írtam a nyugat-európai és amerikai dej mokrácia számos bajáról. De ez a j „de” veszedelmes lehet, még a I szombati egyesületalapítók és Szo- 1 kolay úr számára is.