Hungarian Press Survey, 1991. november (8147-8149. szám)
1991-11-05 / 8148. szám
______ .__ 1 Magyar Hírlap, 1991.okt.31. n Megfontolandó a hét elején lezajlott magyar—szerb külügyi eszmecserének az a végkövetkeztetése. hogy Magy arország és Szerbia — bármi történjék is — mindig szomszédos lesz egymással. Vonatkozik ez a magy ar—horvát és a magyar—szlovén relációra is. Ezért azután jó lenne, ha a magyar külpolitikában is kristálytisztán érvényesülne az az elv, amit talán a franciák alkalmaznak a legkövetkezetesebben, s amely úgy hangzik: az elismerés nem kormányoknak szól, hanem államoknak. Visszatérve a magyar—szerb viszonyra, kétségtelenül tapasztalható bizonyos zavar, hiszen nem egészen világos, hogy egy szerb miniszter mikor képvisel szerb, és mikor jugoszláv álláspontot, illetve: ezek az álláspontok mikor esnek egybe, és mikor nem. Vagy másképp: meddig tart Szerbia, és hol kezdődik Jugoszlávia? I Más kérdések is felmerülnek.: Kit, mit képvisel a jugoszláv ál-1 lamelnökség? Kinek, minek a ] fegyveres ereje a jugoszláv nép- j hadsereg? A szerb külügy minisz- j tér, V'ladiszlav Jovanovic például | azt mondta, hogy a jugoszláv nép- ’ hadsereg a jugoszláv államelnökség irányítása alatt áll. A jugoszláv néphadsereg azonban egy értelműen nagyszerb érdekeknek van elkötelezve. Feladata kétséget kizáróan az, hogy felügyelje a mai Jugoszláviából mindazokat a területeket. amelyeken szerbek élnek, s — miután a szerbek meglehetősen i bepöttyozik a Szerbián kívüli dél- I szláv köztársaságokat — azokat a területeket is, amelyek Szerbia és a szerb kolóniák közé esnek. Vagyis hiába hívják jugoszláv néphadseregnek ezeket a fegy veres erőket, a legegyértelműbben nemzeti — sál körülmények jellegét tekintve: nacionalista — célok szolgálatában állnak. Ugyanez vonatkozik az államelnökségre is, amely viszont| abból eredezteti legitimitását, hogy a nemzetközi jog alanyaként Jugoszlávia van elismerve. i Valószínűsíthető, hogy a hágai konferencia akkor tud majd eredményesnek mutatkozni, amikor a jugoszláv néphadsereg teljesítette az előbbiekben vázolt feladatát. Látnivaló: a fait accompli politikájával van dolgunk, a jugoszláv államelnókség és a jugoszláv néphadsereg kész hely zet elé akarja állítani az Európai Közösséget és a helsinki folyamatban részt vevő országokat Újabb kérdés, hogy a két grémium — és az ENSZ — tűrheti-e ezt a (kevésbé emelkedetten szólva) zsarolást. Nem a tekintélyelv miatt, hanem azért, mert ez az eljárás a legrosszabb pillanatban válhat precedensértékűvé, akkor, amikor az is valószínűsíthető, hogy az új (kelet-közép-)európai egyensúly kialakulása előtt még nem egy — akár fegyverhasználattal is járó — v álság lesz a térségben? A buktató aligha kerülhető el másképp, mint — a helsinki elvek szellemében — a hat délszláv köztársaság egyidejű nemzetközi elismerésével. De ez előtt el kellene érni a fegy veres erők ellenőrzését. S ez látszik a legnehezebbnek. SZALAY HANNA i