Hungarian Press Survey, 1991. november (8147-8149. szám)

1991-11-05 / 8148. szám

volna rábízni ezt. A mi törvényjavaslatunk éppen emiatt szorgalmazza, hogy az igazságtétel egy pártérdekektől, politikától teljesen független bíróság dolga legyen. Ennél jobbat is ki lehet találni, de nekem nem jutott eszembe jobb, és ilyennel a saját pártom vagy az ellenzék sem tudott előállni.

— Mécs Imre és Nagy Attila, akik valóban megszenvedték ötvenhatot, olyan szellemben nyilatkoztak, hogy a megbocsátás kinek-kinek a mai. gánügye. Mi erről a véleménye?

— Egyetértek. Ám magánüggyé csak azáltal válhat,' ha van jó törvény, amely lehetővé is . teszi, hogy mindenki maga dönthessen: valós, avagy általa vélt sérelméért perel-e vagy sem. Ügy gondolom, az eljárások egy igen szűk körre korlátozódnak majd. Ez a nemzet nem bosszúálló, alig hiszem, hogy az a több ezer ember, aki néhány napja átvette az 56-os emlékérmet, egy emberként perelni fog. Ám a szabadság választási lehetőséget is jelent; ez esetben azt, hogy szabad legyen megbocsátani, avagy, uram bocsá', a törvényes elégtételadás útját megpróbálni. Enélkül nincs megbékélés, hiszen az asztal alá söpört nézetek és érzelmek általában indulatokká szoktak dagadni.

— Ügy tudjuk, az az ominózus 1979-es írása eredendően nem a sajtóból és nem is az ellenzék soraiból, hanem saját pártja berkeiből került föl az asztalra. Miként élte meg ezt?

— Én is így tudom. Nézze, a mai pártviszonyok még igencsak képlékenyek, az MDF-ben is benne van legalább három kvázipárt. Ilyen körülmények közepette a lehetőség és a csábítás egyaránt megvan arra, hogy az egyik ember betarthasson a másiknak. Miért ne fájhasson az akár a saját pártomból valakinek, hogy terítékre került

törvényi úton lehetővé tenni, hogy végre oldhassa görcseit.

— Például visszamenőleges törvénykezéssel?

— Ez nem az. A mi törvényjavaslatunk nem teremt új bűnöket, hanem azt mondja: ezek akkor is bűnök voltak, de akkor politikai okok akadályozták meg a törvényi igazságtételt. Ha ez most végre vógbemenne, akkor feloldódhatnának a szorongások, elcsitulhatnának a nemzeti ünnepeken, .gyűléseken és képviselői fogadóórákon tapasztalható indulatok, s felgyorsulhatna a személyiség, a gazdaság, a .társadalom átépítése. Ennyi minden volna remélhető egy behatárolt, viszonylag szűk kört, szerintem legfeljebb :száz-egynéhány, annak idején döntési helyzetben lévő embert érintő igazságtételtől, amely a lehető legkevesebb új sérelem és félelem keltésével tudná orvosolni a temérdek régit.

— Mások máris több száz emberről beszélnek. Komolyan hiszi-e ön, hogy esetleg szándékától függetlenül is nem neveznek-e ki bűnösnek olyanokat, akik nem azok? Az ötvenes évek elejének is megvoltak a kinevezett kulákjai.

— Éppen ebnek szeretnénk még a legkisebb kockázatától is megkímélni a társadalmat. Az ön példázatában foglalt időszakban sem a társadalom, nem a hajdani zsellér, a néhány holdas újgazda1 kiáltott kuláklista után, hanem a politika, amikor felülről, mintegy parancsba rendelte meg azt. Ma is érdemes elkerülni a csapdát, hogy a jog eljárása helyett politikai erők, pártok állítsák össze az érdekeik szerinti bűnöslistákat. Ha az igazságtétel valóban a törvény, a független bíróság dolga lesz, akkor nem a volt párttitkárnak, tanácselnöknek, egyáltalán, az egykori vétlen MSZMP-tagnak kell tartania ettől.

Rác T. János