Hungarian Press Survey, 1991. november (8147-8149. szám)

1991-11-05 / 8148. szám

tehet a kormány tagjainak szem­élyére, amelyet jóváhagy a minisz­terelnök és a köztársasági elnök. — Torgyán most is csak javas­lattal akar előállni... — De miért van erre szükség? Ha valaki nem felel meg a szakmai kö­vetelményeknek, vagy méltatlanná válik tisztségére, akkor persze vissza kell hívni. Ám az, hogy a párt veze­tősége megváltozik, az nem lehet in­dok. Hiszen még rosszabb volna, mint a pártállami gyakorlat volt. Ott legalább nem változtatták a kabine­tet aszerint, hogy éppen ki volt a fő­titkár, vagy a helyettese. Ez ellen harcoltunk, s most átvegyük ezt a gyakorlatot újra? — Mindaz, amit ön mond, szö­ges ellentétben áll a pártelnök el­képzeléseivel. S ha Omolnár Mik­lós után sikerülne kizáratnia a pán öt hitelesnek-feddhetetlennekJ ismert tagjáryi nem vezethet párt­­szakadáshoz? — Kétségtelen, hogy vagy Tor­gyán bukik, vagy megtörténhet a szakadás az elnökhöz hű és a vele szembenálló képviselők között. Volna azonban egy harmadik lehe­tőség is: a párt egységét megőrizni, a helytelen intézkedéseket meggá­tolni és kiigazítani, valamint a kor­mányzati felelősségnek megfelelő­en tisztességgel eleget tenni a ránk háruló munkának. De mindezt nem tehetjük elvtelenül, megalkuvással. — Igencsak úgy tűnik, hogy a frakció most két malomkő között őrlődik... Bizony, ennek a képvise­lő csoportnak most nagyon nehéz a helyzete. Meg kell őriznünk a párt egységét, eleget tennünk a válasz­tóinknak tett ígéreteinknek, ugyan­akkor a kétoldalról érő fenyegetett­ségtől is meg kell védenünk ma­gunkat. Nem kell bizonyítani, hogy a kormányzati szerep több hát­_ ráaayal jár. mim#lőnnyri. A kis­gazdapártra hatszázezer ember sza­­. mázott, s ígéreteinknek korrektül eleget kell tenni, ám ha a képviselő csoport túl hevesen szakad el a pártelnökségtól, akkor Antall Jó­zsef karjaiba zuhan, de ha a mi­niszterelnökkel szemben bizonyul túl hevesnek, akkor Torgyán József igájában találja magát. — Torgyán József kinyilvánítot­ta, hogy ugyancsak elégedetlen a frakció munkájával, de vajon a képviselő csoport elégedett-e Tor­gyán Józsefnek a testületben kifej­tett tevékenységével? — Ezt időben szét kell választa­ni, mert szerintem összehasonlítha­tatlanul jobb a frakció munkája most, mint amikor Torgyán volt a képviselő csoport vezetője. Ugyan­akkor hozzá kell tennem, hogy amióta a párt elnöke, azóta jófor­mán nem tagja a frakciónak. Nem vesz részt a közös munkában, ami szívósságot igényel, nem látvá­nyos, szürke, hétköznapi tevékeny­ség. Torgyán erre nem alkalmas, annak ellenére, hogy vannak olyan érdemei, amelyek hasznosak lehet­nének a testület számára, ha a par­lamenti szereplést nem csupán ön­reklámozásra használná fel. — Ha mégsem sikerül a kiegye­zés, s bekövetkezne a pártszakadás, lehet-e tudni, hol reped a jég, s ki­számítható-e a rianás iránya? — Erre nagyon könnyű a válasz: a rianás, miként a pártszakadás is at­tól függ, honnan fúj a szél, és mek­kora az ereje. Többféle érdek fűződ­het ahhoz, hogy a kisgazdapárt sza­kadjon, vagy romoljanak a kilátásai. Ebben természetesen külső és belső erők egyaránt szerepet játszhatnak, hiszen a FKGP-t újjá alakulása óta igyekeznek belülről felőrölni. — De ha jól értettem, kívülről is... — Nincs üldözési mániánk, de bi­zonyos jelenségek mögött kutatni kell a megbúvó szándékokat, érdeke­ket, s könnyen kiderül, honnan fúj a szél. Néha ugyanis az elnökség olyan döntéseket hoz és lépéseket tesz, amelyek egyáltalán nem illenek be a párt általános politikájába. Ilyenkor az ember visszalapoz, s az egy-két hónappal ezelőtti, nem párt­tagok által tett nyilatkozatokból megérti egyes pártvezetők jelenlegi cselekedeteit. Nos, ez az a szél, amely a jeget megmozdíthatja. Csak­hogy szerintem ez a külső nyomás nem lehet elegendő ahhoz, hogy ezt a pártot megbontsa, s idővel a belső viharok, it elülnek. Én legalábbjsuie^ mértyk^flem ebbeiu. '%j T • Ósz Edit

Next

/
Thumbnails
Contents